Főkép

Mivel mindig is szerettem figyelemmel kísérni a fiatal tehetségeket, és észrevenni az új hangokat a magyar irodalomban, amennyire időm engedi, rendszerint kézbe is veszek egy-egy elsőkötetes szerző művét, a nagy felfedezésben reménykedve. Így már persze számtalan jobb-rosszabb könyvhöz volt szerencsém, de a befektetett energia összességében mindig megérte a fáradságot.

 

Bár már nem volt teljesen ismeretlen számomra Nyíri Katalin (több folyóiratban megjelent szövegét is olvastam már), de mégis meglepett, hogy mennyire egyenletes színvonalúak a fiatal érdi alkotó A kedvedért megeszem című kötetében megjelent, a jelenkor fő kisprózairányzatának megfelelően realista hangvételű, visszafogott stílusban előadott és nyelvileg dísztelen mikronovellái.

 

Nyíri nem tesz egyebet, mint fog egy gyakorlatilag mindenki számára ismerős, vagy mindenki számára könnyedén átélhető, átérezhető élethelyzetet, és a lehető legpontosabban és a lehető legközelebbről bemutatja azt mindössze két-három oldalban. Lényegre törően, sallangmentesen, kitérők nélkül. És bármennyire meglepő, bár ezen a szűk 100 oldalon lévő 26 szöveg mind ugyanerre a sémára épül fel, a kötet mégsem válik sem monotonná, sem önismétlővé. Ez pedig a szerző arányérzékét és mesterségbeli tudását dicséri.

 

Mivel, mint ahogy említettem, meglehetősen egyenletes színvonalú kötetről van szó, nehéz belőle egyet-egyet kiragadni, de volt több írás is, ami különösen megfogott. Így például a mindössze háromoldalas „Borsó”, melyben a szerző a ma már lassan lerágott csonttá váló családon belüli erőszak témáját, és a rá adott „inkább elfordítom a fejem, mintha semmi sem történt volna” reakciót mutatja be egy fájdalmas baleset tükrében, vagy a „Megfagyni az erkélyen”, melyben egy anyósát majd’ egy évtizeden keresztül ápoló fiatal nő döbben rá a nő halála után saját élete értelmetlenségére és tartalmatlanságára.

 

Ez utóbbihoz hasonlít témájában az „Özvegy”, melynek középkorú címszereplője két fiatal lánnyal beszélgetve szintén kénytelen ráébredni saját életének ürességére, viszont teljesen más például a „Májfolt”, amely egészen a végéig ügyesen lavírozik a lélektani sztori és a bűnügyi történet határán. De természetesen megjelenik itt a szexualitás is, mégpedig sokszor meglehetősen provokatív formában, így például a „Kiengedsz?” egy nem túl romantikusra sikerült első szeretkezésről tudósít, a „Tizenöt” viszont arról a hősnő számára is kínos helyzetről, mikor negyvenévesen szexuális vágy ébred benne barátnője kamasz fia iránt.

 

Bár Nyíri Katalin látszólag nem csinál semmi különöset, nincsenek nagy történetek (többnyire igazából történetek sincsenek), nincsenek nagy csavarok, nincsenek nagy írói trükkök, illetve nincs semmi különleges az általa használt nyelvben sem, pont az általa örökösen középpontban tartott téma – az élet korántsem túl drámai eseményei – miatt lehetett igazán nehéz megírni ezt a könyvet, hiszen el kellett érnie, hogy ezek az itt szereplő, csip-csup mindennapos dolgok az olvasóit is érdekeljék és lekössék. Ezt pedig gyakorlatilag mindegyik kisprózájában el is érte. A kedvedért megeszem egy kimondottan biztató pályaindító mű, így azt hiszem, a szerzőre a későbbiekben is érdemes lesz odafigyelni.