Főkép

Több generációnyi lelkes természetkedvelő és természetvédő nőtt fel Sir David Attenborough lebilincselő filmjei előtt, melyek a természet világának különböző szeleteit mutatják be. Attenborough bolygónk élővilágának elhivatott szószólója, aki nemcsak a nagyközönség tájékoztatása érdekében tevékenykedik, hanem magasabb körökben is rendszeresen lobbizik a természetvédelmi érdekek figyelembe vételéért. Ebben a három rövidebb könyvből összeállított kötetben pályájának kezdetére emlékszik vissza: három állatkerti gyűjtőút történetét mutatja be.

 

Az állatkerti „business” akkoriban egészen másképpen működött, a természetfilmezés pedig egészen gyerekcipőben járt még. Attenborough fiatal zoológusként, kezdőként került kapcsolatba mindkét területtel, és most egy régi film előkerülésének apropóján írásba is foglalta akkori élményeit.

 

A három könyv a világ különböző tájaira kalauzol: Guyanába, Indonéziába és Paraguayba, ahol a szerző egy-egy állatkerti gyűjtőúton vett részt természetfilmesként. Bár a téma és maguk az utak rendkívül érdekesek, számomra a tárgyilagos, kissé távolságtartó hangnem némileg rideggé tette az elbeszélést. Ennek az oka talán az, hogy az események évtizedek távlatából kerültek bemutatásra, egyfajta visszaemlékezésként lettek papírra vetve abban a stílusban, amit Attenborough filmjeiben már megszokhattunk. Ez egyfelől kellemesen ismerőssé teszi a történetek hangvételét, másfelől viszont bennem némi hiányérzetet is hagyott, hiszen egészen más valakit olvasni, mint hallani. Én arra a következtetésre jutottam, hogy Attenborough-nak határozottan jobban áll a szóbeli történetmesélés (az írásbeli műfajnak a koronázatlan királya amúgy is Gerald Durrell, akárhogy is nézzük), de azért a visszaemlékezéseit is élvezetes volt olvasni.

 

Az internet korában már természetes, hogy a különböző állatkertek vagy természetvédelemmel foglalkozó szervezetek honlapjain, vagy akár YouTube-on többé-kevésbé jól összerakott, színes ismeretterjesztő leírásokat, filmeket találunk hazai és egzotikus állatfajokról egyaránt. Léteznek kifejezetten természetfilmekre szakosodott tévécsatornák, melyek természetes környezetükben mutatják be az állatokat, és számtalan színes-szagos szakkönyv, ismeretterjesztő és képeskönyv áll rendelkezésre azok számára, akik bolygónk élővilágával ismerkednének.

 

A 20. század derekán azonban ez még közel sem volt ilyen magától értetődő: bár ismeretterjesztő könyvek már akkor is léteztek, a filmezés és a fotózás, valamint – ha már itt tartunk – az állatkerti bemutatás is csak gyerekcipőben járt még. Az egzotikus állatokról szinte senki nem készített filmet természetes közegükben, az állatkerti állatokat pedig Angliában egy-egy ismeretterjesztő műsor keretein a stúdióban mutatták be. Attenborough tehát frissen végzett zoológus hallgatóként a dokumentum- és természetfilmezés hőskorának kezdetén jókor volt jó helyen, s így kerülhetett a Londoni Állatkert és a BBC közös állatkerti gyűjtőcsapatába.

 

A könyvben bemutatott három expedíció célja egy-egy állatgyűjtő körút megszervezése és lebonyolítása volt. Ez a műfaj szerencsére ma már a nyugati állatkertek körében nem létezik, hiszen az állatkertekben fogságban született állatok élnek, de akkoriban még az volt a szokás, hogy vadon befogott példányokat gyűjtöttek és mutattak be. A gyűjtőcsapat célja minden alkalommal a régióra jellemző állatfajok lefilmezése és begyűjtése volt: Dél-Amerikában az óriástatunak, míg Indonéziában a komodói varánusznak eredtek nyomába. De nemcsak kisebb-nagyobb állatokat filmezett a csapat, a helyi kultúrák bemutatása is fontos része volt a küldetésnek, így helyi dalokat, szertartásokat is videóra vagy magnetofonra vettek.

 

Aki járt már több hetes vagy hónapos külföldi úton, az tudja, hogy az esetek nagy részében még ma sem alakul minden az előre eltervezettek szerint, pláne ha még Európán kívülre is utazik az ember. Ez a 20. század közepén sem volt máshogy, ráadásul akkor még az internet se volt ott, hogy szállást, fuvart előre tudjanak egyeztetni, s ebből adódhattak olyan helyzetek, hogy a csapatnak a sziget egyetlen kamionosát kellett megtalálniuk, a környék egyetlen dzsipjét kölcsönkérniük, vagy éppen heteket várni egy-egy hajós vagy repülős szállításra. Ezeket a helyzeteket és a belőlük adódó bosszantóan komikus szituációkat Attenborough jó érzékkel, humorosan mutatja be, érzékeltetve az olvasókkal, hogy azért a trópusokon se kolbászból van a kerítés.

 

Érdekes olvasmány ez a válogatás távoli tájakról, állatokról és kultúrákról, aki szeret bolygónk élővilágáról olvasni vagy akár szeretne egy kicsit jobban megismerkedni Sir David Attenborough életútjával, annak mindenképp olvasásra ajánlott mű.