FőképA brit Anathema 1998-ban nagy meglepetést okozott Alternative 4 című kiadványával, amely melankolikusabb, atmoszférikusabb volt még elődjénél is. A lemez címe és a zene nagy része Duncan Patterson basszusgitárosnak volt köszönhető, aki mindenki meglepetésére a lemez megjelenése után zenei nézetkülönbségekre hivatkozva kilépett a zenekarból.

Ekkoriban ismerkedett meg Mick Moss-szal, aki éppen a fent említett lemezhez hasonló hangzásban és dalokban gondolkodott, így kettejük együttműködésével megalapították az Antimattert.
Három lemezen keresztül tökéletesítették zenéjüket, amelyeken több visszautalás is volt az ikonikus albumra, de szomorkás rockzenéjükbe más stílusirányzatok is beépültek, a végeredmény pedig egy, a kései Pink Floydhoz hasonló atmoszférikus, melankolikus, ambientes, néhol elektro-elemeket is felvonultató, leginkább akusztikus alapokon nyugvó zene lett.

Patterson 2005-ben elhagyta az Antimattert is, ami innentől Moss projectjeként működött tovább és a 2007-es Leaving Eden című lemezén maga Danny Cavanagh, az Anathema gitárosa tette tiszteletét.
 
Az Antimatter létezésének tizedik évforulójára Mick Moss egy olyan kiadvánnyal kedveskedett a rajongóinak, ami már összeállítását tekintve is igazi csemege, hiszen egyes dalok korábban nem hallott alternatív verzióit, remixeit tartalmazza, feldolgozásokat, emellett pedig egy 100 oldalas bookletet rejt fotókkal és Moss jegyzeteivel, továbbá egy rövid dokumentumfilmet is.
 
Az Alternative Matter így tulajdonképpen egy olyan rendhagyó best of lemez, amelyet ismerhetünk is meg nem is. A korong legérdekesebb tételei a négy feldolgozás, amit legfeljebb csak koncerteken hallhatott eddig a nagyérdemű (a duó legutóbb 2 éve járt hazánkban).

A „Black Sun” című Dead Can Dance dal átirata egy tribute-lemezen jelent meg korábban, most pedig ez az eredetihez teljesen hű és mesterien prezentált nóta vezeti fel a csaknem kétórás zenei áttekintést.
További két feldolgozás kapott helyet még a kiadványon és nem meglepő módon ezek mind Anathema-dalok („Far Away” és „Lost Control”), amit előszeretettel adnak elő élőben, valamint a „Mr. White” című Trouble-dal élő verziója, amely korábban már hallható volt stúdióverzióban a Planetary Confinement albumon.

Az anyag többi része főleg az első három lemez dalaiból szemezget (a 2007-es korongról mindössze a „Landlocked” remixe szerepel itt), egyes dalok pedig akár több verzióban is megtalálhatóak rajta, így például az „Epitaph”, az „Expire”, a „The Art Of A Soft Landing” és a „Flowers”.

Általában véve ezek az újragondolt nóták se nem jobbak, se nem rosszabbak az eredetieknél, mondhatni viszonylag hűek a már ismertekhez, de legalábbis felismerhetőek, csak más megközelítésből, ugyanakkor akad néhány olyan is, ami új köntösében még nagyszerűbb lett.
Ilyen például az „Over Your Shoulder”, amiben ezúttal kizárólag Mick énekel és a hangszerelésnek hála még lágyabb, érzelmesebb lett, vagy az „Epitaph” instrumentális, nagyzenekarral felvett átirata, amely még megrázóbb és fájdalmasabb, gyönyörűbb és a „Flowers” új, még szebb verziója.

A sok akusztikusabb hangszerelésű dal között itt-ott fellelhető egy-egy elektronikus alapú szám is, ami annyira nem ismeretlen a zenekartól, de ilyen formában még ismeretlenek. Ezek közül az „Expire” egyik remixe már kifejezetten zavaró és teljesen idegen is tőlük, ám e track kivételével igazából nincs olyan, ami nem illene bele a képbe. 

Antimatter
-rajongóknak mindenképpen érdemes beszerezni a kiadványt, mert ez valóban több egy egyszerű válogatásnál és azoknak is jó kiindulási pont lehet, akik még nem ismerik őket, de szeretik az Anathemahoz, vagy a Pink Floydhoz hasonló érzelmes-romantikus, merengős,  nyugodt hangvételű és tartalmas muzsikát.

A lemezen elhangzó számok listája:
CD1
1. Black Sun (Dead Can Dance Tribute)
2. The Art Of A Soft Landing (Acoustic, Enhanced)
3. Far Away (Live)
4. Saviour (Reel To Reel Demo)
5. Landlocked (Mick Moss Remix)
6. In Stone (Acoustic, Enhanced)
7. Epitaph (New Version)
8. Terminal (Duncan Patterson Remix)
9. Mr White (Live)
10. Flowers (New Version)
11. Expire (Lackluster Remix)
 
CD2
1. God Is Coming (Duncan Patterson Remix)
2. Everything You Know Is Wrong (Acoustic, Enhanced)
3. A Portrait Of The Young Man (Enhanced)
4. Flowers (Acoustic)
5. Holocaust (Reel To Reel Demo) 
6. The Art Of A Soft Landing (4 Track Demo)
7. Expire (Atrabilis Sunrise Remix)
8. Over Your Shoulder (Acoustic)
9. Dream (4 Track Demo)
10. Lost Control (Acoustic, Enhanced)
11. Epitaph (Orchestral Mix)
 
Diszkográfia:
Saviour (2001)
Lights Out (2003)
Live @ K13 (koncert) (2003)
Planetary Confinement (2005)
Leaving Eden (2007)
Live@An Club (koncert) (2009)
Alternative Matter (2010) válogatás