FőképÚgy tűnik, az albumok kiadása közötti hosszú várakozás jót tesz a kreativitásnak, hiszen a Within Temptationnek az elmúlt négy esztendő során sikerült teljesen megújulnia. Miként a csapat alapítója, Robert Westerholt összegezte, ennek alapvető oka, hogy a Heart Of Everythinggel kiteljesítették önmagukat, és megteremtették azt a zenei és hangzásvilágot, amely összetéveszthetetlenül és kizárólagosan csak az övék. Épp ezért új irányokba kellett továbbindulniuk, ugyanakkor a változásnak – ahogy Westerholt fogalmazott – „természetesnek kellett lennie”.
 
Talán Stephen van Haestregt 2010-es távozása (őt azóta, de már csupán az album elkészülte után, Mike Coolen váltotta a doboknál) szintén segített abban, hogy a megmaradt tagok az eddigiektől eltérő módokon kísérletezgessenek friss hangzásokkal, a gyökeres zenei szemléletváltozás fő mozgatórugója mégis az lehetett, hogy a Within Temptation ezúttal első koncepció albumát készítette el Steven O’Connell történetíró és Romano Molenaar rajzoló The Unforgiving című képregénye alapján. Mindez nyilvánvalóan azzal járt, hogy a zenét a történetnek vetették alá.
 
Az eredmény valami egészen szokatlan, mégsem abszolút idegen a zenekartól. Sharon, aki eddig ugyanolyan erővel volt képes megtestesíteni hangjával tündéreket és boszorkányokat, stílusában az utóbbi megközelítés felé mozdult el: hangja inkább a mélyebb regiszterekben mozog, igéző és lenyűgöző, de rengeteg benne a sötétség. A gitárok nyersebben, érdesebben szólnak, és amire eddig nem nagyon volt példa, több számban – így például rögtön a „Shot In The Dark”-ban – is hangsúlyossá vált a virtuozitás, és a gitárszóló immár nem mellékes, közbevetett gondolat, hanem egyértelműen domináns szerepet kap.
 
Ha a Within Temptation esetleg a Nightwish babérjaira pályázna, és a szimfonikus metal szcéna egyeduralkodójává óhajtana válni, a legjobb úton haladna a siker felé. Az új szerzemények között ugyanis több kifejezetten lendületes power metal nótával találkozhatunk. Az „In The Middle Of The Night” eszeveszett tempóját és nagy ívű énekét még határozottabban kiemelik a harapós, sötét verze-változatok, míg az „A Demon’s Fate” monumentális szimfonikus metalját az elképesztően eltalált refrén és a pazar gitárszóló teszi többszöri meghallgatás után egyik kedvencemmé az albumon.
 
Még ennél is fontosabb, hogy a számok mindegyike egymástól egészen eltérő atmoszférát sugall. A középtempójú „Faster” a fokozó ismétléssel kelti a címben sugallt gyorsulás érzetét, a fülbemászó refrén és a remekbeszabott szóló miatt kétségtelenül rászolgált, hogy belőle váljon az albumról kikerült első kislemez. A diszkós lüktetésű „Sinéad” a Nightwish poposabb slágereire emlékeztet, míg a „Lost” elején mintha a „Nothing Else Matters” kezdő gitártémái szólalnának meg, hogy a kidolgozásban az együttes korábbi albumairól ismert szimfonikus rockba menjen át, melynek fényét újabb nagyszerű gitárszóló emeli. A „Fire And Ice” úgyszintén a Within Temptation egy régebbi arcát idézi, a bombasztikus „Iron” pedig hamisítatlan epikus power metal, az átvezetésben filmzenékre jellemző megoldásokkal és technikás gitárszólóval.
 
Nem a korábbi törekvések folytatása ugyan, hiszen az a korszak már vitathatatlanul véget ért, a The Unforgiving mégis tökéletesen sikerült lemez. Ahogy megszokhattuk a zenekartól, a dalok végtelenül változatosak, egy percig sem unatkozhatunk – az anyag mintegy önmagát viszi előre, és egyértelműen a stílus legjobban sikerült produkciói közé tartozik. Robert Westerholt, Sharon den Adel és csapatuk bejáratott konvenciókon belül kísérletezik, ám mindvégig rengeteg invencióval és sehol sem epigonként másolva, újrafelhasználva. Ehhez hasonló albumot kétségtelenül senki más, kizárólag a Within Temptation készíthetett.
 
Az együttes tagjai:
Sharon den Adel – ének
Robert Westerholt – gitár
Martijn Spierenburg – billentyűk
Jeroen van Veen – basszusgitár
Ruud Jolie – gitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Why Not Me
2. Shot In The Dark
3. In The Middle Of The Night
4. Faster
5. Fire And Ice
6. Iron
7. Where Is The Edge
8. Sinéad
9. Lost
10. Murder
11. A Demon’s Fate
12. Stairway To The Skies
 
Diszkográfia:
Enter (1997)
The Dance (EP) (1998)
Mother Earth (2001)
The Silent Force (2004)
The Heart Of Everything (2007)
Black Symphony (2008) – koncert
An Acoustic Night At The Theatre (2009) – koncert
The Unforgiving (2011)
 
Videográfia:
Mother Earth Tour (DVD) (2003)
The Silent Force Tour (2 DVD + CD) (2005)
Black Symphony (2 DVD) (2008)