Főkép

Bevallom, könnyedebb olvasmány könyv formájában elvétve akad csak a repertoáromban – mint jó 21. századi fiatal, ha nem akarom megerőltetni az agyam, szabadidőmben az internetes híroldalakat böngészem, amelyek minőségben néha bőven alulmúlják a nyomtatásban megjelent legrosszabb szövegeket is. (Rátok nézek, Szürke ötven árnyalata-kötetek és Való Világ-epizódokat kitárgyaló cikkecskék!)

 

És mégis, a Szlovákul szeretni című kötet furcsa módon már első pillantásra is felkeltette az érdeklődésemet, annak ellenére, hogy maga a cím félrevezető módon inkább ígért szerelemben és édelgésben tobzódó habkönnyű, valóságtól elrugaszkodott álomképeket, mint bármi mást. A vonzalom oka valószínűleg – utólag nyugodtan kijelenthetem – a pontosan eltalált fülszöveg volt, amely csakis azt akarta eladni az olvasónak, amit a könyv valóban tartalmaz, se többet, se kevesebbet. Tulajdonképpen nem is egyszerű ezek után jó ajánlót írni a történetről, de azért nekiveselkedek.

 

Főhősünk Petra, a művészettörténész felvidéki magyar lány, akivel karöltve rögtön az első oldalon Afrikában találjuk magunkat, és együtt csodálkozunk rá a furcsa, idegen kultúrára. Petra azért indult el a fekete kontinensre, hogy a bécsi fojtogató légkörtől szabadulva, ahol műmosollyal próbálta rátukmálni a különböző csecsebecséket a felső tízezer tagjaira, valódi műkereskedő legyen és igazi kalandokban legyen része. És hát kalandok, azok vannak. Mindjárt akad is például egy nem várt szerelem (hiszen mégiscsak a műfaj kötelező eleme); haditudósító új barátok, akik egy kényelmes hotelszobában ücsörögve elemzik a viszonylag távol zajló polgárháborúkat; meg persze a munka részeként a műtárgyak nem is egyszerű felkutatása a bécsi galéria számára. Ez azonban csak addig tart, amíg Petrát fel nem hívja otthon maradt húga: baj van a családban, haza kell utazni.

 

Ekkor kezdődik Petra igazi kálváriája. A kérdés nemcsak az, otthagyja-e újdonsült szerelmét Afrikában a beteg édesapa miatt, hanem az is, a csillogó osztrák élet, majd a forró Tanzánia után képes-e visszatérni oda, ahonnan jött: a pozsonyi magyar-szlovák panelpokolba.

 

Ez az a hangulati váltás, amely igazán kiemeli a regényt a többi könnyed olvasmány közül. A könyv első harmadát kitevő afrikai tartózkodásban nem igazán a helyszín az érdekes, noha egzotikussága ezt sugallaná, hanem maga az élmény, amit az otthontól való elszakadás, egy távoli élet felépítése jelent. Ezek a fejezetek kiválóan érzékeltetik ezt a sajátos élethelyzetet, de abban, aki volt már hasonló helyzetben (jómagam például Kínában éltem egy évet), akár emlékeket is felidézhetnek. Petra Európába való visszatérése pedig a valóság talajára való visszaérkezést jelenti egy elnyújtott nyaralás után, de ekkor már nemcsak azt látjuk, milyen problémák merülnek fel a jelenben, hanem azt is, mi mindennel kellett a lánynak megküzdenie a múltban. Talán lesz, aki szerint az itt felvetett témák mar túl komolyak ehhez a műfajhoz, hiszen szóba kerül a határon túli magyarok helyzete, számos ehhez kapcsolódó történelmi probléma, mint például a disszidálás vagy a besúgok élete, továbbá, hogy milyen szlovákiai magyarként végül Ausztriában érvényesülni, milyen a falusi rokonokhoz tanult és világot látott fiatalként visszatérni. Én mégis azt hiszem, az írónő ügyesen zsonglőrködik a súlyosabb történetszálakkal is, anélkül, hogy könyv elején megütött hangnemhez képest túl mélyre merülne bennük.

 

Ebben segíti őt az, hogy a jelenetek filmszerűen, gyors egymásutánban következnek, a mondatok lényegre törőek, sehol egy felesleges leírás. Csak elvétve időzünk hosszabban egy-egy helyzetben, és már ugrunk is tovább, ráadásul nem csupán időben és térben. Petráé mellett ugyanis még számos nézőpontot megismerhetünk, hol csak egy felvillanás erejéig, hol egészen részletesen. Károly, az édesapa története ezek közül a leghosszabb, a leginkább kidolgozott – személyes kedvencem –, de találkozunk bécsi galériatulajdonossal, drogdíler és reménybeli politikus unokatestvérrel, Kilimandzsárót körbebicikliző ismerőssel is.

 

Legnagyobb hibája talán éppen ez a regénynek: nincs igazán egyensúly és aranyosság a bemutatott karakterek és szemszögek között, emiatt néhol a történet szerkezeti felépítését is felemásnak éreztem. Ez viszont bőven megbocsátható a második könyvet publikáló szerzőnek, ha ilyen kalandos utazásra invitál bennünket a világ számos országába, egyik évtizedből a másikba ugorván és változatos emberi sorsokat bemutatva, miközben egyetlen kérdést feszeget: hol vagyunk igazán otthon? Úgyhogy nincs is más hatra, mint vele együtt felszállni a képzeletbeli repülőre, és közösen kutatni a válaszok után. Kezdjük, mondjuk, Tanzániában!