Főkép

Kodályt sokan, sokfelé játszanak a világban. Érzésem szerint mégsem eleget. Mintha az emberek félnének tőle, hogy a magyar népdalok még klasszikus köntösbe öltöztetve is túlságosan barbárnak, durvának hangzanak. Különösen igaz ez idehaza, a zeneszerző szülőhazájában, ahol Kodály művei alkotójuk jelentőségéhez mérten mindenképp alulreprezentáltak.

Ez valahol nem is csoda, ugyanis az elhíresült módszer, és mindenekelőtt annak gyakorlati alkalmazása ezer sebből vérzik. Amíg a szolfézstanárok nem a zene szeretetére nevelő, felszabadító órák irányítóiként maradnak meg emlékezetünkben, hanem érzelmeket nem ismerő, rigorózus aggszüzekként, maga a metódus pedig egy rég nem élő zenei nyelvből igyekszik táplálkozni (ami finoman szólva anakronisztikus és irreális), addig nem szabad csodálkozni a komponistával szembeni ellenérzéseken.

Pedig Kodály zenéje, sőt, módszere is messze túlmutat a népzenén. A biciniumokban például a mester barokkhoz, Bach-hoz is visszanyúl inspirációként. Eszménye tehát nyilvánvalóan a szép ívű dallam és az áttetsző, tiszta, ugyanakkor tökéletesen megszerkesztett zene.

Ezért nem is lehet véletlen, hogy Kodály muzsikája egyfelől a huszadik század két világháború közötti időszakának barokk formák ihlette neoklasszicizmusával, másfelől az amerikai új zenével rokonítható.

A Háry János szvit ekképp sok momentumában emlékeztet Prokofjev Kizsé hadnagyához, miközben sikerül megőriznie nemzeti karakterét. A Nyári estében a fúvósok szólamainak leheletfinom szövete, míg a Felszállott a páva variációkban a vonósok fenséges, méltóságteljes, mégis könnyed párbeszéde idézi Aaron Copland Appalachian Springjének legszebb pillanatait.

A Fischer Ádám vezette magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kétségkívül felnő a feladathoz. Kodály-értelmezésük hiteles és minden pillanatában élvezhető - ahol kell, játékos, ahol pedig fennköltebb hangütés szükséges, ünnepélyes és emelkedett. Talán némileg javíthat a méltatlan helyzeten, ha minél többekhez eljut ez a tisztelgően kifogásolhatatlan album.

Előadók:
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Fischer Ádám - karmester

A lemezen elhangzó számok listája:
Háry János szvit
1. I Kezdődik a mese
2. II Bécsi harangjáték
3. III Dal
4. IV Napóleon csatája
5. V Intermezzo
6. VI A császári udvar bevonulása

7. Nyári este

8. Fölszállott a páva (Változatok egy magyar népdalra)