Főkép

Valahányszor a Fabio Biondi vezette Europa Galantét hallom Vivaldit játszani, az élmény kivétel nélkül a rácsodálkozásé. Nem mintha nem tudnám, hogy a velencei komponista mennyire kiemelkedő mestere volt a dinamikusan gyönyörködtető, elevenen lüktető melódiáknak, az a lendület, hév és szenvedély viszont, ami e valóban kiemelkedő előadásokat jellemzi, egyszerűen párját ritkítja.
 
A zenekar ezen a lemezen hol csodálatosan kiszolgálja, hol pompásan ellenpontozza a gyönyörű, klasszikusan operai hangú Patrizia Ciofit, akinek művészete mindenekelőtt a lassú tételek, például a Laudate pueri Dominum Sit nomen Domini kezdetű largójának meghittebb környezetében érvényesül. Ezekben a sokszor kizárólag continuóval vagy akár szólóhegedűvel kísért tételekben érvényesül ugyanis teljességében a leheletfinom frazeálás és a művészi szenvedély.
 
Az albumon hallható művek közül egyértelműen e korai motetta, az egyházi daraboktól elvárt hagyományokat kevésbé tisztelő Laudate pueri Dominum a legizgalmasabban változatos. A hangszerelés visszafogottsága, a zenekar és a continuo dominálta szakaszok közötti éles ellentétek – melyeknek legnagyszerűbb példái a Suscitans a terra inopem tételben hallhatók –, a nemes, gyönyörködtető dallamok zenei építménye méltó megtestesítője a vallásos áhítatnak.
 
Az In furore giustissimae irae-ben mintha vihar dúlna. Ám ez nem is csoda, hiszen a szöveg a mennyeknek a bűnös emberiség feletti jogos haragját jeleníti meg. Egészen furcsa azonban a vélhetően a zenekar egyik tagjától jövő reakció a nyitó tétel befejezésének egyik különösen nehéz frázisára, ám ez is csupán a teljes beleélés, az együttes újraalkotás bizonyítéka. A motetta egészében azonban mindvégig a féktelen tempó és haragosság uralkodik.
 
Az In turbato mare irato ismételten viharos kezdése a haragos tengert állítja szembe a Resplende, bella nyugalmat árasztó vezérlő csillagával, azaz Máriával. Ám még ez utóbbi, larghetto tétel sem mentes teljesen a fenyegető pillanatoktól. Akárcsak Vivaldi sok más darabjában, itt is a zenei hangulatfestésé a főszerep.
 
Az O qui coeli terraque serenitas-ban a könnyed, már-már szerelmesen légies allegrót az elmerengő Rosa mare moritur bármely hegedűverseny lassú tételének is beillő áriája egészíti ki. Voltaképp, ha a recitativóról megfeledkeznénk, a két ária és az Alleluia egy rövidebb, gyorsan lekerekített végű concertónak is beillene.
 
Ám úgy vélem, bármelyik Vivaldi-motetta rendkívüli élményt jelentene ennyire átgondolt, átélt és eleven előadásban.
Fabio Biondi és az Europa Galante a nagyszerű Patrizia Ciofival együtt ismét bizonyították, hogy az érett barokk egyházzene a mai napig nem veszített kifejező erejéből, lendületességét vagy érzelmességét tekintve pedig nem csupán vetekedhetne a mai populáris zenékkel, hanem többnyire felül is múlja azokat.
 
Előadók:
Patrizia Ciofi – szoprán
Europa Galante
Fabio Biondi – hegedű, karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-10. Laudate pueri Dominum RV 600
11-14. In furore giustissimea irae RV 626
15-18. In turbato mare irato RV 627
19-22. O qui coeli terraeque serenitas RV 631