Főkép

Azt nem tudom, miért a kiadó 21. születésnapjára jelent meg ez a kiadvány, de igazából mindegy, mert mindenki úgy ünnepel, ahogy neki jólesik. Emlékszem édesapám egy hétig tartó születésnapjára, amit aztán mint követendő hagyományt én is átvettem. Elvégre az élet tényleg rövid, és inkább most ünnepeljünk, mint a következő életünkben (feltéve, ha hiszünk ilyesmiben). Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy a Wantok lemezkiadót létrehozó embereknek van miért büszkének lenniük, hiszen a lemezkiadó és a hozzá tartozó szervezet valóban sokat tett a Csendes-óceán térségének nemzetközi népszerűsítéséért. Pontosítok, Óceánia zenéjének és előadóinak népszerűsítéséért.

 

Most jöhetne a reklám helye, hogy mennyi előadót vagy együttest milyen rangos fesztiválokra, rendezvényekre (például a Londoni Nyári Olimpia megnyitójára) sikerült bejuttatniuk, kiket vittek önálló turnéra, mennyi lemezt adtak ki – vagyis mit tettek azért, hogy valóban minél többen megismerjék a térség egyedülálló zenéit. Maradjunk annyiban hogy sokat, és tényleg nagyon sokszínű zenéről van szó – és ezt maximálisan bemutatja ez a válogatásalbum.

 

Imádom azokat a lemezeket, amelyek olyan előadók számaiból szemezgetnek, akiket gyakorlatilag nem ismerek. A két lemezre összegyűjtött dalokból kettőt hallottam már korábban, de a többit még sosem. Ismerkedés címszóval napokig ezt a két tucat számot hallgattam, és igyekeztem minél jobban elmerülni ebben a miénktől eltérő kultúrában. Azért vannak kapcsolódási pontok, vagy ha úgy jobban tetszik, ismerős tereptárgyak, hiszen a Black Rock Band alternatív rockzenéje gyakorlatilag bármely országban megállja a helyét, miközben azért ott van benne a „local color”.

 

 

A legnagyobb kedvencem a lemezen még mindig Tio (Tio Massing), mert az ő hangja és zenéje azonmód egy hullámhosszon rezonál a lelkemmel. Azt sajnálom, hogy nem a szerintem legjobb dalát tették fel a lemezre (Black Butterfly), mert az úgy gondolom, maga a tökéletesség. Azonban a „Mumbwe” sem rossz, sőt, kifejezetten jó, átjön Tio filozófiája, életszeretete, ami egyaránt kiterjed az emberekre és az élővilágra. Az általa kívánatosnak tartott harmónia eléréséhez sokat kell hallgatni ezt a muzsikát, de megéri.

 

 

A kötelező hallgatnivalók közé tartozik George Telek és Frank Yamma, akik talán a legismertebbek az előadók közül, és a Vanuatu Women's Water Music DVD-ről a „Freshwater Spring Bubbling”, hogy a törzsi hagyományokkal is foglalkozzunk.

 

 

Szerencsére a kiadó összes lemeze elérhető a Bandcampon, szóval aki nem csupán hallgatni szeretné, hanem támogatná is a Wantok által menedzselt muzsikusokat, az könnyen megteheti, ily módon támogatva bolygónk zenei sokszínűségét.

 

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Mumbwe, Freshwater Spring Bubbling

2022-ben megjelent album (Wantok Musik)

Weboldal: https://wantokmusik.bandcamp.com/

 

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Father Levi Sandy - Nagwn Tamat 02:30
  2. Jabula! - Nganyerre 04:04
  3. Black Bamboo Band - Ea Eale 01:31
  4. Tio - Mumbwe 03:10
  5. Radical Son - Dhuwan Baraay Yuligi 03:19
  6. Black Rock Band - Skin Name 03:07
  7. Kutcha Edwards - Singing Up Country 06:00
  8. George Telek - Ramkuk 03:30
  9. Frank Yamma - Pitjuli Wankanye (Medium Guy Remix) 04:36
  10. Dolap Water Music - Freshwater Spring Bubbling 01:39
  11. Charles Maimarosia - Haiamasina 03:23
  12. Maubere Timor - Maubere Timor 05:53
  13. Ol Sing Blong Plantesen - I Gat Wan Ples I Stap 02:08
  14. Kaumaakonga - Taoba 03:41
  15. Various Artists - Song For Elijah (Wrap Our Arms Around You) 04:30
  16. Frank Yamma - Tjintu Kutu (Jinku Mix) 03:39
  17. A Bit Na Ta - Iau Kunera Iur 01:22
  18. Various Artists - Underneath The Water Tower 04:56
  19. Sayes Arare 03:11
  20. Eyuser - Doa Ibu 05:59
  21. Farhad Bandesh - Sayyid's Silo Lament 01:24
  22. Vilian Pride - Beve Nu Ao 01:31
  23. A Bit Na Ta - Tatabai 01:36
  24. David Bridie & Allery Sandy - Baba 01:53