FőképValójában nem nagy csoda, hogy Donizetti vígoperája, A szerelmi bájital minden idők egyik leggyakrabban rögzített zenés színpadi darabja, hiszen a librettó ügyesen kombinálja a Trisztán és Izolda szerelmét elmesélő történet velejét és paródiáját.
Donizetti könnyeden komoly muzsikája pedig tökéletesen kiegészíti a humoros félreértésken alapuló, voltaképp mégis mindvégig a tragikummal kacérkodó mesét.
 
A melodráma hőse Nemorino, egy egyszerű, szegény paraszt, aki szerelmes Adinába, a szépséges földbirtokosnőbe.
Ám Adina rá sem hederít hódolójára, aki mikor épp áhított szerelme szájából meghallja Trisztán és Izolda történetét, arra a következtetésre jut, hogy egy szerelmi bájital segíthetne neki elnyernie szíve választottjának szerelmét. Ezért kapóra jön a Dulcamara nevű kuruzsló érkezése, aki Nemorino kérdésére rögvest előveszi „szerelmi bájitalát”.
 
A varázsszerként eladott bortól felbátorodva Nemorino nyíltan udvarolni kezd Adinának, akinek láthatóan nincs ellenére a férfi széptevése. Most azonban Nemorino tettet érdektelenséget, amikor kiderül, hogy Adina igent mondott Belcore őrmester házassági ajánlatának.
Az események innentől fogva vészterhes fordulatokon át vezetnek a boldog végkifejletig, amikor is kiderül, hogy az igaz szerelem valóban minden akadályt legyőz.
 
Donizetti muzsikája a bel canto legszebb hagyományait követve festi meg a hangulatot, legyen szó vidám tömegjelenetről, elszántságról, bánatról, szerelemről. Az áriák néhol frissek, néhol áradóak, ám minden esetben szép ívűek és emlékezetesek.
Mind közül a legemlékezetesebb pedig a második felvonás második jelenetében felhangzó „Una furtiva lagrima”, amely Guiseppe di Stefano előadásában a tökélyhez közelít.
 
Ahogy szinte minden elemében tökéletes a kiváló énekesekkel és a Francesco Molinari-Pradelli dirigálta nagyszerű zenekarral rögzített interpretáció, a vinil-hanglemez korszak első jelentős Szerelmi bájital-felvétele.

Noha a hangzás az ötvenes évekre jellemzően vastagabb, mint a manapság megszokott, melegségben és teltségben szinte semmi sem vetekedhet vele. Ami pedig a szólistákat illeti, mindegyikük kimagaslónak nevezhető teljesítményt nyújt, ami csak utánozható, de nehezen felülmúlható.
 
Egy megkérdőjelezhetetlenül sikerült és népszerű mű elsőrangú megszólaltatása a Decca Heritage Masters sorozatában megjelent album, amely valóban valami fontosat hagyományoz ránk: a zenébe, a tökéletes előadás lehetőségébe vetett hitet, ami lehetővé tette, hogy – bár az ideálok elérhetetlenek –, a törekvés önmagában roppant magasságokba repítse az előadókat, hogy azok valóban maradandót alkothassanak.
 
Előadók:
Hilde Guerden – Adina
Giuseppe di Stefano – Nemorino
Fernando Corena – Dulcamara
Renato Capecchi – Belcore
Luisa Mandelli – Giannetta
 
Orchestra e coro del Maggio Musicale Fiorentino
Francesco Molinari-Pradelli – karmester