Főkép

Budapesti állomással vette kezdetét a Sum 41 2019-es európai turnéja. Az estére az idén tíz éves The Grenma melegítette be a közönséget, majd egy 2 órás vérbeli rock koncerttel nyitotta meg a nyarat a Sum 41.

 

A The Grenma tökéletes előzenekarnak bizonyult. A legerősebb számaik mellett – mint például a „Nincsen minden rendben” vagy az „Enyém az utolsó szó” – az énekes, Szalay Csongor saját, Sum 41-hoz köthető élményeikről is beszámolt. Ezzel egy olyan házigazda státuszba lépett fel, aki a közönséghez közel álló rajongó szerepben családias hangulatot teremtett a Sum 41-re.

 

 

Nagyjából fél órás várakozás után lépett színpadra Sum 41, az Order in Decline halálfejes színpadképpel. A 2017-es, legutóbbi magyarországi Sum 41 koncert után nagyjából lehetett tudni, mire kell számítani 2019-ben: egy energikus koncertre kedvenc számainkkal. Nagyjából ezt az élményt kaptuk idén is, sőt talán fokozottabban is, hisz még a legelső korongról, az All Killer No Fillerről is kerültek elő számok. Azonban a július 19-én érkező lemezt, Order in Decline-t előkészítve a legújabb slágert, az „Out for Blood”-ot is eljátszották.

 

A turnéindító koncert inkább a rajongók nosztalgiáját célozta meg, de egy életmű-áttekintésnek is értelmezhetjük a csapat részéről. Az elmúlt 20 év klasszikussá érett Sum 41 dalaira zúzhatott a közönség: „The Hell Song”, „Walking Disaster”, „Some Say” vagy az „Over My Head”, és persze a „Fat Lip” ráadás szám sem maradt ki a repertoárból. Az igazi rajongók szívének kedveskedve olyan ritkán hallható dalok is előkerültek, mint a „Machine Gun” vagy a „Summer”.

 

 

Plusz ráadásnak számítottak a cover-ek, melyek nemcsak egy-egy nagy sláger megidézését szolgálta, hanem teljesen Sum 41-osítva lettek, ezzel megmutatva, azok a dalok hogyan működnek a banda stílusában. Például nagyot szólt előadásukban Pink Floyd örök klasszikusa, a „Another Brick in The Wall”, de a Queen „We Will Rock You”-nak is adtak egy zúzósabb és modernebb hangzást.

 

A koncert azért nemcsak a folyamatos buliról és pogóról szólt – még ha a közönség soraiban így érződött –, hanem helyet kapott néhány lassúbb darab is. Ezekbe a darabokba a rajongókat is bevonták egy-egy közös énekléssel (mint a „Pieces”-nél) vagy leültetéssel (mint a „With Me”-nél). Szinte kötelezőnek számító koncertelemek, de jól esnek egy-egy pörgősebb szám után. Talán nem ártott volna egy vagy kettővel több ilyen pillanat.

 

A Sum 41 ismét elhozta a Budapest Parkba a rockot, és az évad talán egyik legemlékezetesebb buliját hozták össze. Egy olyan koncert, amire azok a rajongók sem mondhatnak nemet, akik a banda régebbi számait részesítik előnyben.