Főkép

Napjaink olasz komolyzenei életének egyik legmeghatározóbb zenekari formációját, az Il Giardino Armonico-t 1985-ben alapította három fiatal muzsikus (Giovanni Antonini, Luca Pianca és Paolo Beschi). Tervük az volt, hogy rég elfeledett olasz, barokk műveket hoznak vissza a köztudatba.

Az elmúlt közel 25 év alatt albumok tucatjaival örvendeztették meg a tradicionális hangszerekkel előadott zenére fogékony közönséget.

Lemezeiken - egy-két kivételtől eltekintve - döntően XVII-XVIII. századi olasz mesterek műveit játsszák.
Vivaldi koncertművei különleges tiszteletnek örvendenek náluk, de legalább ilyen lelkesedéssel adják elő nem olasz szerzők, például Bach műveit is. 1997-ben például az általa jegyzett Brandenburgi versenyekkel vonultak stúdióba.
 
Az idén ünnepeljük az egyik legnagyobb német zeneszerző, Georg Friedric Handel halálának 250. évfordulóját. Ennek alkalmából az Il Giardino Armonico a komponista műveiből Twelve Concerti grossi, Op. 6 címmel összeállított háromlemezes produkcióval indította a 2009-es évet.
 
Az 1730-as évek vége és a ’40-es évek eleje nagyon sikeres volt Handel számára. Ekkor komponált ugyanis olyan meghatározó műveket, mint a Saul, az Izrael Egyiptomban, a Messiás és a Sámson című oratóriumok, valamint ekkor születtek a mostani lemezek anyagául szolgáló versenyművek is.

Amíg Handel kantátái és duettjei a Steffani és Alessandro Scarlatti féle mintát követik, addig versenyművei a Corelli formát követő concerto grosso-k.

Az olasz muzsikusok produkcióját hallgatva, ami ezúttal igazán magával ragadja az embert, az a Handel művek tökéletesen lekerekített, minden felesleges sallangtól mentes tolmácsolása. Azért igazán különleges élmény az ő előadásukban hallgatni ezeket a versenyműveket, mert az Il Giordano Armonico a barokk concertok olyan lendületes és extravagáns új olvasatát nyújtja, ami a maga nemében egyedülálló.

A repertoárban szereplő versenyművek újrahallgatáskor nem csak az ismétlés örömét hozzák, hanem ezen kívül új felfedezéseket is kínálnak. A muzsikusok olyan finom, szinte impulzus-szerű részleteket csempésznek az előadásukba amelyek csak később „aktiválják” magukat a hallgató bensőjében, és váltanak ki kellemes rácsodálkozást.

Összességében közel három órányi anyagot rejt a vaskos CD-tok, de, szerencsére a zene nem olyan, mint egy hosszú film. Amíg ugyanis egy három órás filmet kénytelenek vagyunk végigülni, addig itt nyugodtan szemezgethetünk az albumok bármelyikéről, így tetszés szerinti időt hagyhatunk magunknak a hallottak leülepedéséhez.
 
Közreműködnek:
Il Giardino Armanico - régizene együttes
Giovanni Antonini - karmester
 
A lemezen található művek listája:
CD1
1-5. Concerto grosso in G major, op. 6 no.1
6-9. Concerto grosso in F major, op. 6 no.2
10-14. Concerto grosso in E minor, op. 6 no.3
15-18. Concerto grosso in A minor, op. 6 no.4
19-24. Concerto grosso in D major, op. 6 no.5
 
CD2
1-5. Concerto grosso in G minor, op. 6 no.6
6-10. Concerto grosso in B flat major, op. 6 no.7
11-16. Concerto grosso in C minor, op. 6 no.8
17-22. Concerto grosso in F major, op. 6 no.9
 
CD3
1-6. Concerto grosso in D minor, op. 6 no.10
7-11. Concerto grosso in A major, op. 6 no.11
12-16. Concerto grosso in B minor, op. 6 no.12