Főkép

Mivel nem kedvelem különösebben a funky semmilyen vállfaját - kivételt egyedül az Extreme funkos elemekkel dúsított kemény rockzenéje jelent -, magamon is elcsodálkoztam, hogy elsőre megkedveltem a Back II Black új albumát. Aztán rá kellett jönnöm, hogy az LGT, a Rapülők és a Jazz + Az - hogy csak a legfontosabbakat említsem - szép lassan „felkészített” az efféle muzsikák befogadására.

Arról pedig már talán szót sem ejtenék, hogy a lemez közel sem színtiszta funky-album, hanem rengeteg latinos, mi több, dzsesszes elemet is használ. Sőt, azt is meg merném kockáztatni, hogy a legütősebb számokat épp a rendkívül professzionális fúvósszekció, valamint a szaxofon-szólók teszik a magyaroktól szokatlanul magas színvonalúnak mondható album legjobbjaivá. Persze a lüktető és izgalmas ritmusok, a nagyszerű basszusgitár- és gitárszólamok felett sem szabad elsiklanom. Úgy tűnik, a Back II Blacknek ezúttal (is) sikerült valóban nemzetközi szinten elfogadható produkciót letennie az asztalra.

És mindez némi tűnődésre késztet a magyar könnyűzene jelenlegi helyzete felett. Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy néhány - szó szerint csak százakat megmozgató - réteg-együttes kivételével a magyar rock egyértelműen haldoklik. Ezzel szemben a dzsesszes, latinos, funkos (és az egészen más kategóriába sorolható világzenét játszó) bandák annak ellenére képesek megszólítani a nagyobb közönséget, hogy nem angolul megfogalmazott szövegekkel, hanem pusztán zenéjükkel, rendkívüli hangszeres tudásukkal és dallam-érzékükkel igyekeznek érvényesülni.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a lemezt záró rock-remix: a „Szeptember végén” melodikussága ellenére is kemény, minden pillanatában és megoldásában izgalmas átdolgozása. Ám éppily remekül hangzik, éppily élvezetes a „Mosógép” rap-jazz-e, az „Ördögi Arany Jazz” kissé szvinges zenei merengése, vagy az egyértelmű telitalálatnak nevezhető „Micsoda nő ez a férfi” Santanás gitártémával bevezetett duettje, melyben a zenekar Oroszlán Szonjával kiegészülve szórakoztatja az azonos című film nézőit is.

Egyszóval középszerű hazai rock-lovagok helyett hallgassunk inkább jól megírt és előadott funky-t és populáris dzsesszt - vagyis Back II Blacket.

A lemezen elhangzó számok:
1. Sodor a Funky
2. Tevagyazakitalegjobban
3. Hét lakat
4. Hogyan mondjam el
5. Szeptember végén
6. Nagyapa
7. Hárem
8. Mosógép
9. Ördögi Arany
10. Ördögi Arany Jazz
11. Micsoda nő ez a férfi
12. Mania

Diszkográfia:

Szerelembomba (1997)
Ülünk a téren (2000)
Örökké akarok élni (2001)
Zene nélkül mit érek én? (2003) válogatás
Tevagyazakialegjobban (2005)
Sodor a funky (2006) CD+DVD koncert
Funkybiotikum (2009)