Főkép

A hét legkellemesebb eseménye (a családi fejleményeken kívül), hogy hét év várakozás után, 2022. március 18-án végre megjelent a portugál Seiva trió új nagylemeze, a Murmúrios e outros rumores, ami magyar fordításban Mormogások és egyéb pletykák lehetne. Őket láttam tavaly élőben, hiszen felléptek a 2021-es WOMEX nyitókoncertjén egy rövid programmal. Annak idején így áradoztam róluk:

„Azonban a produkciójuk semmi volt a következő trióhoz képest, akik az este legnagyobb meglepetését okozták nekem. Az ő muzsikájukat a továbbgondolt népzene rockkal feldúsítva kategóriába helyezem, és legnagyobb kincsük az énekesnő, Joana Negrão. Az első pillanattól kezdve imádtam a hangját, megjelenése és mozgása pedig egyszerűen vonzza a tekintetet, nem csoda, hogy neki sikerült megénekeltetnie a közönséget. A négyszögletes kézi dobokkal előadott számuk pedig mindent vitt, hihetetlen energia volt benne. A másik két tagot is muszáj megemlítenem. Rita Nóvoa az ütőhangszereket kezelte, Vasco Ribeiro Casais pedig a gitárszerű képződmények húrjait szaggatta. Azt sajnálom csak, hogy 2015-ös bemutatkozó albumuk óra nem jelentkeztek új lemezzel, remélem, hogy ezen hamarosan változtatnak, és írhatok egy lelkes ajánlót majd róla.”

 

Nos, a lényeg mit sem változott, az új lemezen sikerült megőrizniük az élő fellépés intenzitását, energiáját; Rita Nóvoa nyugodtan elmehetne bármelyik rock vagy metálegyüttesbe dobosnak, bámulatos, milyen erővel püföli a dobjait. Játéka biztos alapot ad a Vasco Ribeiro Casais kezében megszólaló különféle pengetős hangszereknek, hogy közösen magabiztosan kísérjék Joana Negrão énekét. Saját szerzeményeken kívül portugál népdalok alkotják a programjukat, ez utóbbiakat modernizálva adják elő. Miközben az új számokat hallgattam, az Omiri elektronikus muzsikája jutott az eszembe, ami azért fura, mert igazából egyáltalán nem hasonlítanak egymásra (itt egyáltalán nincs elektronika). Ami mégis közös bennük, az a friss, újító szellem, ahogyan kézbe veszik a hagyományos portugál dalokat.

 

Ismét csak sajnálkozni tudok amiatt, hogy nem ismerem annyira a feldolgozott nótákat, és így nem tudom megállapítani, a Seiva verziók mennyiben térnek el az eredetiktől. Ám bármennyire is „modern” a mostani megszólalás, valamiért mégis ott érzem bennük az eredeti hangulatot, érzést. Ez talán azért lehet, mert ezek a ritmusok időtlenek, a dallamok átívelnek évszázadokon – és ugyan azt nem állítom, hogy az 1800-as években élt falusiak önfeledten élveznék a hétvégi táncos rendezvényen, de teljesen elutasítani sem tudom ezt az elképzelést. Valaki azt írta a Seiva zenéje kapcsán, hogy az „A jelen táplálása a múlt erejével, hogy befogadja a jövőt” – és ezzel egy pillanatig sem kívánok vitatkozni.

 

Tetszenek az instrumentális tételek, mint például a „Chulada” doborgiája, vagy a jóval visszafogottabb „Sete”, amiben a duda és valamilyen portugál pengetős hangszer felesel egymással. De az igazi élményt, ha úgy tetszik, katarzist mégis azoknál a daloknál tapasztaltam meg, amelyekben Joana Negrão énekel, mert őt hallgatva áradnak az érzések, és az ő orgánuma tényleg ott rezonál a hallgató lelkében.  Ez nem mozgásra, táncra ingerlő zene, hanem odafigyelésre, a zene, és ennek folyományaként az élet intenzívebb megélésére ösztönöző muzsika.

 

Az intenzív jelző abszolút helyénvaló, mert ugyan az album alig valamivel hosszabb fél óránál, de olyan energia árad belőle, ami bőven ellensúlyozza a rövidséget. Annak idején a Slayer lemezei értek el hasonló hatást, mert azok is rövidek, mégis földbe döngölők voltak. Itt ugyan nem kerülünk a padlóra, de kellő hangerőn garantáltan belesüppedünk a fotelbe, miközben a zene teszi a dolgát. Remélem az idei WOMEXen, ami Lisszabonban lesz, újra találkozhatok velük, hogy élőben is kifejezzem hálámat a Murmúrios e outros rumores című remekműért.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Adélia, Chulada, Vespas

2022-ben megjelent album (Repasseado)

Weboldal: https://www.facebook.com/seiva.official/

 

 

A zenekar tagjai:

Joana Negrão – ének, portugál duda, adufe, pandeireta.

Vasco Ribeiro Casais – braguesa, cavaquinho, adufe, portugál duda

Rita Nóvoa – ütőhangszerek

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Virgem da Consolação
  2. Adélia
  3. Redondo Amor
  4. Esta noite sai a ronda
  5. Chula cega
  6. Chulada
  7. Sete
  8. Lengalenga da Cantadeira
  9. Debaixo da terra
  10. S. João
  11. Vespas