Főkép

Wagner nevének hallatán sok zenekedvelő megretten, és rögtön a folyondár, szinte már végeláthatatlan operamonstrumok jutnak eszébe, mi több, nem egynek közülük meggyőződése, hogy az efféle műveket kizárólag az önjelölt kulturális elit legvájtfülűbb képviselői képesek élvezni és megérteni.

Pedig az opera hőskorában Monteverdi, Cavalli és Cesti is nem egyszer több, mint háromórás alkotásokkal örvendeztette meg muzsikára szomjas közönségét. Wagner ráadásul a Beethoventől Richard Wagnerig ívelő német nagyoperai hagyomány továbbvivője, aki e fejlődési vonalon ténylegesen középen, mintegy a középpontban helyezkedik el - a rá ható komponisták, elsősorban Liszt Ferenc, pedig semmiképp sem sorolhatók a rendre élvezhetetlen műveket kiizzadó zeneszerzők közé.

Mi több, nem kevesen éppen wagneri dallamok kíséretében vonultak be a házasságkötő terembe, hogy ott örök hűséget fogadjanak életük párjának, de meg a manapság Tarkovszkij Sztalker vagy Coppola Apokalipszis most című filmjeiben elhíresült „Walkürök lovaglása” téma is az ismertebb és közkedveltebb klasszikus melódiák közé tartozik.

A Siegfried Idyll bár nem a fent említettekhez hasonlóan magasztos, vagy magával ragadó, de ugyancsak kellemes, gyönyörködtető muzsika. Témái merengésre késztetnek, és sok tekintetben éppoly szépnek és áradónak tekinthetők, akár Csajkovszkij jóval emészthetőbb balettzenéi vagy operái, mégis a németek kiszámítottságában is a szépre törekvő hajlama ragyog át minden hangján és minden motívumán.

A jelen, Glenn Gould-féle felvétel a kanadai zongoraművész karmesteri bemutatkozása, ám egyben utolsó ilyen minőségben elkészített felvétele volt. Az album különlegessége, hogy a „Siegfried Idyll” két változatban - kamarazenekari előadásban és Gould saját zongoraátiratában is - szerepel rajta. Előbbi nem kis mértékben Gould kedvelt komponistájának, Richard Straussnak, főképp a „Metamorfózisok” című gyászos, mégis csodálatos darabjának egészen sajátos felfogását idézi, de némi schönbergi szikárság is kiérződik a szólóhangszerekre vetkőztetett partitúrából.

A zongoraátirat ellenben itt-ott Bachra emlékeztető díszítésekkel és billentésekkel szólal meg, és az az érzésünk támadhat, mintha egy teljességgel más jellegű darabot hallanánk.

A Mesterdalnokokból és az Istenek alkonyából vett részletek átdolgozásai ismét csak bachi felhangokkal gazdagítják a wagneri dallamokat, ugyanakkor gazdaságosabbá, tartózkodóbbá, kevésbé csapongóvá teszik azokat, és merőben különböznek a Liszt-féle átiratoktól, melyek a romantika túláradó érzelmi világát oltották - már ha ilyesmit oltani kellett beléjük, és nem eleve jellemezte e műveket - a billentyűzet béklyójába kényszerített nagyzenekari részletekbe.

Mivel e lemez az előadó egyetlen efféle vállalkozásának eredménye, rendkívüli felvételnek, és rendkívül egyedi interpretációnak tekinthető, amit éppúgy érdemes Wagner művei, mint az előadó, karmester és zeneszerző szerepében egyként remeklő Glenn Gould miatt meghallgatni.

Előadók:
Glenn Gould - karmester, zongora

Terry Hollowach, Mark Skazinetsky - hegedű
Larry Toman - brácsa
Ronald Laurie - cselló
Charles Elliott - nagybőgő
Suzanne Shulman - fuvola
Richard Dorsey - oboa
Timothy Maloney, Joaquin Valdepenas, John Fetherston - klarinét
Stephen Mosher - fagott
Scott Wilson, Richard Cohen - kürt
John Cowell - trombita

A lemezen elhangzó művek:
1. Wagner: Siegfried Idyll (eredeti, 13 hangszerre írott változat)
2. Wagner/Gould: Die Meistersinger - Prelude Act I
3. Wagner/Gould: Götterdämmerung - »Tagesgrauen« und »Siefrieds Rheinfahrt«
4. Wagner/Gould: Siegfried Idyll

A szerző életrajza