Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Esemény naptár

12.13. Luca, Otília napja

A Nyughatatlan - azaz Johnny Cash dalok az A38-on

2016. július 1.



Július 1-én rockabilly- és Johnny Cash show lesz az A38 hajón!

Idén tavasszal mutatta be új lemezét A Nyughatatlan zenekar. Friss korongjára a csapat most kivételesen kizárólag saját dalokat vett fel, amiket a nyári koncerteken már teljes gőzzel játszani is fognak. A nyári budapesti bulinak pedig a rajngók legnagyobb örömére idén ismét az A38 hajó tetőterasza ad majd helyet. A 90 perces koncerten a saját dalok mellett persze - aggodalomra semmi ok - előkerülnek az ikonikus Johnny Cash dalok, és ismertebb rockabilly szerzemények is, amikre a zenekar női előadói egy vadiúj műsorszámmal is készültek. A rendezvény 10 óráig tart, kezdés fél 8-kor!

24. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál

2016. július 1.



Hazánk legrégebben folyamatosan megrendezésre kerülő bluesfesztiválja ezúttal is különleges csemegékkel várja július első hétvégéjén, július 1-3. között a Paksra látogatókat.

 

Az immár hagyományosan baráti, családi jellegű fesztivál a jól megszokott mederben folytatódik. A színvonalas koncerteket borbarát találkozó, a vasárnapi főzőverseny – középpontban a borral készült ételek – és kispályás focimeccsek, valamint a kuriózumnak számító templomi hangverseny kíséri. Különleges eseménynek ígérkezik az angol gitáros díva Joanne Shaw Taylor és a súlyos betegségéből felgyógyult egykori John Mayall’s Bluesbreakers gitáros, Walter Trout, valamint az amerikai Sean Carney gitáros és Shaun Booker soul-blues énekesnő közös fellépése. A már korábban megismert kedvencek – Ian Siegal, Big Daddy Wilson, Little G. Weevil, Ripoff Raskolnikov, Cliff Moore, az olasz Veronica & the Red Wine Serenaders vagy a Magyar Atom és a Tűzkerék xT – mellett fellép még a hazai rock színtér három régi nagy zenekara, a P. Mobil a Skorpió, a Török Ádám & Mini, valamint a nemzeti rock egyik élcsapata, az Ismerős Arcok. Ott lesznek a hazai és szomszédos országok borászai is.

 

Az idei fesztivál egyúttal felkészülés a jövő évi jubileumi 25. Gastroblues Fesztiválra. A bérletet vásárlók ajándékként tetszés szerint CD-t vagy DVD-t választhatnak a korábbi kiadványok közül. 

 

www.gastroblues.hu

32. Régi Zenei Napok

2016. július 2.



A Fertőd-Eszterházán szervezett 32. Régi Zenei Napok 2016. június 25. és július 2. között gazdag koncert és kurzus kínálattal várja a historikus régizenei tanulmányokat mesterszinten folytatni kívánó hallgatókat, valamint a régizenét kedvelő közönséget, Magyarországról és a határon túlról egyaránt. Megtiszteltetés és az eseménysor rangjának elismerése, hogy a régizene világhírű mesterei közül többen már nem először fogadták el a fesztivál felkérését, 3 kontinens 11 országából érkeznek a neves mesterek kurzusaira, koncertfellépéseire.

 

Az idei év programja tartogat egy kuriózumot is: Johann Sebastian Bach művészetének legavatottabb ismerője, a Stuttgarti Nemzetközi Bach-Akadémia megalapítója, Maestro Helmuth Rilling Bach: János-passiójának zenéjéből nemzetközi karmester-mesterkurzust is tart a fesztivál keretében, valamint a záró koncerten vezényli is a Passiót. Ő élő legendaként az egyetlen, aki lemezre vette Bach összes vokális művét. A karmesterkurzuson és a fesztivál záró koncertjén Maestro Rilling partnerei a Vashegyi György által alapított és vezetett Purcell Kórus és korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekar lesznek. Színes kísérőprogramok is társulnak a fesztivál erős zenei vonalához: a Pál-major árnyat adó fái alá hívunk kicsiket és nagyokat Fertődre, az Esterházy-kastély kertjébe. Vegyenek részt egy barokk-kori időutazáson, ahol pár órára visszacsöppennek a főnemesek mindennapjaiba! Az Esterházyak vadászszokásairól személyesen herceg Eszterházy Antaltól hallhatnak a résztvevők, akik hintón utazhatnak a Lés erdőbe, megszólal a vadászkürt és az agarak is versenyre kelnek majd. Kóstoljanak bele a vadászathoz kapcsolódó gasztronómiai élményekbe! Járják be a kastély csodálatos termeit korhű élőzene kíséretében!

 

Mindezek alapján túlzás nélkül állítható, hogy erre a hétre Esterházy "Fényes" Miklós herceg és Joseph Haydn egykori lakóhelye ismét az európai régizene egyik fővárosává változik. A termek befogadóképességére való tekintettel az eseményekre érdemes a jegyeket előre megváltani a www.filharmonia.hu vagy a jegymester oldalain.

 

Bővebb információ: http://regizeneinapok.hu/

 

 

Cirkuszmisszió Fesztivál Tokajon

2016. július 2.



Cirkusz a javából! Varázslatos cirkuszi világgá változik a Tokaj Fesztiválkatlan július 2-án!

 

Szombaton este megnyílik a csodák birodalma, a cirkuszi előadás egy másik dimenzióba repíti el a nézőt, ahol nincs lehetetlen, nincs gravitáció, nincsenek határok. Átértékelődnek a szavak: bizalom, kitartás, elszántság, csapatmunka. Magyar és orosz művészek közös munkájából megvalósul a csoda, amelyet a Fesztiválkatlan közönsége először élhet át Tokajban: könnyed szárnyalás gurtnin és tissue-n a levegőben, illúzió és varázslat a pillanatok alatt átváltott csodás öltözetek, a titkokat rejtő bűvészdoboz kíséretében, lenyűgöző mozdulatok egy zongorán, kéz és láb virtuóz játéka a tárgyakkal, izmok és gravitáció küzdelme egyetlen rúdon, kis- és nagykutyák elbűvölő ügyességi bemutatója, s a veszedelmes magasság fölött aratott győzelem – három ember és egy drótkötél minden elképzelést felülmúló, a fizika törvényeit meghazudtoló összjátéka.   

 

Látogasson el Ön is július 2-án a Fesztiválkatlanban megrendezésre kerülő Cirkuszmisszió Fesztiválra, és élje át azt a varázslatot, amelyet csak a cirkuszművészet nyújthat számunkra!

 

György Ádám Kastélyakadémia

2016. július 3.



György Ádám Kastélyakadémia
2016. július 3-14., Pomáz, Teleki-Wattay kastély 

Nyitókoncert:
György Ádám zongoraestje
2016. július 4. (hétfő), 19.00, Teleki-Wattay kastély

Zárókoncert:
György Ádám és a növendékek koncertje
2016. július 13. (szerda), 19.00, Teleki-Wattay kastély


György Ádám zongoraművész 2016-ban immáron nyolcadik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, amelyre a világ minden tájáról (Kínából, Indonéziából, Vietnámból, Thaiföldről, Svájcból és az USA-ból) érkeznek tehetséges zongorista növendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 4-én, majd július 13-án a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A fiatal tehetségek a világ vezető egyetemeiről érkeznek az immáron hagyományosan megrendezésre kerülő György Ádám Kastélyakadémiára, hogy a magyar művésztől és a budapesti zeneakadémia professzoraitól tanuljanak. Idén összesen 12 diák érkezik, közülük 3 magyar. A zongoraakadémia rangját jelzi, hogy a New York-i Juilliard School of Music, a Cleveland Institute of Music, a szingapúri Nemzeti Egyetem és a Nanyang Academy of Fine Arts, valamint a Bécsi Zeneakadémia is küld növendékeket a mesterkurzusra

2012 óta magyar résztvevői is vannak a Kastélyakadémiának, részvételüket az R&R Software Zrt. támogatja.

A tavalyi kastélyakadémia óta több mérföldövet is feljegyezhettünk György Ádám pályafutásában. 2016 februárjában megtartotta negyedik szóló zongoraestjét a New York-i Carnegie Hall-ban. 2016. március 15-én pedig átvehette az Áder János Köztársasági Elnök által adományozott Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, a magyar komolyzenei élet figyelemreméltó tehetségeként elért nemzetközi és hazai sikerei, valamint zenei örökségünk népszerűsítését szolgáló művészete elismeréseként.

A koncertek jegyek kaphatók: koncert@adamgyorgy.com, +36 30/625-94-00 vagy korlátozott számban a helyszínen.
Jegyár: 3.000 Ft, 5.000 Ft, 10.000 Ft

További információk György Ádámról: www.adamgyorgy.com, Youtube, Facebook

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!