Főkép

A Liszt-díjjal és Szabó Gábor Életműdíjjal elismert Oláh Kálmán nemrég, 2019 márciusában megkapta kiemelkedő zeneszerzői munkásságáért az Erkel-díjat is, ez után New Yorkban lépett fel, majd nemrég németországi turnén vett részt. Június 8-án pedig szólóesten hallhatja őt a hazai közönség az Opus Jazz Clubban.

 

A jazzvilág élvonalába tartozó, számos rangos díjjal elismert magyar zongoraművész megkapta például az amerikai Thelonious Monk Jazz Composers Competition zeneszerzői fődíját is. Ez után jelent meg Always címmel Oláh Kálmán amerikai CD-je két világhírű zenész, Jack DeJohnette dobos és Ron McClure bőgős közreműködésével.

 

A díj és az Always című tengerentúli album említése azért is aktuális, mert Oláh Kálmán idén tavasszal a legrangosabb amerikai jazz klubokban, egyebek között a New York-i Smallsban adott koncertet. Itt többször is fellépett már, most azonban nem egy ottani zenész hívta meg őt, hogy játsszon vele, hanem a klub vezetősége ajánlotta fel neki, hogy legyenek ott saját koncertjei, s azokkal játsszon, akikkel ő szeretne! Így a Smalls Oláh Kálmán Quartet címmel meghirdetett koncertjén Tim Ries, John Hebert, Johnathan Blake voltak a magyar zongorista partnerei. Az előadást néhány nappal később az Oláh Kálmán - Drew Gress duó, szintén rangos Mezzrow-klubbeli fellépése követte. A nagy sikert aratott koncertek után lemezfelvételre is sor került, így hamarosan várható Oláh Kálmán újabb amerikai albumának megjelenése. Nemrég pedig németországi turnén vett részt az Oláh Kálmán Quartet.  

 

Az Opus Jazz Club közönsége ezúttal egy jórészt improvizációkból álló szólókoncerten hallgathatja meg a kitűnő zongorista játékát.

 

Oláh Kálmán szólóestje

BMC, Opus Jazz Club

2019. június 8., szombat, 20 óra

 

Forrás és további információ:

https://opusjazzclub.hu/koncertek/fazioli-estek-olah-kalman-2019-06-08