Főkép

Különböző angol nyelvű irodalmi portálokon szörfölve rendszerint nyomon követem az aktuális világsikereket, azokat a könyveket, amikért a kritikusok rajonganak, és amelyek rendszerint meghódítják az olvasókat is szerte a földtekén. Így természetesen képben voltam azzal, hogy az utóbbi évek talán legnagyobb spanyol könyvsikere Rafael Chirbes utolsó befejezett munkája, A parton volt, ami a közelmúltban szerencsére idehaza is megjelent. Én meg persze rögtön kaptam az alkalmon, hogy a kezembe vegyem ezt a rövid idő alatt kultikussá váló kötetet.

 

Azt el kell mondanom, mielőtt bármit is írnék a regény kapcsán, hogy gyakorlatilag az összes kedvenc íróm (a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül: Krasznahorkai László, Tar Sándor, Bartis Attila, Cormac McCarthy, J.M. Coetzee stb.) többnyire sötét tónusokkal festi meg a maga világát, de náluk legalább néha áttűnik ezeken a komor szöveteken a humor, az angyali jóság vagy a transzcendencia, ami, ha csak egy pillanatra is, de megtöri ezt a végtelen sivárságot. Azonban Chirbes esetében ilyen nincs. Úgy kapunk egy bő négyszáz oldalas depresszív tripet, hogy még csak reményünk sincs szabadulni abból a poshadt szagú pöcegödörből, ami a regény szereplői számára maga az élet.

 

A sokszoros díjnyertes szerző ugyanis a gazdasági világválság sújtotta Spanyolországba kalauzol el bennünket, hogy az egzisztenciája javát elvesztő és a halált váró, gyűlölt apjával kényszerűségből együtt élő hatvanas férfi mesélje el nekünk, hogy mi az, ami rohad, mi az, ami rossz a világában. És, hogy mi? Gyakorlatilag minden.

 

Végnélküli, lemondással teli, ám még így is magával ragadó monológjából kiviláglik (bár ebbe a monológba folyton folyvást belekotyognak egyéb szereplők is a legváratlanabb pontokon, mégpedig úgy, hogy sokszor csak nehezen értjük meg, hogy ki beszél, vagy azt, hogy pontosan mikor vette át a szót), hogy ebben a világban nincs szeretet, nincsenek igazi érzelmi kapcsolatok. Ebből a kusza vadkapitalizmusból nincs menekvés, csak az örökös pénzhajsza, hogy a végén ott maradjunk egy garas nélkül, ahogy ennek a sivár életnek a végén se várjon más, csak a szomorú és betegségekkel teli öregség, na meg persze a halál, bármiféle gondoskodó isten vagy a megváltás legcsekélyebb reménye nélkül.

 

A parton egy hihetetlenül profin megírt és roppant fontos regény, amely pontos kórképe kívánna lenni a 21. század elejének elszegényedett, lecsúszott és mindennel meghasonlott emberének – ez a látásmód persze nem is csoda, ha figyelembe vesszük a szerző hányatott életét. Chirbes a gyermekkorát különböző árvaházakban töltötte, majd többször is ült börtönben Franco idején, és regényének írása idején már erősen megrendült az egészségi állapota is – ám véleményem szerint éppen ez az egyébként érthetően jogos, mélysötét tónus az, ami elválasztja ezt a könyvet a remekmű státusztól.

 

Egyszerűen annyira pesszimista, amit – bármiféle pislákoló fénysugár hiányában – szinte lehetetlen elviselni, és lehetetlen igazán szeretni vagy kedvelni. Chirbes szinte magával rántja az olvasót a regény színteréül szolgáló képzeletbeli falu lápos tavába, ahonnan senkinek sincs menekvés. Erre előre fel kell készülni. Azt hiszem az ilyen művekre érdemes mondani, hogy „Vigyázat, mélyvíz! Csak úszóknak”!