Főkép

Immár sokadik alkalommal rendez hangversenyt a Budapesti Kongresszusi Központban Faludi Judit. A Liszt-díjas csellóművész, érdemes művész március 23-án 18 óra 30 perckor kezdődő tavaszi koncertjén színes műsorral várja a közönséget.

 

Március 23-án szombaton a csellóé lesz a főszerep a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol Faludi Judit immár sokadik alkalommal lép fel.

 

Mozart Don Giovanni nyitánya után Brahms a-moll kettősversenyét hallhatja majd a nagyérdemű, melyben a művésznő partnere Gabora Gyula hegedűművész lesz.

A hangverseny második felében Kertesi Ingrid Liszt-díjas operaénekes, kiváló, érdemes művész énekel Faludi Judit nagyobbik fiával, a Kodály-díjas Szenthelyi Krisztiánnal, aki jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. A koncerten közreműködik a kibővített Magyar Virtuózok Kamarazenekar.

Az est zárásaként a művésznő egy meglepetéssel is készül.

 

„A koncert végén népszerű filmzenékből álló összeállítás csendül majd fel, amelyet az est karmestere, Werner Gábor álmodott meg. A hallgatóság szereti a kicsit könnyedebb zenéket, és természetesen számunkra az a legfontosabb, hogy ők jól érezzék magukat” – nyilatkozott Faludi Judit.

 

Az érdemes művész arról is beszélt, hogy a szombati hangversenyt nehéz hetek előzték meg, ugyanis a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt valaki, aki hozzá nagyon közel állt.

„Csáky Katalin zongoraművésszel mély és bensőséges volt a kapcsolatunk, tulajdonképpen családtaggá vált nálunk. Számomra komoly szakmai és emberi támasz volt, rengeteg pozitív energiát kaptam tőle, de sajnos ezt a koncertet már nem érhette meg. Sokat dolgoztunk együtt az elmúlt időszakban, ő is nagyon várta már ezt a hangversenyt. Az Ő emlékének szenteljük az estét” – fogalmazott a csellóművész.