Főkép

A mai magyar bandák közül nem ismerek még egyet, amelyik az extrém metál és a nu metal közötti stíluskavalkád ennyire széles palettájából keverné ki a színeit. A thrashtől (egészen a Metallica letisztultabb cséphadarásáig) a prog metalon át az indusztriális metalcore-ig mindenféle hatásokat felfedezhetünk a számokban, ámde ügyes fúzióban, egymást erősítve, és sohasem kioltva.

A nu metalra (és annak ősforrására, a rap metál crossoverre) jellemző belassulások helyett (helyén) például szinkópált keresztritmusokat hallhatunk, a kétlábdobos zakatolás felett pedig gyakran jellegzetesen mai crash cinek és néhol Terry Bozzióéhoz vagy általában bármely más prog metalos doboséhoz hasonlatos, iszonyatos tempójú kavarás szól.

És mégsem ettől egyedi és kikerülhetetlen a Subscribe. Sőt, még attól sem, hogy honiakhoz képest hihetetlen meggyőzőerővel kevernek a metálba valójában nem különösebben illő elemeket, hiszen a reggae fémzenébe való olvasztásával (lásd: „Roll&Rock”) nem kisebb név próbálkozott sikerrel, mint a keresztény üzenetet hirdető P.O.D., a funky, a blues rock és a metál elegyítésével („Kiss And Kill Your Boyfriend”) pedig manapság a Drama Gods, régebben pedig egy ugyancsak Nuno Bettencourt-féle formáció, az Extreme szerzett magának méltán hírnevet.

Szóval akkor mitől is olyan jó az új magyar reménységcsapat? Pontosan attól, hogy magyar. Hogy úgy sikerült magyarnak maradnia, hogy közben integráns része lett, lehet a nemzetközi vérkeringésnek, ráadásul egyenesen a rock fősodrának.
A reggae-vel, funkkal, jazzel meg még ki tudja miegymással telepakolt, ugyanakkor iszonyatosan sodró, zúzós, hörgős, kaparós (élőben száz százalékig a közönséget magába szippantó) metáljukban nem hatnak furcsán a magyar népdalok, és általában a magyaros témák. Épp a zenei sokszínűség hitelesíti azokat.

Példaként talán elég megemlítenem az eredeti magyar népdallal nyitó és balkáni ritmusokkal kísérletezgető „Delirium II. - The Tremens”-t, ahol a keménykedés utáni visszatérés a folkosabb hangvételhez kisebb hangulati tetőpontot jelent a lemezen, de a „Humidor” mondókája sem semmi, még ha koncepciójában némileg emlékeztet is a szép emlékű eredeti P. Box „Dödölé”-jére.

A „Parable”, vagyis tanmese viszont egész más közelítésben tálalja a magyar hagyományokat: egy Lúdas Matyiról szóló mesekezdetet hallhatunk rögtön a nóta elején - ámde (talán megtévesztés végett?) angolul. Közben az alaptéma ugyancsak népzenei, de rendesen eltorzított, rekedtes gitárokkal megszólaltatva.

Azt nem tudom, másnak melyik dal jön be leginkább (mint tudjuk, ízlések és pofonok, satöbbi), az én voksomat mindenesetre egyértelműen a „Useher Firendly Useher Friendly” kapja.
Az egész szám kellemesen funkys beütésű, mégis roppant keményen tolják a fiúk, aztán amikor előbb csak gitárokkal, majd énekkel együtt is megszólal a magyar énektéma, elszabadul a pokol (mármint zeneileg), és a kétlábdobos, uniszónós lezárás keménysége már szinte levezetés az iszonyúan felpörgetett csúcsponthoz képest.

Úgy tűnik, a Subscribe mára egyértelműen esemény. Nem lehet nem tudomásul venni létezésüket, nem szabad lekicsinyelni hatásukat.
Kevés magyar csapatban látok annyi eladható tehetséget, mint a Subscribe-ban, akikből jó eséllyel igazi nemzetközi sztár válhat a nagy metál színpadokon. Kis szerencsével és rettentő kitartással idehaza a Tankcsapda, a határainkon túl pedig az Ektomorf nyomdokaiba léphetnek.
Én mindenesetre szurkolok nekik, hogy így legyen.

Az együttes tagjai:
Anga-Kis Miklós - basszusgitár
Csongor Bálint - ének
Tilk Máté - ének
Horváth Attila - gitár
Reich Tamás - gitár
Rékási Attila - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
CD
1. Parting Portentous
2. The Devil Take The Hindmost
3. Kiss And Kill Your Boyfriend
4. Delirium I. - Blue Mescaline
5. Delirium II. - The Tremens
6. The Weight Of Oneness
7. Journey
8. Useher Friendly Useher Friendly
9. Parable
10. Roll&Rock
11. The Humidor (Butirometer)

DVD
Subscribe Live At A38
1. SOS
2. Oidipus Abortion Clinic
3. Kiss And Kill Your Boyfriend
4. Feedback
5. Useher Friendly
6. Friendship
7. Crowd Of The Nobodies
8. Mechanicall
9. Highfly
10. Delirium I. - Blue Mescaline
11. Roll&Rock
12. Put Your Head On My Shoulder
13. X-Man

Diszkográfia:
Sanity Has Left the Building (2004)
Stuck Progress to Moon (2007)
Contradictions (2009) EP
Contradictions (2009)
Bookmarks (2011)