Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

John Legend & The Roots: Wake Up! (CD)

…és még mondja azt valaki, hogy a politika nincs jelen mindenben! Több tucat olyan hazai példát tudnék felsorolni, amikor a kultúra (film, színház, muzsika, sport) egy-egy jeles, vagy kevésbé jeles képviselője beállt a valamelyik politikai táborba, hogy lelkesítse a tömegeket, színt valljon, és/vagy pozíciót szerezzen magának.

Nincs ebben semmi különös, mondanák sokan, hiszen az ismert emberek is emberek, nekik is van politikai, vallási, bármilyen meggyőződésük, ők is éreznek, gondolkodnak. Ez valóban így van, senki sem vitatja, hogy nekik is joguk van a megszólaláshoz, a színvalláshoz, ők is állampolgárok, de…
 
De én valahogy mégis keserűnek találom az ilyen típusú megnyilvánulásokat – éppen olyan keserűnek, mint azt, amikor egy-egy rádióriporter vagy tévés… mondjuk úgy: „show-man” úgy dönt, hogy könyvet (regényt!) ír, mert hogy ő ehhez is ért; vagy amikor egy közismert politikus, vagy színész hirtelen átmegy rádiós, tévés műsorvezetőbe – mert hogy ő ehhez is ért.

Az ilyen éles és meghökkentő váltásoknak valószínűleg nagyon sok közük lehet az exhibicionizmushoz és az anyagiakhoz, de… De az egész valahogy mégis olyan, mint amikor a közismert könyvnagykereskedő/kiadó az erkölcsről, az üzleti etikáról tart előadást egy könyves rendezvényen, vagy az egyik rádió betelefonálós műsorában…
 
Első pillantásra talán nem nyilvánvaló és éles a „ki vagyok” és „mit teszek” ellentéte, de… De az ilyen dolgokról nekem mindig egy bizonyos názáreti guru jut eszembe, aki megtehette volna, hogy a Koponyák-hegyén felrajzol egy pentagrammát, beáll a közepére, és azt üvölti, hogy „Ave Satanas”, vagy „Ave Ceasar” – viszont ő nem tette meg.
 
Vagy ahogy például Jimi Hendrix sem vállalta, hogy a négerek jogaiért küzdő Black Panthers szószólója legyen, pedig kapott ajánlatot a tesóktól, már-már keresztapásan „visszautasíthatatlan” ajánlatot…
De nem, ő maradt, aki volt: zenész, gitáros, akinek a feje tele volt bíbor köddel meg riffekkel, meg muzsikával, meg ötletekkel – ő megérezte a zene, a művészet univerzalitását, ösztönösen rájött arra, hogy olyan eszközt adott a kezébe a jó Isten, amivel képes betemetni az embereket el- és szétválasztó árkokat…
 
Mi köze mindennek a színészként, show-manként és énekesként is ismert John Stephenshez (művésznevén: John Legend), aki 2007-ben hat darab Grammy-díjat gyűjtött be a produkciójáért?
Csupán annyi, hogy a 2008-as amerikai elnökválasztás, pontosabban a kampány idején úgy érezte, neki is színt kell vallania, neki is hallatnia kell a szavát valamelyik jelölt mellett.

Számára egyértelmű volt, hogy Obamát támogatja. Összeállt a The Roots nevű bandával; összedobtak pár számot, tulajdonképpen kampánycélra.
Ezek a dalok pontosan azok voltak, amiknek készültek: lelkesítő szösszenetek, amelyek az érzelmekre hatva abba az irányba tolták a még ingadozó szavazópolgárokat, hogy Obama neve mellé tegyék azt a bizonyos x-et.

Bár kivitelüket, hangzásukat tekintve ezek a számok nagyon modernek, nagyon amerikaiak, sőt: nagyon afrikai-amerikaiak voltak, funkció tekintetében nem különböztek az orosz csasztuskáktól, partizándaloktól, vagy a legutóbbi magyar választás során a politikai bal oldalon fel-felhangzó, fásymulatós slágerektől.
 
Aztán idén Legendás Jani és a Gyökerek gondoltak egy nagyot, és a korábbi, maximum EP-nyi anyagot kiegészítve készítettek egy teljes CD-t.
Az előadók állítása szerint az anyag pontosan azt fejezi ki, amit a cím: ébredésre szólítja fel az embereket, összefogásra, amolyan „szeressük egymást gyerekek” feelinget áraszt, arra buzdítja a dalok hallgatóit, hogy kapaszkodjanak össze egy bizonyos zászló alatt, és a szeretet, a megértés eszközeivel „harcoljanak” az igazságért, a jobb világért – mindezt természetesen úgy, hogy végig az arcukon marad a jellegzetes, amerikai mosoly…
 
Ha nem figyelünk oda a dalszövegekre (amelyekben kísértő árnyként fel-felbukkan a Jimi Hendrix korában még erőteljesen létező, de a mai Amerikában már az „ilyen nincs” kategóriába sorolható szegregáció), ha megfeledkezünk a konkrét, nem is burkolt össz-mondanivalóról, ha csak magát a zenét halljuk meg, hamar arra a megállapításra juthatunk, hogy a CD anyaga nagyon amerikai és nagyon eklektikus.

Soulnak nem igazán soul, mert ugye, jócskán vannak benne R&B-s elemek. De R&B sem lehet, mert ahhoz meg túlságosan jazzes. De jazznek sem lehet nevezni, mert a legjobb részek után jön valami nyúlós, slágeres valami, olyan nem túl izgalmas, búgó bárzene, amilyennel utoljára talán a Titanic fedélzetén lehetett sikert aratni.
Nem funk, nem rap, és nem is reggae, bár az egyik szám kifejezetten reggae-s alapokra épül. Olyan…. Nem is tudom. Ha Legendás Jani és a Gyökerek párt lenne, minden bizonnyal rásütnék, hogy populista, így viszont legfeljebb annyit lehet mondani róla, hogy – és most nagyon jóindulatú leszek – „különleges”.
 
Valóban egyedi zene – nagyon fog tetszeni azoknak, akik annyira kedvelik a rap, az R&B és a slágerzene fúzióját, mint mondjuk a valódi jazz rajongói az olyan csodákat, amilyeneket például John Mclaughlin és Zakir Hussain, vagy Jan Garbarek és L. Shankar hozott össze annak idején.
Azoknak is tetszeni fog a Wake Up!, akik értik a dalok szövegét, és szeretik, ha valami olyasmi mellé akarják odaállítani őket, olyasmire buzdítják nagy lelkes-lendületes, rap-dumákkal, amihez semmi közük, amibe semmi beleszólásuk.

A táncdalos, búgós számok miatt nem egy „beindítós” anyag, az erőszakos, helyenként idegesítő rap miatt nem egy ejtődős lemez. Leginkább a mogyoróvajas szendvicsre hasonlít, amit a világon nagyon sokan esznek, de erre, mifelénk mégsem vált igazán népszerűvé.
 
Az együttes tagjai:
John Legend – ének
?Uestlove – dob, ütőhangszerek
James Poyser – billentyűs hangszerek
Cap’n Kirk Douglas –gitárok
Owen Biddle – basszusgitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Hard Times
2. Compared to What
3. Wake Up Everybody
4. Our Generation
5. Little Ghetto Boy (prelude)
6. Little Ghetto Boy
7. Hang On In There
8. Humanity
9. Wholy Holy
10. I Can’t Write Left Handed
11. I Wish I Knew How It Would Feel to Be Free
12. Shine

Diszkográfia:
Wake Up! (2010)


Szántai Zsolt - 2010. december 21.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
A szerző (John Legend) további művei:

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (The Roots)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!