Főkép

Amikor a baljós című 1984 után David Lee Roth kiszállt a Van Halenből, sokan, sokat tanakodtunk, vajon képes lesz-e fennmaradni a sikert sikerre halmozó banda, és vajon Roth szólókarrierje ívelhet-e még olyan magasra, mint ahová a rockzene egyik meghatározó formációjával, elsősorban Eddie Van Halen virtuóz gitárjátékának és David Lee Roth egyedi hangjának megismételhetetlen kombinációjával feljutottak.

Az idő igazolta a lépés helyességét, és eloszlatta minden kételyünket, hiszen a Van Halen hamar magára talált, Roth pedig egy ügyesen összeválogatott EP-vel rögtön a slágerlistákra került, és nem sokkal később hozzá méltó zenésztársakra lelt, akikkel két egészen kivételes albumot hoztak össze.

E káprázatos muzsikusokban nem mást tisztelhettünk, mint az örökké kísérletezgető Frank Zappa együttesének egykori gitárosát, a koncertjein csodákat művelő Steve Vait, a valaha élt legjobb, de legalábbis legismertebb rock and roll basszusgitárost, Billy Sheehant, és Greg Bissonette-et, akivel együtt lényegében szupergrouppá egészült ki a csapat.

Ez a felállás eleve garantálta egyrészt a látványos bulikat, ahol Vai nem egyszer háromnyakú gitáron játszott, miközben Roth akrobatikus mutatványaival kápráztatta el a többségében a férfiúi „bájakat” sem megvető lányokból összeállt közönséget, másrészt a Van Halen akkoriban átalakuló stílusánál gitárcentrikusabb, sok tekintetben a west coast hagyományait követő, nyersességükben is eleven, lüktető nótákat a hangszeresek páratlan tudása és Roth ellenállhatatlan zenei egyénisége oly energiával töltötte fel, ami csak a legbotfülűebbeket és a rockzenét leginkább értetlenül fogadókat nem villanyozza fel.

Vai éneklő, beszélő gitárja éppúgy szerves eleme az olyan daloknak, mint a „Yankee Rose”, a „Skyscraper”, vagy a „Just Like Paradise”, akár Roth hangja. És mégsem ezek a mostani válogatás legizgalmasabb pillanatai, hiszen ezek a legismertebbek, elsősorban ezeket a slágereket játsszák rendszeresen a rádióadók és a zenetévék, hanem a végtelen egyszerűségében is kimagasló „Tobacco Road”-feldolgozás, valamint az ugyancsak slágerlistákat is megjárt, dzsesszes-szvinges „Just A Gigolo/I Ain’t Got Nobody”.

Az album tehát semmiféle meglepetést nem tartogat, még az 1997-ben rögzített, tehát elsőként ezen a válogatáson közreadott „Don’t Piss Me Off” is a Rothtól megszokott színvonalú szám, és így nem is lehet mellényúlni a polcon, ha egy kis hamisítatlanul kaliforniai rockzenére vágyunk.

Akik pedig annak idején nagylemezek formájában szerezték be az albumokat, aztán a túl nagy helyigény, vagy egyszerűen csak a CD térhódítása miatt túladtak ezeken, azok számára hiánypótló lesz a Warner Music által idén végre Magyarországon is kiadott válogatáslemez.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Don’t Piss Me Off
2. Yankee Rose
3. A Lil’ Ain’t Enough
4. Just Like Paradise
5. Big Train
6. Big Trouble
7. It’s Showtime!
8. Hot Dog and A Shake
9. Skyscraper
10. Shyboy
11. She’s My Machine
12. Stand Up
13. Tobacco Road
14. Easy Street
15. California Girls
16. Just A Gigolo/I Ain’t Got Nobody
17. Sensible Shoes
18. Goin’ Crazy
19. Ladies’ Nite In Buffalo?
20. Land’s Edge