Főkép

Idén is megrendezik a Méltóságkereső konferenciát, amelynek ez alkalommal a Hagyományok Háza nemrégiben felújított székháza, a Budai Vigadó ad otthont. A június 5-én megrendezésre kerülő konferencia témája ebben az évben a társadalmi párbeszéd körül forog és teljesen új formai keretek között zajlik majd.  

 

A Méltóságkereső konferencia szervezői úgy döntöttek, az innováció mezejére lépnek és a hagyományosan megszokott előadások, workshopok helyett ez évben egy „nagy együtt gondolkodásra” várják a közösségi művelődési és ifjúsági szakembereket - továbbá a rokonterületek képviselőit. A szervezők úgy vélik: a társadalmi párbeszéd kérdéskörét csak egymással közösen, párbeszédben hiteles áttekinteni. Ezért a nap folyamán felmerülő kérdésekre a résztvevők a lehetséges válaszokat számos kisebb csoportban együtt keresik - egyidőben és egy térben beszélgetve, az eredményeket rendszeresen meg-megosztva egymással. A folyamatokat Ruzsa Ágota, a nap facilitátora, a SoL Intézet szakmai vezetője koordinálja.

 

A konferencia felkért hozzászóló-előadója Tóth Pál, az olasz Istituto Universitario Sophia egyetemi oktatója és dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika, Pázmánd Község polgármestere, továbbá Albert Fruzsina, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológia Intézetének tudományos főmunkatársa és Eredics Gábor, a Vujicsics Együttes vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja is.

 

Az újonnan felállított formai keretekhez híven a szervezők a meghívott előadókat is arra kérték, hogy előre megírt előadások helyett ezúttal a résztvevők együtt gondolkodásának eredményeire reagáljanak, azokkal összefüggésben mondják el tapasztalataikat, meglátásaikat és javaslataikat. A felkért hozzászólók az egyházi, az önkormányzati, a társadalmi-szociológiai és a művészeti-kulturális aspektusait világítják meg a társadalmi párbeszéd megannyi nézőpontjának.

 

Az ingyenesen látogatható Méltóságkereső konferenciára pénteken zárult a jelentkezés, így a szervezők már azt is látják:
a korábbi évekhez képest jóval több érdeklődőt mozgatott meg az esemény. A Beke Pál Emlékcím oldalon már elérhető a konferencia végleges programja is,
mely szerint a szervezők, az előadók és a szakma jelenlévő résztvevői az alábbi kérdésekre keresik a közös válaszokat:

 

  • Hogyan beszéljük meg közös ügyeinket?
  • Melyek azok a kérdések, amelyeket érdemes, szükséges lehet, lenne helyben, a települések, településrészek szintjén vagy Európai léptékben közösen megbeszélnünk?
  • Hol vannak, lehetnek e párbeszédek terei? Mit lehet, érdemes online és mit személyesen megbeszélnünk?
  • Miképpen biztosítható, hogy e megbeszélésekben minden érintettnek legyen lehetősége részt venni? De mi van akkor, ha az érintettek passzívak, vagy nem hajlandók szóba állni egymással?
  • Mi szükséges ahhoz, hogy érdemi párbeszédet folytassunk? És ahhoz, hogy egyetértésre jussunk? Vagy nem kell feltétlen egyetérteni?
  • Mi a szerepe, felelőssége mindezekben a közösségi művelődési és az ifjúsági szakembereknek?
  • És mi a szerepünk - fiatal vagy idősebb - állampolgárként?

 

S hogy pontosan mi „a nagy együtt gondolkodás” célja? Beke Márton, a nap házigazdája, a Közös Pontok Közösség- és Településfejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: azt remélik, minden résztvevő úgy tér haza a konferenciáról, hogy legalább eggyel több okát, lehetőségét és módszerét látja a társadalmi párbeszéd fejlesztésének.

 

Emellett, a hagyományokhoz híven a Méltóságkereső konferencia keretében kerülnek átadásra a Beke Pál Emlékcímek is – melyeket minden évben két, arra méltó szakembernek ítélnek oda az alapítók.
A Beke Pál Emlékcím célja a közösségi, kulturális, művelődési és ifjúsági szervezetekben, intézményekben, hosszú ideje, példamutató, adaptálható, innovatív tevékenységet végző szakemberek elismerése.

 

A Beke Pál Emlékcím alapítói és a konferencia szervezői: a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Magyar Comenius Társaság, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és a Települési Önkormányzatokat Segítők Egyesülete.

 

A konferencia támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

 

Forrás, regisztráció és további információk:

www.facebook.com/bekepalemlekcim