Főkép

Amikor első ízben érkezett hír erről a lemezről, már tudtam, hogy függetlenül a zene minőségétől, biztosan írni fogok róla, mert minden formájában szeretem a mongol torokéneklést. Végül szerencsém lett, mert a New Asia egy változatos, több szempontból érdekes bemutatkozó albummal lepett meg.

 

A legnagyobb meglepetést a sokszínűség okozta. Az albumindító „Topshuur” akusztikus betéttel indul, mintha egy rockballadát hallgatnék, ami apránként bontakozik ki. A felvezető torokének átvált normál hangra, a természetet utánzó hangszer pedig a gitárnak adja át a stafétabotot, és közben mintha vonósok segítenék a ráhangolódást (ez valójában gondolom a szintetizátor lesz). Biztosan van benne hazulról, az Altájból hozott zenei örökség, amit egy nagyívű dallammal koronáznak meg. Nem a sebességgel akarják elbűvölni a hallgatót, hanem a kétféle ének és a hegyi patakként kanyargó dallam erejével. Ez a szám egyszerre epikus és múltidéző.

 

A következő tétel (Shunu Warrior) egészen más karakterű, mintha egy progresszív rockbandát hallgatnék, akik a mongol területről hívtak énekest. Külön tetszett, hogy Alexander Trifonov billentyűs hangszere mekkora teret, gyakran meghatározó szerepet kapott. Egy dinamikus, harcoshoz méltó kompozíciót alkottak. Aztán rögtön váltunk, a lovakat idéző kezdéssel ellátott, sokkal lazább hangulatú szám érkezik, ami egy lótolvaj kalandjait meséli el (Konokrad - Horse thief). Ez már se nem rock, se nem folk, nekem inkább picit az esztrádra emlékeztet, kivált a szintis részek. A dob és a gitár sem képes a rock felé elvinni, de a vége annyira sokrétű lett, hogy ez az egyik kedvenc dalom az albumról.

 

Ez a progresszív hozzáállás a későbbiekben is megmarad, például a következő „Strannik – Wanderer”, amiből szinte teljesen hiányzik az ének, inkább a különféle hangszerek szólóiból áll össze, de mégis úgy éreztem, hogy ott állok a szélben hajladozó fűtenger közepén, felettem a végtelen kék ég, és része vagyok a mindenségnek. A pillanat mintha a végtelenbe veszne – nem véletlenül ez a leghosszabb nóta az albumon.

 

Itt be is fejezem, mert azt szeretném, ha maradna meglepetés a hallgatónak, nem szeretném elvenni a felfedezés és a rácsodálkozás örömét. Egy biztos, hogy a Dobrynya Satin vezette New Asia együttes képes új színt vinni az eddig sem egyhangú mongol világzenébe. Ami szerintem nem semmi teljesítmény, és éppen ezért remélem, hogy egyszer élőben is lesz szerencsém látni őket, és velük együtt táncolhatok az esküvői táncot idéző „Derevenskie Tancy - Village Dances” alatt.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Shunu Warrior, Konokrad - Horse thief, Derevenskie Tancy - Village Dances

2022-ben megjelent album (CPL-Music)

Weboldal: https://www.facebook.com/newasiaethno

 

 

A zenekar tagjai:

Dobrynya Satin – ének, népi hangszerek

Alexander Trifonov – zeneszerző, billentyűs hangszerek

Roman Fionov – basszusgitár

Dmitry Krestovozdvizhensky – gitár

Konstantin Balakhnin – dob

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Topshuur 05:50
  2. Shunu Warrior 02:55
  3. Konokrad - Horse thief 04:45
  4. Strannik - Wanderer 07:33
  5. El Oyin 04:03
  6. Kai Chorchoktiy Altaida 06:17
  7. Derevenskie Tancy - Village Dances 03:30