Főkép

Hagyományosan június elején rendezi meg Zsámbék Városa nyárindító fesztiválját, a Sambucus Zsámbéki Bodzafesztivált, amelynek idén zenei szakmai partnere a Fonó Budai Zeneház. 2019-ben harmadik alkalommal látogatnak el Pest megye egyik legszebb településére a világ- és népzene kiemelt előadói. Koncertek, táncházak, gyerekprogramok várják az érdeklődőket a középkori romtemplomban és környékén, gasztronómiai különlegességekkel és a város végtelen vendégszeretetével.

 

„A sok verzió egyike, hogy a bodza latin, Sambucus nevéből eredeztetik Zsámbék nevét, ezért városunk immár harmadik alkalommal rendezi meg a SAMBUCUS Fesztivált. Idén egy nulladik nap is lesz, ami ezt jelenti, hogy már csütörtökön elkezdődnek az események a Romtemplomnál és annak környékén. Nekünk, mint önkormányzatnak a nemrégiben elhunyt Széles Péter szobrászművész sugallta a nevet és az egész fesztivál ötletét is. Az ő emléke előtt is szeretnénk tisztelegni ezzel a rendezvénnyel. Idén még több fellépőnk lesz és még több programmal várjuk a hozzánk ellátogatókat.” (Horváth László, Zsámbék Polgámestere)

 

A Muzsikás együttes, Bognár Szilvia, a Góbé zenekar, Borbély Mihály és Dresch Mihály kvartettje, a Besh o droM, a Zoord lesz többek között a fesztivál vendége. Külföldi sztárvendégünk a „Russian beat” népzenén alapuló műfajának megteremtői, a szentpétervári Otava Yo! Az Összevonás napján népzenészek és a közönség közösen hoz létre egy produkciót a fesztivál saját koncepciója alapján, amelyet Tímár Sára, Junior Príma díjas énekes és a Magos Együttes vezet. Ugyancsak a közösségi muzsikálást célozza a Benkő Zsolt által vezetett Gitárterápia is. Mindkét eseményen várjuk a közönség hangszeres közreműködését, amelyhez a programot előzetesen meghirdetjük.

 

„Idén a Pünkösd köré épülő kézműves és családi programokat a Hagyományok Házával, a zenei programokat pedig a Fonóval együttműködve bonyolítjuk le. Egyik sztárfellépőnk az orosz Otava Yo zenekar lesz, akik most nyerték meg a legjobb világzenei videoklip díját. Bevezettük a nulladik napot is, ami egy lemezbemutató koncert lesz bent a Romtemplom területén, a Cimbalom Brothers fellépésével. Ez az egy fizetős program, egyébként az egész Sambucus Fesztivál ingyenesen látogatható.” (György Péter Károly, főszervező)

 

A teljes sorozat a romtemplom-béli nyitókoncerttel veszi kezdetét, ahol az elmúlt év egyik legsikeresebb hazai formációja, a Songlines Top of the World címmel elismert Cimbalom Brothers lép fel.

 

Két cimbalom egy színpadon már önmagában kuriózum, de a Cimbalom Brothers még erre az élményre is rátesz egy lapáttal! A két testvérpárból álló Cimbalom Brothers formációban a Cimbaliband frontembere, Unger Balázs cimbalmos és Unger Gergő (gitár, koboz, tambura), valamint Roby Lakatos zenekarából világszerte ismert Lisztes Jenő cimbalmos és Lisztes László bőgős basszusgitáros muzsikál együtt. A cimbalom virtuóz mesterei, akik nagy tudással újraértelmezik a hangszer határait. Első közös lemezük rögtön a legnagyobb nemzetközi elismeréseket kapta: mint a World Music Charts Europe mind pedig a Transglobal World Music Charts rangos nemzetközi fóruma egyaránt az élvonalba sorolta a lemezt, talán nem is csoda: Lisztes Jenő az elmúlt 10 évben Roby Lakatos zenekarával bejárta a világ legnagyobb koncerttermeit, New Yorktól-Mumbai-ig, Sidneytől Moszkváig, ahol elkápráztatta a közönséget virtuóz cimbalomjátékával, melyben a jazz és a hagyományos magyar cigányzene ötvöződik. Unger Balázs - a Cimbaliband  frontembere - az autentikus magyar népzene és a Balkán cimbalomfutamaival fűszerezi ezt az egyedülálló zenei projektet.

 

Idén a Hagyományok Háza is bekapcsolódik a programba, Pünkösdi tematikájú hagyományörző és kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket a Romtemplom mellett. Kemendi Ágnes, aki már nem csak országosan, hanem határainkon túl is ismert és elismert szakember, kifejezetten bodza-tematikájú foglalkozásokat tart majd. Vasárnap pedig Pünkösdi király- és királynőválasztás is lesz, gyerekeknek!

Mivel egy remek zenei és kulturális fesztivál sem lehet teljes jó gasztronómia nélkül, a város Zsörrel és Zsálinkával, valamint házias finomságokkal készül. A programokhoz kapcsolódik egy mini cseh sörfesztivál „a Matyiban” – amely a város egyik kultikus vendéglátóhelye - kézműves sörökkel, autentikus cseh harapnivalókkal.

 

A romtemplom körüli különleges atmoszférához a fényfestés is hozzájárul majd, egy elismert kreatív csapat öltözteti fényekbe a 13. században épült csodálatos premontrei bazilika impozáns falait.

 

 

HARMADIK SAMBUCUS FESZTIVÁL – ZSÁMBÉK – 2019

részletes program

Június 6-9.

 

Június 6. csütörtök – Romtemplom: 20:00-21:30:

A fesztivál megnyitója, beszédet mond Horváth László, Zsámbék polgármestere

Cimbalom Brothers

A Cimbalom Brothers két testvérpárból álló formáció: Unger Balázs cimbalmos és Unger Gergő (gitár, koboz, tambura), valamint a Roby Lakatos zenekarából világszerte ismert Lisztes Jenő cimbalmos és Lisztes László bőgős basszusgitáros zenél együtt.

A cimbalom virtuóz mesterei, nagy tudással újraértelmezik a hangszer határait. Friss projectjük debütáló albuma megjelenését követően szinte rögtön felkerült a legrangosabb műfaji listára, a World Music Charts Europe-ra, ami 24 ország 50 világzenei rádiósának szavazatai alapján áll össze.

Regisztráció szükséges a korlátozott helyek miatt. Jegyár: 2.500 Ft

 

Június 7. péntek

Pünkösdi készülődés regisztrált óvodai-iskolai csoportoknak a Hagyományok Háza szervezésében – Romtemplom és környéke: 10:00-12:00

Űrlénykirály – Nagyzsínpad: 17:30-18:30

Borbély – Dresch Quartett – Romtemplom: 18:30-19:30

Zoord – Nagyzsínpad: 19:30-20:30

Besh’o’drom – Romtemplom: 20:30-22:00

Pásztor Hóra koncert/táncház – Nagyzsínpad: 22:00-

 

Június 8. szombat

Bodzafoglalkozások – Romtemplom és környéke: 14:00-18:00

bodzapatika, növényi szövés, bodzasíp, pólószitázás és játékok

vezetők: Kemendi Ágnes, Klenczner Erzsébet, Alexa László, Farkas Réka

BaHorKa – Romtemplom: 16:00-17:00

Voodoo Papa + Dongó – Nagyzsínpad: 17:00-18:00

Aurevoir – Romtemplom: 18:00-19:00

Gypo Circus – Romtemplom: 19:30-20:30

Otava Yo – Romtemplom: 21:00-22:30

Góbé, koncert/táncház – Nagyzsínpad: 22:30-

 

Június 9. vasárnap

Bodzafoglalkozások – Romtemplom és környéke: 14:00-18:00

festőbodza, bőrös foglalkozás, bodzasíp, növényi szövés és játékok

vezetők: Kemendi Ágnes, Klenczner Erzsébet, Alexa László, Farkas Réka

Pünkösdi király és királynő választás a Hagyományok Háza szervezésében –

Romtemplom és környéke: 15:30-16:30

Bognár Szilvia: Titoktok – Romtemplom: 17:00-18:00

Benkő Zsolt Gitárterápia bemutató – Nagyzsínpad: 18:00-18:30

Összevonás napja– Romtemplom: 18:30-19:00

vezeti: Tímár Sára és a Magos Együttes

Jóanépi – Nagyzsínpad: 19:15-20:15

Muzsikás Együttes – Romtemplom: 20:30-22:00

 

Egyéb programok

Romtemplom és Matyi Kultúrbisztró
június 6 – 9.

Fényszórók (fényfestés) – minden nap
Cseh sörfesztivál – kisüzemi sörök bemutatója
Zsör és Zsálinka bemutatása

Malacsütés

 

Forrás és további infó:

https://sambucus.hu/

https://www.facebook.com/sambucusfest/