Subscribe: Contradictions (CD)

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem mindig földöntúli örömmel tölt el, amikor egy magyar zenekar teljesítménye okán lehet elégedetten bólogatni.

10 év semmilyen tekintetben nem számít kevésnek, pláne, ha egy zenekar életkorát kívánjuk jellemezni vele. Az első 5 év általában a vízválasztó, ami eldönti egy csapat létjogosultságát, és ha ezt sikerül abszolválni, akkor ez annak a jele, hogy kialakult egy közösség, amely hajlandó a zenekart azzal támogatni, hogy rendszeres látogatója a koncerteknek, illetve az átlagosnál többször megfordul a banda hangzóanyaga a CD lejátszóban vagy a Media playerben.
 
Férfiasan bevallom, hogy a Subiról eleinte csak úgy hallottam, hogy van egy kiváló Rage Against The Machine tribute zenekar, akiknek egész pofásak a saját számaik is, de eleinte nem igazán mélyültem bele a hallgatmányokba, mert bár fazonra abszolút rendben volt a banda, az a néhány buli pedig, amin részt vettem, szintén ütött, de valahogy úgy voltam velük, hogy egyelőre keresik az igazi énjüket.

Eltelt pár év, olvasgattam a híreket róluk, hallottam a teltházas Kultiplexről, illetve arról, hogy járogatnak külföldre és turnéznak a Pro-Painnel, úgyhogy muszáj volt újból lelátogatnom egy Subscribe bulira. Ha jól rémlik, akkor a 2008-as ZP-s koncert volt az, amelyikbe végül is belebotlottam, és akkor ott tényleg leesett az állam.

Imádom az olyan zenekarokat, akik adnak valami zenei pluszt, és nem a szokásos dalfelépítéseken kell végigcsorognia a fülnek, illetve az sem utolsó szempont, hogy az ember kap némi láthatatlan energiát a színpadról, ami áthatja a testet és a lelket, felvillanyoz, feltölt és miután elült a muzikális vihar, ott marad bennünk még egy jó darabig.

Ezek után sajnálom, hogy a tavaly 10. születésnapját ünneplő zenekar Pecsás buliját csak DVD-ről leshettem meg. Kétszer, majd még kétszer, majd még sokszor... No de lássuk, mit is kaptunk a szülinaposoktól ajándékba! (Fura egy szitu.)
 
A duplalemezes tok két diszket tartalmaz, amelyek közül az egyik egy CD három dallal. Gondoltam, ezen átfutok gyorsan, hiszen a „Kölyköd voltam”-ot már úgyis vibrálósra néztem a tube-on, két új számot pedig csak meg lehet emészteni pikk-pakk. Naiv butaság volt.

Ez kérem Magyarország egyik legegyedibb muzsikáját játszó csapata, ahol még véletlenül sem az történik a dalokban, amikre egy hétköznapi ember számítana. Kicsit olyan érzés fogott el ismét, mint amikor anno a második korongjukat hallgattam (az első nagylemez valamiért engem nem fogott meg, pedig azért ott is vannak jó nóták), és arra gondoltam, hogy miért nem mellékelnek a borítóba megoldóképletet a számaikhoz.

Ugyanazt a tömény, kiszámíthatatlan, érett, döngölős muzsikát kapja az ember, ami egyrészt elsőre túlságosan is megfejthetetlennek hat, de ugyanakkor mégis beleül a fülbe, és még csak könyörögni sem kell, hogy ott is maradjon.

A két új dal közül nekem elsőre az „Anxiety found shape in contradictions” jött be inkább kellemes sodrása, illetve a kontrasztos verze témák miatt. A középrész meg... pff. Na, ez a ZENÉLÉS, kérem szépen! Ezek után semmi félnivaló nincs a következő lemezüktől. A kreativitás és ötlet úgy látszik, itt nem lesz egyhamar kifogyóban. A feldolgozást meg szerintem csak az nem ismeri, aki az elmúlt évben a Holdon volt kiküldetésben.

Bár, szerintem youtube már a Naprendszeren kívül is van. Patakiék dicső ős-himnusza úgy lett átalakítva, megvariálva, hogy gyakorlatilag egy új szám íródott belőle, viszont mégis megmaradt benne az eredeti íz. Kiváló iskolapéldája annak, miként bújtathat a művész új köntösbe egy zenei darabot!
 
A DVD sem okozott csalódást, hiszen a Pecsás buli egyfelől hihetetlenül nagy mérföldkő a banda életében, és ennek okán oda is tették magukat a srácok, valamint maga a felvétel sem egy kis kézikamerával rögzített sulibuli.
Abszolút élvezetes vágásokkal tarkított koncertfelvételt kaptunk a kezünkbe (illetve a szemünk elé), ami tökéletesen jellemzi a Subscribe koncertjeinek energiadússágát, és megfelelő otthoni hangkibocsátási applikációk gyűrűjében szinte ott lehetünk még egyszer a bulin.

Az egyetlen olyan negatívum, ami feltűnt, hogy az amúgy pregnáns és pontos előadásmódba icipici hibák itt-ott becsúsztak, de egy ilyen kaliberű koncert esetén az is megbocsátható, ha némelyik refrénben előfordulnak hamiskás hangok. Persze ezek egyáltalán nem zavaróak vagy fülsértőek, és külön pont, hogy nem lettek kikozmetikázva, mert a tökéletlenség bája csak hozzátesz a produkcióhoz, minthogy elvegyen belőle.

Felesleges kielemezni a számokat egyesével, mert ezt látni, érteni, érezni kell, hogy átjöjjön a Subi esszenciája.

Már maga a koncertfelvétel elegendő lenne ahhoz, hogy kellő örömmel konstatáljuk a zenekar első 10 évét, de az igazi csemegék csak ezután jönnek. Az első rész a banda múltjában vájkáló összeállítás, amiben aztán tényleg percesítve benne van minden, amit erről a tíz esztendőről érdemes tudni a zenekarral kapcsolatban.

Nekem speciel szimpatikus volt, hogy simán bevállaltak régi koncertfelvételeket magukról, amikor még valami iskolás rendezvényen játszák a „Jönnek a férgek” című örök klasszikust, vagy a „Smells like teen spirit”-et, ráadásul nem is a legjobban. Ez tényleg dicséretes, ugyanakkor meg láthatóvá válik mindenki számára a „Miből lesz a cserebogár” című filmsorozat kezdő epizódja.

A rajongók számára azok a pillanatok, amelyek ebbe a részbe lettek besűrítve, bizonyára nagyon sokat jelentenek, mert mindig izgalmas betekinteni egy zenekar intim miliőjébe, abba a világba, ami nem a színpadon, a néző szeme előtt zajlik.

A DVD következő menüpontjában ismerősök, zenésztársak, hangmérnökök, roadok, médiafelelősök kerültek a pixisbe, és ők nosztalgiáznak közös történésekről, élményekről, amit szintén sikerült úgy összeállítani, hogy egy másodpercig se jusson az ember eszébe, hogy át akarja pörgetni az adott fejtegetést. Hajós Andrástól például megtudhatjuk, hogy anno a Subi tagjai voltak az Emil Rulez roadjai.

Természetesen egy ilyen kiadvány csak akkor alkot kerek egészet, ha maguk a főhősök is nyilatkoznak, amire jelen esetben egy „mélyinterjú” formájában kerül sor. Őszintén, nyíltan, vállalva minden baromságukat, gyengéjüket, erősségüket vallanak arról a tagok, hogy milyen is volt számukra az az idő, amit a zenekarban töltöttek el.

Nincsenek beképzelt beszólások, csak az a fene nagy lazaság és fesztelenség, ami a Subscribe egyik fő (hozzáteszem, fontos és nélkülözhetetlen) ismérve. Minden téma pont annyira kerül górcső alá, hogy az emberben hagyjanak a válaszok kellő kíváncsiságot, hogy pl. egy adott topikot illetően a többiek miként nyilatkoznának stb.

Pofás kis anyag, szinte hiányérzet nélkül értem a végére a DVD-nek, amire még két újabb videóklipet is felpakoltak.
 
Jó érzéssel tölt el, hogy egy olyan magyar zenekar, amelyik nem éppen könnyen emészthető zenét játszik, ráadásul angol szövegekkel operál, sikeresen felküzdötte magát a hazai undergroundból a mainstreambe. Nem lehet két mondatban összefoglalni, hogy miért jó ez a zenekar, meg talán felesleges is.

Ezt a kiadványt egyaránt lehet ajánlani azoknak, akik eddig nem ismerték a zenekar munkásságát, mert tökéletesen összefoglalja, amiről a Subscribe szól, illetve azok számára is kincs, akik már a kezdetek óta látták a bandában azt a pluszt, ami kiemeli őket a magyar átlagból.

Személy szerint csak drukkolni tudok, hogy jöjjön össze nekik egy odacsapós nemzetközi karrier, mert bár biztos rengeteg irigyük van, ez a csapat nagyon megérdemelné az országhatáron túli sikereket is.
 
Az együttes tagjai:
Anga-Kis Miklós – basszusgitár
Csongor Bálint – ének
Horváth Attila – gitár
Reich Tamás – gitár
Rékasi Attila – dob
Tilk Máté – ének
Cséry Zoltán – billentyű
 
A lemezen elhangzó számok listája:
CD
1. Countenancing (My Baby stole my Gramophone)
2. Anxiety found shape in contradictions – Act I. The fall of mercia
3. Kölyköd voltam
 
DVD
10 éves jubileumi Hochmetz a Petőfi Csarnokban
Kölykök voltunk
Nézőpont (Gazdasági vitaműsor a Subscribe-ról)
Subscribe mélyinterjú
Klippek
 
Diszkográfia:
Sanity Has Left the Building (2004)
Stuck Progress to Moon (2007)
Contradictions (2009) EP
Contradictions (2009)
Bookmarks (2011)