FőképItthon talán kevesebb embernek cseng ismerősen a 4 Grammy-díjjal (és számos egyéb elismeréssel) büszkélkedő, kubai származású jazz zongorista, Gonzala Rubalcaba neve, mint amennyit az eddigi munkássága alapján megérdemelne. A negyvenes éveinek végét taposó muzsikus az elmúlt évtizedek során – Charlie Haden-től Joe Lovano-ig, David Sanchez-től Pat Metheny-ig – a műfaj legjelesebb képviselőivel játszhatott együtt. A bőgős Charlie Haden jóvoltából került be Rubalcaba a ’80-as évek közepén a nagyhírű Blue Note Records-hoz, ahol számos remek albumot készített.

Sok évtizedes tapasztalattal és közel két tucat albummal a tarsolyában a zongorista tavaly úgy döntött, hogy saját lemezcéget alapít, így jött létre a 5 Passion. Az új cég zászlaja alatt gyorsan elkészített egy saját albumot, amelynek a Fé… Faith címet adta. A korongot a lejátszóban pörgetve már szinte néhány másodperc alatt kiderül, hogy igazi latin temperamentum van ebbe a produkcióba sűrítve, vagyis Rubalcaba nem hazudtolja meg kubai származását.

A 15 számos repertoárt szemlélve gyorsan világossá vált számomra, hogy egy igen kísérletező kedvű zongoristával hozott össze a sors, ugyanis a művek jelentős része több változatban is feltűnik a korongon. Például „Derivado” című saját szerzeményéből három „alternatívát” is bemutat nekünk, de nincs ez másként Miles Davis és Bill Evans „Blue In Green”-jével, vagy Dizzy Gillespie „Con Alma”-jával sem, hiszen ezek is több változatban hangzanak el. Számomra a lemez egyik legérdekesebb műve az „Improvisation1”, illetve az „Improvisation2”, amelyben Rubalcaba Coltrane szellemét idézi meg, méghozzá valami elképesztő átéléssel. Azt hiszem erre még a jazzlegenda is elismerően bólintana.

Az előadó szerencsére nem fukarkodik velünk, és közel 80 perces játékidő mellett mutatja meg, mit tud kihozni a zongorájából. Elárulhatom, hogy nagyon sokat…

A lemez többszöri meghallgatása után kijelenthetem, hogy a hivatalosan június elején piacra kerülő kiadványt az idei év egyik legfigyelemreméltóbb latin zenei produkciójának tartom. A latin zene erejére, lüktetésére, mélységére nem nehéz azonnal ráérezni Rubalcaba új albumának hallgatása közben, de megérteni már nem lehet ennyire rövid idő alatt.
 
Előadó:
Gonzalo Rubalcaba – zongora
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Derivado 1
2. Maferefun lya Lodde Me
3. Improvisation 2
4. Derivado 2
5. Con Alma 1
6. Preludio Corto #2
7. Blue In Green 1
8. Oro
9. Joan
10. Joao
11. Yolanda Anas
12. Blue And Green 2
13. Con Alma 3
14. Improvisation 1
15. Derivado 3
 
Diszkográfia:
Concierto Negro (1987)
Mi Gran Pasion (1987)
Live in Havana (1989)
Giraldilla (1990)
Discovery: Live at Montreux (1990)
The Blessing (1991)
Images: Live at Mt. Fuji (1991)
Suite 4 y 20 (1992)
Rapsodia (1992)
Imagine (1993)
Diz (1993)
Concatenacion (1995)
Flying Colors (1997)
Antiguo (1998)
Inner Voyage (1999)
Supernova (2001)
Inicio (2001)
Nocturne (2001)
Paseo (2004)
Land Of The Sun (2004)
Solo (2006)
Avatar (2008)
Fé… Faith (2011)