Főkép

Minden évben, így idén is sikerül újdonságokkal szolgálnia a New Orleans Swingfesztiválnak, amely immár tizenkettedik alkalommal csábítja a Müpába a műfaj kedvelőit augusztus 25-27. között. A nyári szezon utolsó estéinek bizsergető ritmusait ezúttal is kiváló muzsikusok garantálják. Kozma Orsi és zenekara Woody Allent idézi meg, Gyárfás István mesés koncertjén régi nagy rajzfilmslágerek elevenednek meg, a 12 tagú No BS! Brass Band pedig az autentikus New Orleans-i hangulatot hozza a színpadra.

 

Woody Allen és New York a hatvanas évek óta összetartozik, így nem csoda, hogy szinte minden filmjében megszólal a Nagy Alma zenei világa, a swing. Kozma Orsi rajongója ezeknek a filmeknek, a helyszínül szolgáló világvárosnak is, így a két szenvedély a Woody és a swing koncertben ötvöződik. Augusztus 25-én kvartettjével a Müpa színpadára idézik majd a híres filmjeleneteket és ikonikus helyszíneket. Ebben segít a téma egyik legavatottabb honi ismerője, Kern András is, aki amellett, hogy Woody Allen magyar szinkronhangja, a Vígszínházban évtizedek óta főszereplője a Játszd újra, Sam! című előadásnak.

 

Gyárfás István is időutazásra invitálja augusztus 26-án a közönséget. Ő viszont egy másik kontinens helyett a gyerekkorba repíti majd a nézőket. Több mint harminc évvel ezelőtt alapított és azóta is folyamatosan működő triójával ugyanis a legnagyobb magyar és külföldi rajzfilmslágereket elevenítik majd fel, jellegzetes swinges lüktetéssel megbolondítva. Itt lesznek a Mézga és a Flintstone család tagjai, Gusztáv, Frakk, Mirr-Murr, Mekk Elek, Dr. Bubó és a Rózsaszín párduc is. A Cartoon Jazz című lemez felvétele során arra törekedtek, hogy megtartsák a dalok egyedi karakterét, és a bennük rejlő poénok továbbra is élvezhetők maradjanak. A végeredményt pedig a Müpa közönsége hallhatja először élőben.

 

A Virginia állambeli Richmondban alakult No BS! Brass Band hosszú ideje a tengeren túli tradicionális jazz-színtér egyik legsikeresebb zenekara. A szaxofon és a dob mellett trombita- és harsonakórust, valamint tubát is felvonultató csapat - a fesztivál nevéhez méltóan - az autentikus New Orleans-i hangzásból indul ki. A szó legjobb értelmében vett igazi rezesbanda, akik az 1890-es években kialakult „menetzenekari” (marching band) hagyományt folytatva bátran ötvözik zenéjüket a hatvanas évekbeli free jazz (John Coltrane), a progresszív rock (Led Zeppelin) és a különböző fúziós irányzatok vagy akár a funky és a rhythm and blues (James Brown, Michael Jackson) elemeivel. A tizenegy tagú csapat ritkán játszik Európában, így augusztus 26-i fellépésük valódi kuriózumnak számít.

 

New Orleans Swingfesztivál 

Woody és a swing - Kozma Orsi Quartet

2017. augusztus 25. 20:00  

Fesztivál Színház

Kozma Orsi Quartet: Kozma Orsi - ének; Cseke Gábor - zongora; Hárs Viktor - nagybőgő, basszusgitár; Pusztai Csaba - dob, ütőhangszerek

Közreműködők:Dennert Árpád - klarinét, szaxofon; Szalóky Béla - házigazda, trombita

Vendég: Kern András

Alkotó: Zöldi Gergely - dramaturg

További információk: https://www.mupa.hu/program/woody-es-a-swing-kozma-orsi-quartet-2017-08-25_20-00-fesztivalszinhaz

 

Cartoon Jazz - A Gyárfás István Trió és vendégei

2017. augusztus 26. 20:00

Fesztivál Színház

Gyárfás István Trió: Gyárfás István - gitár; Soós Márton - nagybőgő; Cseh Balázs - dob

Vendég: Deseő Csaba - hegedű; Fekete István - trombita; Elek István - szaxofon

Közreműködik: Szalóky Béla - házigazda, trombita

További információk: https://www.mupa.hu/program/cartoon-jazz-a-gyarfas-istvan-trio-es-vendegei-2017-08-26_20-00-fesztivalszinhaz

 

No BS! Brass Band

2017. augusztus 27. 20:00

Fesztivál Színház

Közreműködők: David Hood – szaxofon; Sam Koff, Marcus Tenney, Taylor Barnett, Rob Quallich – trombita; Reggie Pace, John Hulley, Reggie Chapman, Dillard Watt – harsona; Stefan Demetriadis –

tuba; Lance Koehler – dob;

Szalóky Béla - házigazda

További információk: https://www.mupa.hu/program/no-bs-brass-band-2017-08-27_20-00-fesztivalszinhaz  

 

Forrás és további információ: https://www.mupa.hu/programok/new-orleans-swingfesztival-2017