Főkép

A jazz-korszak kezdetét és előzményeit „megéneklő” első regénye, Az Édentől messze sikerét meglovagolva F. Scott Fitzgerald viszonylag hamar, alig két év alatt elkészült a második nagy művel, amit a Scribners 1922-ben adott ki, mégpedig újfent nem kevés sikerrel. A Szépek és átkozottak szinte ugyanolyan népszerűnek bizonyult a nagyközönség körében, mint az áttörést hozó regény, és bizonyos tekintetben annak kiegészítő darabjaként felfogható.
 
A regény központi alakja Anthony Patch – aki hősnek legfeljebb fenntartásokkal nevezhető – Amory Blaine-hez (Az Édentől messze fókuszpontba helyezett figurájához) hasonlóan romantikus egoista, aki a lazább erkölcsök és a szertelen költekezés világában még mindig, tetteiben is a szerelem evilágin túlmutató jelentőségét hirdeti. Művelt és tehetséges, ám ami csak megadatott neki, eltékozolja; egyfelől a múlandó szépség és szenvedély oltárán áldozza fel, másfelől az anyagi javak mindenhatóságát látszólag feltétlenül elfogadó társadalomba való torz beilleszkedési kísérletével herdálja el.
 
Anthony érzékenysége és olvasottsága predesztinálná őt az irodalmi karrierre, ám ő inkább megélni akarja a csodás életet. Jóképű és megnyerő, igazi társasági ember, így nem különösebben meglepő, hogy egy gyönyörű és izgalmas ifjú nőbe, a részben Fitzgerald feleségéről mintázott Gloria Gilbertbe szeret bele, és könnyedén meg is hódítja őt. Szerelmük kiteljesedik, az álompár fényes partikon tündököl, ám az erkölcsöt voltaképp nem ismerő, materialista világ szép lassan elzülleszti őket, és így idővel a kölcsönös szeretet is pusztán nosztalgikus emlék, csupán elvétve előbukkanó mély érzés marad.
 
Ahogy a történet előrehalad, a regény légkörét egyre inkább a várakozás, a beteljesülés elmaradása miatti frusztráció határozza meg. Anthony ugyanis iparmágnás nagyapja feltételezett örököse, ám a harcos antialkoholista nagyszülő egyszer meglepi unokáját, amint az barátaival egy partin épp csúnyán leissza magát, s e feslettség láttán az öregúr megváltoztatja végrendeletét, teljesen kisemmizve ezzel a vagyon elsődleges várományosát. Amikor kihirdetik a végakaratot, Anthony és Gloria a bíróságon támadja meg a határozatot, ám a bíróság malmai lassan őrölnek, így évekig kell várni az ítéletre.
 
Közben Anthony egyre keményebben iszik, munkát ugyan próbál keresni magának, ám sosem teljes szívvel kísérletezik, s ezért nem is sikerül neki. Barátaitól kénytelen kölcsönkérni, egyre megalázóbb helyzetekbe kerül, teljesen elzüllik. A lecsúszást, az Anthonyt a teljes reménytelenségbe sodró alkoholizmust Fitzgerald már-már naturalista tárgyilagossággal mutatja be. Az erőszak, a kétségbeesés képei nem csupán megrázóak, hanem immár valóban kiábrándultsággal, illúzióvesztéssel telítődnek meg. Úgy érzem, ezek a regény leghatásosabb fejezetei, különösen azért, mivel számtalan párhuzam fedezhető fel a jazz-korszak aranyifjai és saját korunk hedonista, anyagias, szabályokat nem ismerő ifjúsága között.
 
A regény felépítését, akár Az Édentől messze esetében, itt is az epizodisztikus szerkesztésmód jellemzi – igaz Fitzgerald ezúttal határozottan egységesebb cselekményvezetésre törekedett –, s nem hiányoznak a jellegzetes drámai betétek sem. Ami viszont az első regényből teljesen kimaradt, vagyis az első világháború, most komoly szerepet kap, nem kis mértékben a szereplők és a kor szabadosságának érzékeltetése végett. A legfontosabb mégis a jellemek összetettsége, a kor szokatlanul érzékeny, önéletrajzi elemekkel teli bemutatása, hiszen épp az árnyaltság és az ily mérvű intenzitás miatt válhat a Szépek és átkozottak maradandó, felkavaró alkotássá, hiteles korlenyomattá s még ma is érdekfeszítő olvasmánnyá.