FőképÖrvendetes dolog, hogy a lemezkiadók az új produkciók mellett fontosnak tartják a régebbi értékálló anyagok gondozását is. Ennek a szellemében jelent meg újra a piacon pazar szereposztással Puccini operája, a Turandot is.
A felvétel harminc évvel ezelőtt jelent meg bakelit lemezen. Hála az EMI-nak az opera újra elérhető, igaz most csak CD-változatban.

Montserrat Caballé, José Carreras és Mirella Freni egy lemezen? Ez már első olvasatban is impozáns felállásnak tűnik. Persze, mint ahogyan az élet egyéb területein, itt is vannak másként gondolkodók.
Pavarotti vagy Domingo rajongói sohasem fognak teljes értékűnek tekinteni egy Carreras produkciót. Kétségtelen, hogy Pavarotti professzionálisabb énektechnikával és elementárisabb hanggal rendelkezik, Domingo pedig „mélyebb” énekes.
Na, de ettől sokszínű a világunk, hogy különféle a gondolkodásunk…

Montserrat Caballé talán az egyetlen a jegyzett operaénekesnők közül, aki mind Liút, mind pedig Turandotot lemezre énekelte már.
Vele kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a legismertebb fellépését nem egy operaház vagy fesztivál színpadához kötik az emberek, hanem ahhoz a naphoz, amikor 1992-ben Freddie Mercuryval közösen énekelte a barcelonai olimpiai játékok nyitódalát.

José Carreras, mint ahogyan ezt már tőle megszoktuk, energikusan és arisztokratikus eleganciával formálja meg a hőn szerelmes tatár herceg, Calaf alakját ebben a kegyetlen, vérgőzös légkörű és ugyanakkor szerelemtől perzselő mesében.
Az okos, büszke, de kegyetlen nő, Turandot szerepét Caballé mesterien formálja meg. Ugyanolyan hitelességgel játssza a hideg szívű nőt, mint a váltás után a „felébredő nőt”.

A szolgálólányt, Liút, Mirella Freni énekeli varázslatos hajlékonysággal. Mirella Freni előadásában, az általa megformált alak nem a sors játékának következtében sodródik a vég felé, hanem tudatosan vállalja a mártírszerepet.

Egy-egy monomániás szenvedély végső megnyilvánulása Turandot és Calaf szerepe. Turandotban az érintetlen nő magas gőgje fokozódik a kéjes kegyetlenségig, Calafban személyében még találni sem lehetne jobb példát a mindennel dacoló, mindenkivel, még önmagával is szembeszegülő férfiakarat szimbolizálására.

A szoprán és tenor teljesítőképességének végső határán mozog az énekfeladatuk is. Caballé és Carreras hangja kardpengeként csap össze a szenvedély őrült lázában. Ennek a „viharnak” az áldozatává válik Liu fájdalmas lírája. Emellett Timur atyai bánata, a vén császár átszellemült lénye és arisztokratikus tartása adja meg a szükséges hangulat-ellentéteket.

Világsztárok körében ritka dolog az életen át elkísérő, őszinte barátság. Montserrat Caballé és José Carreras barátsága a ritka, örömteli kivételek közé tartozik: ritkán mulasztják el nyilatkozataikban megemlíteni a kedves pályatársat. Véleményem szerint kettőjük bensőséges kapcsolata nagymértékben hozzájárult a Turandot sikeréhez.

Mindent összegezve, átgondolva, szétboncolva, azt kell hogy mondjam, ez a lemez joggal követel helyet magának minden lemezgyűjteményben.

Az együttes tagjai:
Mirella Freni - szoprán
Vincente Sardinero - bariton
Riccardo Cassinelli - tenor
Paul Plishka - basszus
Eduard Tumagian - bariton
Alberto Cupido - tenor
Petra Malakova - szoprán
Eva Saurova - mezzoszoprán
Montserrat Caballé - szoprán
José Carreras - tenor
Rémy Corazza - tenor
Michel Sénéchal - tenor

Zenekarok
Rhine Opera Chorus
Strasbourg Philharmonic Orchestra
Maîtrise de la Cathédrale de Strasbourg

Alain Lombard - karmester