Főkép

Nem tudom, ki hogy van vele, de eddig számomra 2017 semmi újat nem hozott. Vagyis, munkahelyet váltottam, bár maradtam ott, ahol vagyok, és teszem továbbra is ugyanazt, amit tavaly tettem. Fogadkozni sem szeretnék, mert rég tudom, ha változtatni akarok az életemen, hát megteszem, ha pedig nem érzek rá erőt, igényt, késztetést, úgysem történik semmi.

 

El sem hiszem, hogy ezt én írom, de mindenkinek szüksége van arra, hogy változtasson bizonyos dolgokon, ha másért nem, hát azért, hogy ne haljon bele az unalomba. Régen az állandóság a biztonságot jelentette, most inkább azt az alapot, amiről elrugaszkodhatom valami másfelé. De ne gondoljatok nagy dolgokra, olyasmiken csiszolok, amelyek amúgy a mindennapok részei, de az enyémben korábban nem voltak jelen. Mert úgy hiszem, kellenek a változások, fiatalon is tartanak és megtanítanak értékelni azt, amink van. Ezért aztán boldog, változásokban gazdag új évet kívánok mindenkinek!

 

Tu Fu (712-770), a Tang-dinasztia idején élt három legjelentősebb kínai költő egyike. A csintisi stílust, az akkoriban új típusú, kötött tónusú versnek számított vonulatot kedvelte. Gyakran bonyolult nyelvezetűek, teli utalásokkal és szándékos kétértelműséggel.

Versei felölelik a kínai költészet tipikus témáit: az évszakokról, élet mulandóságáról, barátságról mesélt, de több verset írt szeretett feleségéről és az akkoriban szokatlan politikai helyzetről, a nép nyomoráról is. Az egyik lázadást megjövendölő verse miatt előbb nem alkalmazták, majd később, a nehéz megszerzett hivatalnoki helyében is visszafokozták. Tehetségét csak a következő században fedezték fel.

 

Igazán fura, ahogyan szünet áll be egy-egy barátságban amiatt, hogy a résztvevők eltávolodnak egymástól. Nem feltétlen fizikai értelemben, s persze ma már nem lehet kifogás az sem, ha földrészek választanak el valakitől, mégis megesik. Sokszor nem tudni miért, érthetetlenek az okok és indokok, csak így alakul. Aztán mikor újra találkoztok, előjön minden, a rengeteg emlék, érzelem, majd egymás szavába vágva kérdeztek és meséltek. Egészen elképesztő a jelenéség. Nosztalgia lehet, vagy valami több annál?

 

Tu Fu: Vej barátomnál

 

Barát baráttal úgy találkozik csak,
akár a hajnali és esti csillag.
De hát ma este - ritka alkalom -
víg gyertyaláng lobog az asztalon
s két férfi ül itt - régi kenyeres -
még ifju nemrég, most koránderes.
...Barátjaink fele nem él, bizony,
bólogva mondjuk s elfog az iszony.
Húsz éve annak is, - alig hiszed, lásd,
mikor utólszor láttuk hajdan egymást.
Még nős se voltál akkor és ma itt
sürögnek fiaid és lányaid,
apjuk öreg barátját egyre kérdik,
hogy utazott, alig lelik helyét itt.
Erről beszélünk, majd arról beszélünk,
boroskancsót, tálat raknak elébünk,
tavaszi hagymák illatos rakását,
mit az esőbe szedtek s barna kását.
...Tíz ünnepi kupát tölt házigazdám,
reám köszönti, meg kell innom aztán -
állok elébe, hogy rugnék be ettől,
részeg vagyok már rég a szeretettől.
...Holnapra köztünk sok hegy meredez
s holnapután ki tudja, hogy mi lesz?

 

Fordította: Kosztolányi Dezső