Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Esemény naptár

05.27. Hella napja

Rhoda Scott & Modern Art Orchestra in Concert

2016. június 9.



A világhírű orgona-virtuóz énekes Rhoda Scott kapcsolata a Modern Art Orchestra-val immár rendszeresnek mondható, hiszen 2014-ben két közös koncerttel is megörvendeztették a budapesti közönséget. Az amerikai keleti parti gospel zenéjének egyik legautentikusabb képviselője, a „mezítlábas grófnő” idén nyáron újra a magyar big band vendége, hogy a jazz örökzöldek és saját szerzemények megszólaltatásával ismét elkápráztassa hallgatóit.

Rhoda Scott amerikai jazzmuzsikus, minden idők leghíresebb Hammond-orgonistája tavaly ünnepelte 75. születésnapját. A művész apja metodista lelkész volt, anyját kiskorában elvesztette, ettől kezdve hat testvérével együtt apja nevelte. A család sokat költözött, Scott később ennek tulajdonította képességét, hogy könnyedén tudott alkalmazkodni a legkülönbözőbb kulturális közegekhez.
Az afro-amerikai keresztény környezet, a gospelek atmoszférája mély benyomást gyakorolt a fiatal lányra, aki kezdetben a gyülekezet kórusában énekelt. Hétéves volt, amikor a templomban új orgonát avattak fel, és Scott beleszeretett a hangszer varázslatos hangjába. Apja hosszas unszolására végre a misék után beülhetett a billentyűk mögé. Hamarosan minden szabadidejét az orgonánál töltötte, bárhol járt, hazaérkezve lábbelijét ledobva azonnal a hangszerhez futott. A cipő nélküli orgonálás szokását később is megtartotta, sőt ez vált védjegyévé.
Fiatal muzsikusként egy harlemi klubban lépett fel először, és gyorsan feltűnt azzal, ahogy a spirituálé hangzásvilágát a jazz szabadságával ötvözte a Hammond-orgonán. 1962-ben saját triót alapított, és diplomát szerzett a Manhattan School of Music zeneelmélet szakán. Tehetségére felfigyelt a híres jazz-zenész Count Basie, és meghívta harlemi klubjába, ahol megfordult a jazz világának krémje, Louis Armstrongtól Ella Fitzgeraldon át Ray Charlesig. Ez volt Scott számára a belépő a New York-i zene elitjébe.
Scott stílusára fontos hatást gyakorolt a párizsi zenepedagógus Nadia Boulanger, akinek tanítványa volt többek között Quincy Jones, Astor Piazzolla és Michel Legrand is. 1967-ben végleg Franciaországban telepedett le.

Rhoda Scott a kihívások művésze, ami a zene területén a folyamatos kísérletezést, a szabad improvizációt jelenti számára. Számos alkalommal járt Magyarországon, koncertjei a ’70-es évek óta az itthoni közönség kedvencei közé tartoznak. A rokonszenv nem véletlen: egyetemi diplomamunkáját a Kodály-módszerről és Bartók Béla népdalgyűjtéséről írta. Máig élete egyik legnagyobb show-jának tartja a Kisstadionban tartott koncertjét, amelyen tizenhét ezres közönség előtt játszott. Magyarországi sikereit örökítette meg a „Rhoda Scott Budapesten” című albumán, 1975-ben.

A Modern Art Orchestra ezzel a koncerttel azt a sikerszériát folytatja, amelynek keretében világhírű művészek veszik igénybe a zenekar világszínvonalú képességeit saját zenéjük megszólaltatására. A MAO nyolcéves pályájának állomásai közül kiemelkedik Ennio Morricone és Michel Legrand filmzenéinek tolmácsolása Európa legnagyobb koncertarénáiban, vagy a jazz nagyjai közül együttműködésük Dave Liebmannel, a Mezzofortéval, Kurt Ellinggel vagy Bob Mintzerrel.


2016. június 9. (csütörtök), 16:00 és 20:00
MOM Kulturális Központ

Rhoda Scott & Modern Art Orchestra in Concert nr2

2016. június 9.



A világhírű orgona-virtuóz énekes Rhoda Scott kapcsolata a Modern Art Orchestra-val immár rendszeresnek mondható, hiszen 2014-ben két közös koncerttel is megörvendeztették a budapesti közönséget. Az amerikai keleti parti gospel zenéjének egyik legautentikusabb képviselője, a „mezítlábas grófnő” idén nyáron újra a magyar big band vendége, hogy a jazz örökzöldek és saját szerzemények megszólaltatásával ismét elkápráztassa hallgatóit.

Rhoda Scott amerikai jazzmuzsikus, minden idők leghíresebb Hammond-orgonistája tavaly ünnepelte 75. születésnapját. A művész apja metodista lelkész volt, anyját kiskorában elvesztette, ettől kezdve hat testvérével együtt apja nevelte. A család sokat költözött, Scott később ennek tulajdonította képességét, hogy könnyedén tudott alkalmazkodni a legkülönbözőbb kulturális közegekhez.
Az afro-amerikai keresztény környezet, a gospelek atmoszférája mély benyomást gyakorolt a fiatal lányra, aki kezdetben a gyülekezet kórusában énekelt. Hétéves volt, amikor a templomban új orgonát avattak fel, és Scott beleszeretett a hangszer varázslatos hangjába. Apja hosszas unszolására végre a misék után beülhetett a billentyűk mögé. Hamarosan minden szabadidejét az orgonánál töltötte, bárhol járt, hazaérkezve lábbelijét ledobva azonnal a hangszerhez futott. A cipő nélküli orgonálás szokását később is megtartotta, sőt ez vált védjegyévé.
Fiatal muzsikusként egy harlemi klubban lépett fel először, és gyorsan feltűnt azzal, ahogy a spirituálé hangzásvilágát a jazz szabadságával ötvözte a Hammond-orgonán. 1962-ben saját triót alapított, és diplomát szerzett a Manhattan School of Music zeneelmélet szakán. Tehetségére felfigyelt a híres jazz-zenész Count Basie, és meghívta harlemi klubjába, ahol megfordult a jazz világának krémje, Louis Armstrongtól Ella Fitzgeraldon át Ray Charlesig. Ez volt Scott számára a belépő a New York-i zene elitjébe.
Scott stílusára fontos hatást gyakorolt a párizsi zenepedagógus Nadia Boulanger, akinek tanítványa volt többek között Quincy Jones, Astor Piazzolla és Michel Legrand is. 1967-ben végleg Franciaországban telepedett le.

Rhoda Scott a kihívások művésze, ami a zene területén a folyamatos kísérletezést, a szabad improvizációt jelenti számára. Számos alkalommal járt Magyarországon, koncertjei a ’70-es évek óta az itthoni közönség kedvencei közé tartoznak. A rokonszenv nem véletlen: egyetemi diplomamunkáját a Kodály-módszerről és Bartók Béla népdalgyűjtéséről írta. Máig élete egyik legnagyobb show-jának tartja a Kisstadionban tartott koncertjét, amelyen tizenhét ezres közönség előtt játszott. Magyarországi sikereit örökítette meg a „Rhoda Scott Budapesten” című albumán, 1975-ben.

A Modern Art Orchestra ezzel a koncerttel azt a sikerszériát folytatja, amelynek keretében világhírű művészek veszik igénybe a zenekar világszínvonalú képességeit saját zenéjük megszólaltatására. A MAO nyolcéves pályájának állomásai közül kiemelkedik Ennio Morricone és Michel Legrand filmzenéinek tolmácsolása Európa legnagyobb koncertarénáiban, vagy a jazz nagyjai közül együttműködésük Dave Liebmannel, a Mezzofortéval, Kurt Ellinggel vagy Bob Mintzerrel.


2016. június 9. (csütörtök), 16:00 és 20:00
MOM Kulturális Központ

Indul a banzáj: itt a 21. Kalászi Vigasságok!

2016. június 10.



Zene, tánc, evés-ivás. Ilyesmi lesz a program ezen a hétvégén, június 10-11.-én Budakalászon, a Művház varázslatosan zöldellő kertjében. A Kalászi Vigasságok, azaz az első kalászi nyári fesztivál idén már több mint két évtizede hozza össze a szabadtéri fesztiválok Budapest környéki kedvelőit. A főszerep idén is a népzenéé, a néptáncé, az etno- és világzenei produkcióké lesz, amit sok-sok egyéb program tesz változatossá. Az ez évi kétnapos esemény sztárvendége pedig a helyi tánccsoportok, ínyenc falatok, valamint a hűsítő kortyok mellett a Balkan Fanatik zenekar, a buli egyik fénypontja pedig az RTL tehetségkutatójában felbukkant Tűmadarak csapat fergeteges tűz-parádéja lesz.

Persze a rengeteg izgalmas programra a gyerekeket is várják. Ráadásul a szervezők külön gyerekprogramokkal is készültek a kicsiknek: a hétvégi színpadi programok a Süsü a sárkány előadásával indulnak, és természetesen kézműveskedni is lehet majd.


1. nap

2016. június 10. péntek 16-24 óráig


16:00 Kapunyitás

Színpadi programok:

16:30-17:30 Süsü, a sárkány - Fogi Színház előadásában
18:00-19:00 Góbé Zenekar koncert
19:30-20:30 A 20 éves Kalász Táncegyüttes Gálaműsora
Közreműködnek a Duna Művészegyüttes táncosai és a Lenvirág Táncegyüttes

21:00-24:00 Táncház a Góbé Zenekarral


2. nap

2016. június 11. szombat 14-24 óráig


14:00 Kapunyitás

14:00-15:00 Vásári komédia
15:00-16:00 Kolompos Együttes koncertje
16:00-19:00 Lenvirág Táncegyüttes év végi műsora
19:00-20:00 Táncház az Opanke Kud Táncegyüttessel
20:15-20:30 A művelődési ház 20 éves születésnapjának megünneplése
20:30-22:00 Balkan Fanatik koncert
22:00-22:30 Tűzshow a Tűzmadarak jóvoltából
22:30-24:00 Balkán táncház

Állandó programok:

- kézműves sörök
- Schieszl borok
- pálinkák 
- fröccsház
- szörp hörpölő,
- kézműves foglalkozások
- népi játszóház
- Fejedelmi Pékek Rendje
- vásárosok utcája

Párbajhős Virtuózok Viadala: A döntő

2016. június 11.



A Virtuózok Viadala című hangversenysorozat záró részében, valamennyi eddig főszerepet játszó hangszer ifjú párbajhősei lépnek színpadra, hogy bemutassák tudásukat és összemérjék virtuozitásukat. A különleges produkciónak a gyönyörű Várkert Bazár ad helyet, 2016. június 11-én, szombaton.

 

A nem mindennapi hangversenyre a Virtuózok fiatal sztárjai egészen egyedi, eddig sehol nem látott és hallott formában mutatják majd meg a közönségnek, hogy a klasszikus zene is lehet izgalmas, szórakoztató, látványos és persze trendi. Ezen az estén a már jól ismert kis zenésztalentumok, az előző koncertek párbajainak résztvevői, Borka Ráhel, Boros Misi, Sándor Zoltán és Tóth Bettina szórakoztatják majd a közönséget. A műsor vendége pedig az ugyancsak felejthetetlen játékú klarinétművész, Lugosi Ali lesz.

 

 

Közreműködik a Dohnányi vonósnégyes!

 

 

A fellépőkről:

 

Borka Ráhel - cselló

A 12 éves lány 2009 novemberében, alig 5 évesen kezdett csellózni a Weiner Leó Zeneiskolában, Budapesten. Itt már a kezdetektől kimagasló eredményeket ért el, emiatt tanárai úgy gondolták, hogy érdemes őt versenyekre is küldeni. Igazuk lett: Ráhel 2011-től számos hazai és külföldi megmérettetésen vett részt, és előkelő helyezéseket szerzett. Pár évvel később aztán bejutott az MTV Virtuózok című tehetségkutatójába is ahol a kicsik korosztályában egyedüli csellistaként jutott a legjobb kilenc közé a középdöntőbe. A tehetséges kislány azóta számos budapesti és vidéki helyszínen koncertezett és koncertezik jelenleg is. Ezek közül különösen emlékezetes a Malek Andreával és a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral közös fellépése a varázslatos Mátyás templomban.

 

Boros Misi – zongora

A fiatal zongoravirtuóz már egészen kis korában, 3 évesen elkezdett érdeklődni a zene iránt, ez év karácsonyára gitárt kért. Aztán két évvel később, 5 éves korában a bátyjával közösen zongorát kaptak, Misi pedig rátalált az „igazi szerelemre”, és lassan 7 éve minden szabad percét a zongora mellett tölti. Így nem is csoda, hogy 8 éves kora óta minden korosztályos országos versenyt megnyert. Hat éve, 2010-ben például aranyérmet szerzett a Rév Lívia I. Dél-Dunántúli Regionális Zongoraversenyen, Kaposvárott, 2011-ben pedig kiemelt arany minősítést kapott a Baranya Megyei Zeneiskolák zongora-négykezes találkozóján. „Ámokfutása” azonban itt nem állt meg, a kisfiú az évek alatt sikert sikerre halmozott, míg végül 2014-ben a legfiatalabbak korosztályában megnyerte a Magyar Televízióban közvetített Virtuózok versenyt is. Azóta pedig végképp esze ágában sincsen megállni: eddig 15 nagyzenekarral és 18 karmesterrel lépett fel, nem csak itthon, hanem határainkon túl is, Münchenben, Zágrábban, Brno-ban, Milánóban, s Párizsban is játszott már.

 

 

 

 

Sándor Zoltán - hegedű

Az ifjú hegedűs komoly ellenfeleket legyőzve jutott a Virtuózok döntőjébe. Eleganciája, mely megjelenésében és játékában is megmutatkozik, a legelső pillanatban lenyűgözte a zsűrit. A jelenleg 19 éves Zoli már 12 éves korában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, a különleges tehetségek osztályába. Virtuózitása mellé azonban páratlan kitartás is társul, így minden esélye meg van arra, hogy álmát valóra váltsa, és híres hegedűművész legyen. A Művészetek Palotájában például Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett Országos Zeneiskolai Hegedű-duó verseny másodikja lett, míg a 2009-es Rados Dezső Budapesti hegedűversenyen aranyérmet zsebelt be. Azóta pedig rengeteg felkérést kap: így játszott már a Szekszárdi Kamarazenekarral, valamint Fischer Iván vezényletével többek között Sylvia Hamingway-nek is.

 

Tóth Bettina - hárfa

Tóth Bettina finom személyisége és játéka sokakat tett a hárfa elkötelezett hívévé. A szegedi fiatal lány nehezen választ két szerelme, a vegyészet és a hangszer között, de azt mondja, hogy a hárfa által teremtett atmoszféra, mely kevés hangszer sajátja, olyan élmény, mely igazán meghatározó az életében. Bettina nem egyszer, 2006-ban, 2009-ben és 2012-ben is megnyerte a Budapesti Országos Hárfaversenyt, a 2007-es, I. Szegedi Nemzetközi Hárfaversenyen pedig a 13 év alattiak második díja lett az övé.  Az ifjú hárfatehetség azonban azóta sem pihen, díjat díjra halmoz, így nyerte meg például négy éve a híres Kijevi Nemzetközi Hárfaversenyt és a 2015-ös V. Országos Zeneiskolai és Szakközépiskolai Hárfaversenyt Budapesten is.

 

Lugosi Dániel Ali - klarinét

A most 17 éves klarinétművész Ali 10 évesen kezdett el zenélni. Nem sokkal később, a 2011 májusában megrendezett Pest megyei klarinétversenyen első helyezést ért el. A tanév végén pedig elnyerte a „Rácz Aladár Zeneiskola kiváló növendéke” címet, valamint kiemelt nívódíjban részesült a Rácz Aladár Fesztiválon. Horváth Sándor ösztönző javaslatára jelentkezett és felvételt is nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola fiatal tehetségek osztályába. Majd a 2012-es Novi Sad-i V. Anton Eberst Nemzetközi klarinétversenyt is megnyerte, csakúgy, mint 2013-ban a XII. Országos Zeneiskolai klarinétversenyt. Sikereinek köszönhetően végül 2013-ban felvételt nyert a Bécsi Zeneakadémia kivételes tehetségek osztályába, ahol professzor Johann Hindler tanszékvezető irányítása alatt végezhette zenei tanulmányait. Egy évvel később a Bécsben megrendezett Nemzetközi Zenei Fesztivál győzteseként pedig abban a megtisztelő jutalomban részesült, hogy részt vehetett a Japánban megtartott 15. Osakai Zenei Világversenyen. A hazai Virtuózok című komolyzenei verseny döntőjében ráadásul a szakmai zsűri Alinak ítélte korosztálya első díját.

 

További információ: www.virtuozok.hu

 

 

IV. Pilisi KÓStoló - Kulináris és gasztronómiai fesztivál

2016. június 12.



Az évek alatt méltán híressé vált budakalászi fesztivál minden bizonnyal a környék egyik legfinomabb fesztiválja lesz ebben az évben is. Az elmúlt négy esztendőben már jeles nappá avanzsálódott esemény idei sztárja Bede Róbert sztárséf lesz, meg persze sok zenész, akik a talpalávalót adják majd az ínycsiklandó kortyokhoz és falatokhoz. Így lesz június 12-én vasárnap egy egész napig tánc, gyerekzsivaj, és borkóstoló, meg persze tele bendő a Pilis-környék egyik legnagyobb gasztronómiai és kulináris fesztiválján, Budakalászon.

Mindenkit sok szeretettel várunk, a belépés ingyenes!


Színpadi programok:


14:00-14:30 Maaner Eulen Tanzgruppe, Mány


15:00-16:00 Kiskalász Zenekar Salátamánia c. koncertje


16:00-16:30 Gyerektáncház


17.00-17.30 Budakalászi Kórus


20:00-21:00 Napra koncert


21:30-24:00 Táncház a Méta Zenekarral



Folyamatos programok:


Népi játszótér


Kézműves foglalkozások


Vásárosok


Verdák játéksziget


Duna Portréfotózás

Bortotó, borverseny Nyikos Istvánnal

Közösségi lekvárfőzés

Kézműves sörök, Schieszl borok és pálinkák, Fröccsház, Szörp hörpölő


A BELÉPÉS DÍJTALAN!

Pribojszki Mátyás Band: lemezbemutató koncert a Kobuciban!

2016. június 8.



Blues-ikonok az új albumon!

 

A Pribojszki Mátyás Band ötödik, My stories című nagylemezén nemzetközileg is elismert, igazi blues-ikonok működnek közre. A 2016. június 8-án megjelenő albumon Pribojszki bandájával játszik Charlie Musselwhite (USA), Bob Margolin (USA), Kid Andersen (USA), Andy J. Forest (USA), Bill Barrett (USA), Ryan Donohue (USA), Little G. Weevil (USA/H), Ripoff Raskolnikov (A), Raphael Wressnig (A), Nemes Zoltán (H).

 

Az új lemez 12 számot tartalmaz, a dalok pedig mind egy-egy saját kis történetet mesélnek el a hallgatónak: szomorú és vidám momentumokról a szerző, Pribojszki Mátyás életéből.

Így repít el például a „Memphis soul” című dal Amerikába, amely Pribojszki legutóbbi amerikai turnéjának élményeit foglalja össze, a soulos beütésű, kicsit tábortüzes hangulatú címadó nóta a zenész szülővárosába és fiatalkorába, Békéscsabára. Az emléközön azonban nem áll meg, Pribojszki tavaly elhunyt édesapjának is írt egy dalt, ez a szerzemény a „Blues for my daddy” néven fut. Azonban nem csak a múltról szólnak ezek a felvételek, hiszen a lemez dalai a jelenről is ugyanúgy sztoriznak. A „Balaton boogie” például a művész jelenlegi lakhelyéről, a „ magyar tengerről szól”, a rockabilly feelingű „Full time baby” pedig az aktuális szerelemről.

A korong egyetlen feldolgozása a „Traveling mood” című dal - eredeti szerzője James Wee Willie Wayne, a művet Pribojszki két amerikai barátjával, Bill Barrett-tel és Ryan Donohue-val, valamint Szász Ferenccel  akusztikusan rögzítette.

 

A My Stories anyaga mégsem csak az apró kis nosztalgiák miatt különleges. Az új korong ugyanis nem egy tipikus blues album: műfaját tekintve jóval túlmutat a klasszikus blues zenén, hiszen a saját szerzeményekben a soul, a jazz és a funky hangulata is keveredik. Így nyújt ez a tucatnyi felvétel valódi és minőségi zenei kalandot minden korosztály számára.

 

Az album megjelenését nagyszabású lemezbemutató koncerttel ünnepli meg a csapat: a budapesti Kobuci Kertben mutatják be az anyagot a megjelenés napján, 2016. június 8-án, este nyolc órától, több meghívott vendég közreműködésével.

 

A zenekar tagjai:

Pribojszki Mátyás - szájharmonika, ének
Szász Ferenc - gitár
Molnár Dániel - dob
Csizmadia László - basszusgitár

 

Pribojszki Mátyás – az egyik legismertebb, európai szinten is jegyzett, hazai szájharmonikás, aki szólóban, különböző formációival, valamint zenekarával, a Pribojszki Mátyás Banddel már keresztül-kasul bejárta Európát. Több mint 30 országban koncertezett, itthon pedig alig akad olyan klub vagy fesztivál, ahol ne lépett volna fel a csapat. Az elmúlt több mint tíz évben 4 nagylemezt, 1 dvd-t jelentetett meg a zenekar. A 2007-ben megjelent “How many more?” c. nagylemezük aranylemez lett, valamint megkapták a Budapest Fringe Fesztivál “Különdíját” (2007), majd “Szakmai Díját” (2009). Számos sikeres itthoni és nemzetközi fellépés mellett 1997-ben Pribojszki Mátyás a németországi Szájharmonika Világbajnokságon megkapta a legmagasabb szintű minősítést, ami nemzetközileg a legnagyobb elismerés a világ legjobbjaiból álló szakmai zsűritől, 2009 októberében pedig már ő volt az egyik meghívott zsűritag és fellépő művész a Trossingeni Szájharmonika Világbajnokságon. 2011 júliusában szintén a nemzetközi zsűri tagja és fellépője az észtországi Baltic-Nordic Szájharmonika Fesztiválnak.

 

Little G. Weevil vendégeként Pribojszki Mátyás közel egy hónapos amerikai turnén is részt vett, ahol Atlantától, Lousianán és Memphisen keresztül Texason át Kansasig mintegy hét államban adtak felejthetetlen közös koncerteket, óriási sikerrel.

 

 

További információ:

www.pribojszki.hu, www.matyaspribojszki.com

www.facebook.com/matyas.pribojszki

Zolbert Jazz & Wine Fest

2016. június 11.



Idén első ízben kerül megrendezésre a Zolbert Jazz & Wine Fest, mely a neszmélyi borvidék új és különleges eseménye. Az egyszerre zenei és gasztronómiai fesztivált 2016. június 11-12-én tartják Neszmély varázslatos településén. Ez a nem mindennapi esemény a bor és a jazz kapcsolatát mutatja meg, egy teljesen új nézőpontból, vagyis a populáris jazz műfajon keresztül, mindezt nyitott, családbarát módon teszi. 

A fesztivál helyszíne a Budapesttől mindössze 75 kilométerre lévő, melegeshegyi Hilltop birtok, ahol egyszerre van jelen a nyugat-európai színvonalú infrastruktúra, a Duna közelsége, valamint a minőségi borok és persze a kiváló gasztronómia. Ebből az egységből született meg anno a fesztivál alapötlete, mely egy újfajta életérzést közvetít. Egyúttal pedig turisztikai zászlóshajója is kíván lenni a jelenleg kevésbé ismert borvidék kulturális életének. A regionális célok mellett a szervezőknek ugyanis fontos célkitűzése az is, hogy a fesztivál kulturális hidat teremtsen Szlovákia és Magyarország között, mely a régió további turisztikai sikereit is erősítheti.

A rendezvény kuriózuma mindemellett, hogy a fesztivál művészeti vezetője, a szaxofonművész Zolbert a nevére vette a két napos programot és alapítóként, valamint házigazdaként is részt vesz a munkálatokban, ezzel egy vadonatúj dimenziót nyitva meg a hazai fesztiválok történetében. Hiszen itthon eddig még egy művész sem karolt fel hasonló módon egy ilyen kaliberű rendezvényt.

A fesztivál főbb programjai:
A kétnapos rendezvény fontos koncepciója, hogy változatos programokkal várja a látogatókat, melyek mellé mindig hallható lesz valamilyen zenei csemege, főleg élőzenei formában. Így lesz például a délutáni bortúrák egyik fő hangulatfelelőse a Zolbert “New Orleans” DUO. Aztán amikor alkonyodni kezd, a nappali programok zárásaként két híresség szolgáltatja majd a zenei aláfestést. Elsőként az egykori X-Faktoros Takács Nikolas koncertjét tekintheti majd meg a nagyérdemű, itt Zolbert vendégművészként szerepel majd. Ezután a koncert után pedig az aranytorkú énekesnő, Tóth Vera lép a színre, hogy Zolberttel közösen gyönyörűbbnél-gyönyörűbb dalokkal varázsolhassák el a nézőket.

Azonban a koncertek után sem lesz még vége az estének, hiszen a házigazdák nem mindennapi romantikus programokkal kecsegtetnek: medencés afterpartyt, és hangulatos éjszakai koccintást ígérnek a kilátóban.

A sok boros és felnőtt program mellett pedig a gyerekekre is gondoltak a szervezők. A legkisebbeket beltéri gyereksarok és szabadtéri játszótér várja, a kicsit nagyobbak pedig a helyi művészekkel kézműveskedhetnek a réten.


Zolbert:
Zolbert a fiatal szaxofonos, “Frappé” című dalával 2013-ban megnyerte a Zuglói Smooth Jazz Klub által szervezett 1. Smooth Jazz Dalverseny fődíját. 2014-ben pedig a VII. Jazzy Jazz Dalverseny fődíjasa lett “Friendship” névre keresztelt szerzeményével, mely a szakmai zsűri döntése alapján a legjobb hangszerelésért járó különdíjat is elnyerte. Szintén 2014-ben, zenésztársaival a VeszprémFest nagyszínpadán lépett fel a világhírű The Brand New Heavies előzenekaraként.
Szólókarrierjét megelőzően az elmúlt években session-zenészként rengeteg stílusban kipróbálta magát, számos ismert zenekarban is játszott, többek között az Unisex (pop), az UP! (pop-funk) vagy éppen a Grover Washington Jr. Emlékzenekar (smooth jazz) tagja is volt, valamint több neves, hazai énekessel is dolgozott már együtt: Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Zséda és Király Viktor is kedves kollégájukként tartják számon Zolbertet.
Az ifjú zenész 2015-ben jelentette meg az első szólóalbumát a "One"-t, a Tom-Tom Records gondozásában. Ez a lemez pedig nem csak itthon, hanem a smooth jazz műfaj őshazájában, az Egyesült Államokban is sikeresen debütált és nagyszámú, rendszeres rádiós játszást ért el. Ráadásul az év végén Zolbert "Frappé" című nótája felkerült a legendás Jazztrax rádió, az év legjobb 25 dalát bemutató toplistájára.
A művész jelenleg a második szólólemezén dolgozik, mely szeptember végén fog megjelenni.


2016. június 11-12., Neszmély-Hilltop birtok

Jegyek:
Online a jegy.hu rendszerén, személyesen pedig az Interticket jegyirodáiban és a partnereknél lehet belépőt vásárolni.

A jegyelővétel 2016. június 11-ig tart!

Belépő (2 napos): elővételben: 5.000 Ft, helyszínen: 7.500 Ft

VIP jegy (2 napos): csak elővételben kapható: 29.900 Ft
(A VIP jegy taralma: welcomedrink, 3 fogásos borebéd, exkluzív bortúra 6 féle bor kóstolásával, medencejegy, grillvacsora, pezsgős koccintás a fellépőkkel.)

A jegyek szombatra és vasárnapra is érvényesek!


***

Program

2016. június 11., (szombat)

12:00 - Ünnepélyes fesztivál megnyitó és üdvözlő koccintás
Juhász István - a Hilltop Borhotel és Étterem ügyvezetője
Kamocsay Ákos - a Hilltop Borászat főborásza
Zolbert - szaxofonművész, a fesztivál művészeti vezetője
Helyszín: a Hilltop Borhotel és Étterem terasza

12:30 - Fesztiválebéd különleges fogásokkal és élőzenével
A fesztivált egy első osztályú ebéddel indítjuk, melyet a Hilltop Borhotel és Étterem kiváló séfje, Király Sándor állított össze a jeles alkalomból. A gasztronómiai élményt Tóth Marcell zongorajátéka egészíti ki.
Helyszín: Hilltop Borhotel és Étterem
Zene: Tóth Marcell - zongora (Zolbert produkció)

13:30 - Délutáni szieszta és desszert idő
A különleges ebédhez különleges desszertek járnak az étterem séfjének ajánlásával. Az édességeket a szuperkényelmes Szieszta-sarokban fogyaszthatják el az étterem hűs teraszán, ez alatt pedig a legjobb lounge zenék szólnak majd.
Helyszín: Szieszta-sarok (Étterem terasz)

14:00 - “A szőlő útja a borig” - túra a bor születésének útján
(több turnusban, Juhász István és Kamocsay Ákos vezetésével)
A szőlő maga a természet csodája, a szőlőből készült tökéletes bor pedig évszázadok óta az emberi munka legkiválóbb gyümölcse. A bor születésének különleges folyamatát két jóbarát, a Hilltop főborásza Kamocsay Ákos és Juhász István, a Hilltop Borhotel és Étterem vezetője mutatja be, egy bortúra keretében, mindezt izgalmas anekdotákkal és kulisszatitkokkal fűszerezve. A borpincékbe érve a borok kóstolásához élőzenei élmény társul, a Zolbert “New Orleans” DUO-jának jóvoltából. 

Helyszín: ültetvényektől a borpincékig (indulás az Étterem teraszától)
Zene: Zolbert “New Orleans” DUO (Zolbert - szaxofon és Nemes Zoltán zongorista)

15:30 - “Kötetlen beszélgetés egy jó bor mellett - délutáni “talk-show”
Zolbert Tóth Verával beszélget Gyémánt című könyve kapcsán.
Hogyan lesz egy fiatal nőből sikeres felnőtt, miközben egy ország minden lépését figyeli?
Hogyan tudjuk megteremteni magunknak a saját, biztonságos világunkat?
Hogyan találd meg önmagadat és a lelki harmóniát? 
Ezekről a témákról lesz szó egy kötetlen beszélgetés keretein belül, természetesen egy jó pohár bor mellett.
Műsorvezető: Zolbert
Helyszín: Borostyános udvar

16:30 - Borterasz megnyitó
Megnyílnak a borpavilonok, ahol a minőségi alapanyagokból, frissen grillezett ételek mellett a Hilltop díjnyertes prémiumborai és különleges borkoktéljai is kóstolhatóak lesznek.
Helyszín: Borterasz

17:00 - Közös élményfotózás a fesztiválon fellépő művészekkel
Az első fesztivál mindig fontos emlék marad, ezt örökítik meg egy hatalmas, közös fotóval, ahol a fellépő sztárvendégekkel készítik el a legvidámabb csoportfotót.
Helyszín: Kilátó

18:00 - Takács Nikolas koncert - vendég: Zolbert
Helyszín: Jazzy színpad - Nagyrét

19:30 - Zolbert és Tóth Vera
Helyszín: Jazzy színpad - Nagyrét

21:00 - A koncertek után CD-vásár és dedikálás
Tóth Vera, Takács Nikolas és Zolbert
A fesztiválon egész nap kaphatóak lesznek a fellépő művészek lemezei és könyvei, de az esti koncertek után nem hiányozhat a dedikálás és a fotózás sem a fellépő művészekkel.
Helyszín: Borterasz

21:30 - “Koccintás a kilátóban”
Közös koccintás a fesztivál szervezőivel, ahol felcsendül a 2016-os fesztivál hivatalos dala is, élőben.
Helyszín: Kilátó
Zene: Zolbert DUO (Zolbert - szaxofon, Riskó Tibor - gitár)

22:00 - Medencés afterparty
DJ: Jazzkovács László
A koncertek után is kiváló zenék csendülnek majd fel, a 90.9 Jazzy Rádió rezidens DJ-jének, Jazzkovács Lászlónak a jóvoltából, melyeket a feszített víztükrű medencében vagy annak partján élvezhetnek a különleges borkoktélok kíséretében.


Kísérőprogramok:
11:00-től Gyermeksarok
Kifestő, gyöngyfűzés, kézműves dolgok, kosárfonás - helyi művészek együttműködésével
Helyszín: étterem - gyermeksarok
A beltéri gyermeksarok mellett a szabadtéri játszótér is rendelkezésre áll a legkisebbek számára.


2016. június 12., (vasárnap)

10:00 - Zenés Reggeli
A hosszú estét egy vidám hangulatú, reggeli zenés büféreggelivel folytatják, ahol a frissítők mellett zenével is feltöltődhetünk a nap további részére.
Helyszín: Étterem

10:30 - A neszmélyi borút bemutatkozik
A borvidéken kiváló pincék találhatóak, a borút alkalmával a helyi borászok mutatják be a régióban készült boraikat.
Helyszín: Borterasz

12:00 - Szabadtéri grillebéd
Helyszín: Étterem terasz

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!