Főkép

Amikor a La Manche-csatorna innenső oldalán viszkit iszogatunk, közülünk csak kevesen tesznek különbséget scotch whisky, sour mash bourbon, vagy ír whiskey között, pedig szinte leírhatatlan különbségeket fedezhetni fel a különböző párlatok ízlelgetésekor. Pedig míg az előbbi kissé karcosabb, akár a skót dudák „szava”, a középső inkább füstös, határozott, erős bukéja van, az utolsó viszont sima és olajos, ezért talán a legkönnyebben „csúszik” mindegyik közül.

Pontosan ugyanez áll a három nemzet zenéjére is. A skótok vadabbak, keményebbek még a dallamos számokban is, akárcsak a Wet Wet Wet vagy a dudazenék, Amerikáról, a Metallica, a Red Hot Chili Peppers és a grunge hazájáról pedig nem is érdemes külön fejtegetésekbe kezdeni.

Egészen más viszont a helyzet a Zöld Sziget muzsikájával, mely ugyanúgy képes szilajul megszólalni, heves talpalávalót adni, ahogy éteri finomságával elkábítani is. Enya dalai ebbe az utóbbi kategóriába tartoznak. Mintha a végtelen mezők fűszálai között játszana a zefír, vagy a csörgedező patakok vízében csillanna fel egy-egy ezüstpikkely, olyan légies, annyira lassúdadon folydogál, vet parányi hullámokat ez az ízig-vérig ír zene, amit három számban is a Roma Ryan alkotta loxián nyelv - a Tolkien-féle tünde-nyelv késői rokona - tesz még misztikusabbá, még földöntúlibbá.

E szépséges dalok, különösen a „Drifting” valóban áradó, visszafogott dallamai, előkelő, már-már lebegő harmóniái a huszadik század elejének különc francia komponistáját, Eric Satie-t juttatják eszembe; kizárólag az ő zongoramuzsikája nyugtat, varázsol el oly gyengéden és szelíden, mint Enya legújabb dalai.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Less than a pearl
2. Amarantine
3. It’s in the rain
4. If I could be where you are
5. The river sings
6. Long long journey
7. Sumiregusa
8. Someone sadi goodbye
9. A moment lost
10. Drifting
11. Amid the falling snow
12. Water shows the hidden heart

Diszkográfia:
Enya (1987)
Watermark (1988)
Shepherd Moons (1991)
The Celts (az 1987-es album újrakevert változata)
The Memory Of Trees (1995)
Paint The Sky With Stars (1997 - válogatáslemez)
A Box Of Dreams (1998)
A Day Without Rain (2000)
Only Time - The Collection (2002)
Amarantine (2005)
And Winter Came... (2008)
The Very Best of Enya (2009) válogatás