Főkép

Naomi Novik már a napóleoni időkben játszódó, sárkányos sorozatával, a Temeraire-rel világossá tette, hogy számára a fantasy zsánere a képzelet valóban szabad szárnyalása miatt vonzó terep. Előző regényét, a Rengeteget Nebula-, Locus- és Mythopoeic-díjjal is elismerték, és az Ezüstfonás sok szempontból annak rokona. Okkal hasonlítanak a magyar kiadások borítói is – csak míg a Rengeteg a lengyel kultúrából, népmese- és legenda-kincsből merített, az Ezüstfonás hátterét Litvánia adja.

 

Bár a leginkább főszereplőnek nevezhető lány zsidó – egy szerencsétlen, de legalábbis túlságosan vajszívű pénzkölcsönző lánya. Mirjem egy nap úgy dönt, maga megy el beszedni a kölcsönadott pénzeket, különben éhen pusztulnak, s aztán olyannyira belejön ebbe, hogy egy büszke pillanatában kiejti a száján, hogy az ő kezében arannyá válik az ezüst. Meghallja ezt a fagyos erdőkben lakozó tündérnép, a sztarikok királya, és az ő sajátos törvényeikre hivatkozva iszonyú feladattal bízza meg a lányt…

 

Van aztán egy hercegnő is a regényben, aki pont annyira akar a cár felesége lenni, mint amennyi kedve van Mirjemnek a sztarik királynak adott szavát teljesíteni – ám aztán kiderül, hogy a különben igen jóképű, fiatal cár, Mirnácjusz olyan titkot rejteget, mely veszedelmesebb talán a jeges hideget hozó sztarikoknál is. Harmadik főbb szereplőként pedig megismerhetjük Vandát, a mélységes szegénységben élő parasztlányt, akinek az apja minden pénzüket elissza (főleg mióta anyja meghalt), és aki a két öccsét is kénytelen néha megmenteni. S mivel tartoznak Mirjeméknek, idővel Vanda lesz Mirjem segítője – az ő tiszta és gyakorlatias észjárása valóban nagy segítségére lesz a lánynak.

 

Rajtuk kívül még több nézőpontszereplő van, akik egy vagy több fejezetben mesélnek az eseményekről, ahogy ők látják. Novik nem mindegyiküknek tudott igazán hiteles hangot adni (nehezen hihető, hogy Vanda kisöccse, aki nyomorban tengette eddigi életét, olyan stílusban nyilatkozna, amilyenben itt olvashatjuk), mégis ez a sokszínűség lesz a regény egyik legnagyobb erőssége. Az Ezüstfonás ugyanis azt mutatja meg, hogy a történelmet, az emberek életét nem mindig a nagy hősök, nemesek meg királyok formálják, hanem gyakran az egyszerű emberek, akik odateszik magukat, amikor akár a saját közegük is ellenük fordul. Nyilván nem véletlen, hogy a szereplők közül a legerősebbek a nők, mégsem érzem erőltetetten feministának ezt – a magyar népmesékben is találunk hozzájuk hasonlókat.

 

Apropó, népmesék. Az Ezüstfonás részint a Rumpelstiltskin című mesére épül, melynek magyar verzióját Arany László gyűjtésében, Panci manci címmel ismerhetjük. Ám Novik története, a mágikus elemek ellenére sem tűnik meseinek. A sztarikok olyanok, mintha a Trónok harca/A jég és tűz dala sorozat Másait kevernénk mondjuk Kleinheincz Csilla Ólomerdőjének tündéreivel. Emberi szemszögből idegennek tűnnek, s a végsőkig kitartanak sajátos logikájú törvényeik mellett.

 

Emellett Mirjam és családján keresztül megismerhetjük, milyen volt a zsidók élete a szláv birodalmakban, ahol gettókban éltek, kiközösítve és megvetve a többi népek által, ám féltékenyen őrizve és fenntartva saját kultúrájukat. A könyv ezen olvasata sem kevésbé erős, mint a többi. Nem szólva arról, amely a szeretetről szól, mert valahol még ez is benne van ebben a különös regényben.

 

De az sem mellékes, hogy a cselekmény is izgalmas. Lassan indul ugyan be, hiszen nagyon különböző nézőpontokat, világokat, sorsokat kell bemutatnia Noviknak, amiket összeszőhet, hogy aztán a meglepő fordulatokat és feszült tempót hozó végkifejletig eljussunk.