Főkép

Bár Philip Roth, a 20. század egyik legkiválóbb amerikai regényírója úgy ment el, hogy nem nyerte el a vele kapcsolatban évtizedeken keresztül emlegetett irodalmi Nobel-díjat, de ez a népszerűségéből mit sem von le. Hiszen világszerte számtalan rajongója és olvasója van az éleslátású, fanyar humorú és némi öngyűlölettel is megvert zsidó származású alkotónak, és idehaza is minden jelentősebb műve megjelent már; legutóbb épp az eredetileg 1959-ben kiadott debütáló kötete, az Isten veled, Columbus.

 

Roth a kötet előszavában – melyet a megjelenés után harminc évvel később írt – ekkori önmagát csak mint „íróembriót” emlegeti, de már ebben a korai alkotásban is megvan minden (még ha nem is tökéletesen kiforrt formában), ami a későbbi írófejedelmet jellemzi: a kispolgári világ tűpontos ábrázolása, feledhetetlen és egyedi karakterek, az elfojtott vagy éppen kirobbanó szexualitás, illetve a zsidó lét és tudatállapot kifejeződése és megélése a jelenkor Amerikájában.

 

A címadó darab az egyetlen kisregénnyi terjedelmet elérő írás, ami egy kissé sablonosnak tűnő „szegény fiú-gazdag lány” szerelmi történet keretében villantja fel az éles különbségeket eltérő anyagi helyzetű, eltérő neveltetésű és zsidóságukat gyökeresen másként megélő emberek között. Ebben a világban a zsidók éppannyira beilleszkedtek már az amerikai társadalomba, hogy csak némi furcsa, ám nem túl kellemetlen színfoltként tűnjenek ki az ’50-es évek fellendülő gazdaságát működtető többi keleti-parti polgára közül, és így annál fájóbb legyen az, hogy sokszor ennek ellenére még egymást sem tudják megérteni.

 

A beilleszkedés és az amerikai hagyományok elfogadása, valamint a saját hagyományai háttérbe szorítása kerül az „Eli, a fanatikus” középpontjába, mert itt meg éppen akkor robban ki a konfliktus, amikor az egyik szereplő egy hirtelen elhatározástól vezérelve úgy dönt, hogy tüntetőleg és a lehető legszembetűnőbb módon vállalja a származását városa nemzsidó lakói előtt. Természetesen van itt roppant vicces, és alaposan karikírozott elbeszélés is, melyben Epstein, a középkorú zsidó kereskedő egyik humoros véletlenből a másikba esve kénytelen szembesülni eddigi élete kompromisszumaival és hibáival, miközben egyre nagyobb bohócot csinál magából elképedt családtagjai figyelő tekintete előtt.

 

Véleményem szerint a kötet messze legjobban sikerült és legfontosabb darabja azonban „A hit védelmezője”, melyben a II. világháború vége felé pár újonc próbál zsidóságára hivatkozva kibújni a valós katonai szolgálat alól, miközben egyre másra süti el velük kapcsolatban Roth az antiszemita sztereotípiákat (sunyik, hazugok, lenézik a gójokat, hagyományaik csak egyfajta buta és babonás köntösként fedik el léhaságukat, rossz természetüket, stb). Ám a végkicsengés valahogy mégis pozitív lesz, hisz azt sugallja, hogy a zsidóknak nem szabad pusztán önös érdekből ügyeskedniük, hanem össze kell fogniuk, hogy egymást segítve tudjanak boldogulni ebben a változó világban...

 

Hihetetlen, hogy az alig huszonhat éves szerző egyből legalább pár jó, szinte kifogástalan és legalább egy zseniális történetet tett le az asztalra. Természetesen ez az első kötet még nem mérhető Philip Roth legjobb munkáihoz, de már magában is van olyan erős, hogy megálljon a saját lábán, és fergeteges szórakozást, illetve tartalmas gondolkodnivalót is nyújtson mindenkinek, aki a kezébe veszi. Azt hiszem, a 21. Század Kiadónál jó helyen van Roth életműve.