Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Esemény naptár

08.24. Bertalan napja

NOMAD koncert a RockHázban!

2017. június 3.



A RockHáz színpadára szezonzáróként és persze egyben nyárindítóként a Nomad zenekar érkezik, június 3-án szombaton. A Márványmenyasszony turné keretében Budakalászon vendégeskedő zenekar 21:30-kor csap majd a húrok közé, előtte pedig egyenesen Szerbiából, a Phrenia csapata melegíti a hangulatot. 

NOMAD

A Nomad Zenekar ötlete a gitáros Jánosi „Cicó” Szabolcs és az akkori énekes, Fodor „Fodi” Zoltán fejében fogant meg 2004-ben. Ők akkor már kisebb-nagyobb megszakításokkal 17 éve zenéltek együtt. Az első album 2007-ben jelent meg, majd néhány tagcsere és egy hosszabb szünet után 2012-ben kapcsolt teljes sebességre a zenekar. Ekkor találták meg új énekesüket, Juhász Marci személyében, akit a Csillag Születik című műsorban ismerhetett meg az ország. A dobok mögött ekkor már Újvári Péter ült, az új basszusgitáros pedig a Neck Sprain-es Nagy Levente lett. Az azóta eltelt időben két klipet forgatott a csapat, az Engedd, hogy még egyszer és a Ne félj! című dalokra. Emellett folyamatosan koncerteztek, 2014 októberében megjelenő albumuk pedig a Hotel Polimer címet kapta. Ez a korong különleges szín a mai zenei palettán. Nincs aktuális trend, modern zenei megoldások, csak jól megírt dalok, szövegek, okos riffek, frappáns szerkezetek, jó ízléssel megválasztott hangszínek, hangszerelés. Klasszikus, nagy ívű prog-rock hatásokról lehet beszélni a 70-es évektől napjainkig. Aztán 2 évvel később, 2016. október 21-én megjelent a Nomad harmadik albuma Márványmenyasszony címmel. A 12 új felvétel között megtalálható a zenekar számára rádiós áttörést és Petőfi Zenei Díj-jelölést hozó Sajnálom új verziója és a digitális kislemezen már megjelent Igazából ugyanúgy, mint a koncerteken már megjelenés előtt is játszott Bárcsak itt lennél. A további 8 vadonatúj szerzemény mellett ráadásként megbújik egy különleges rajongói csemege is, a Hotel Polimerről lemaradt Maradj még új verziója.

Phrenia

A zenekar 2012-ben kezdte a karrierjét trióként. Először pop dalokat dolgoztak fel az eredetitől eltérő, keményebb stílusban. Olyan zenét szerettek volna játszani, amit az elektronikus és metál műfaj kedvelői egyaránt szívesen hallgatnak. 2013 márciusában alakult meg a tényleges zenekar a többi tag csatlakozásával. A feldolgozások mellett ekkor már saját számokat is írtak. Az év vége felé megjelent az első demójuk, ami után rögtön nekiláttak az első saját album készítésének. Egy évvel később, 2014-ben látott napvilágot az első két videoklipjük. 2016 elején forgatták a következő klipet, Adele ‘Hello’-jának átdolgozására. 

Bővebb információ a buliról és belépők: www.koskarolymh.hu

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!