Főkép

December 3-án, a Barba Negra Music Clubban tartja a Túlélő album turnézáró budapesti nagykoncertjét a Leander Kills. Az este vendégei az ØrdØg, az AWS és a mexikói While The Heart Becomes lesznek.

Március 18-án jelent meg a Leander Kills debütáló lemeze, a Túlélő, amely a MAHASZ albumeladási lista 1. helyén nyitott. A bemutatkozó anyagot egy tavaszi turné követte, majd pedig a nyári fesztiválszezonra egy pankráció show-val egybekötött Barba Negra Trackes bulival tette fel a koronát a Köteles Leander, Bodor Máté, Czifra Miklós és Jankai Valentin alkotta zenekar. Ősszel újabb vidéki túrát bonyolított le az együttes az ØrdØg és az AWS társaságában, a 2016-os esztendőt pedig Budapesten, a Barba Negrában búcsúztatja el a négyes.

 

A különleges alkalomra való tekintettel a Túlélő album dalai, valamint a korábbi meghatározó Leander számok mellett olyan nótákkal is készül a csapat, amelyeket eddig nem, vagy csak ritkán vettek elő élőben. A setlist összeállításába a közönség is aktívan beleszólhat, mégpedig az alábbi szavazáson keresztül:

https://apps.facebook.com/my-polls/form/leander-kills-barba-negra-tracklist-szavazas

A koncertről természetesen nem hiányozhat majd a Lopott könyvek átirata sem, amelyet a Leander Kills a Tankcsapda felkérésére rögzített, és amely helyet kapott Lukács Laciék napokban megjelent, máris dupla platina fokozatot elért új feldolgozáslemezén (Dolgozzátok fel!). A Kills féle verzió rendkívül kedvező fogadtatásra talált, hiszen alig egy hét alatt több mint 150 ezren tekintették meg a hivatalos videót.

https://www.youtube.com/watch?v=6f1nuNerdj0

 

Ugyancsak a december 3-i bulihoz kapcsolódó hír, hogy a zenekar két új merchandise terméke (karkötő és kapucnis pulóver) is a Barba Negrában lesz először – előrendelés esetén – átvehető és megvásárolható; valamint ugyancsak ekkor lát napvilágot a Live at Barba Negra Track CD+DVD, mely az exkluzív pankráció show-val különlegessé tett, augusztus 25-ei koncertet örökíti meg. A CD-n 17 koncertfelvétel hallható, míg a DVD-n 6+2 koncertklip és a Túlélő albumhoz készített 8 (!) videoklip kap helyet. Az új kiadványt Leanderék a helyszínen 18.30-tól dedikálják.

 

A DVD anyagából egyébként a zenekar egy speciális mozis vetítést is szervez azok számára, akik elővételben veszik meg a jegyüket a december 3-i koncertre, és e-mail-ben (LK [kukac] hearhungary.hu) regisztrálnak. Az eseménynek az Atrium Euro Center Mozi (1032 Budapest, Bécsi út 154.) ad otthont december 1-jén, csütörtökön, 18 órától. A moziváltozaton olyan felvételek is láthatóak lesznek, amelyek a DVD-re nem kerültek fel.

Esemény: https://www.facebook.com/leanderkills/videos/1701778246817451/

 

És ahogy már arról fentebb szó került, az ØrdØg és az AWS mellett a mexikói While The Heart Becomes lesz a december 3-ai este harmadik vendége. A legutóbb a P.O.D. csapatával koncertező közép-amerikai srácok jelenleg épp egy Európa-turné keretén belül mutatják be a legújabb, Ephemeral című lemezüket, és ennek köszönhetően jutnak el Budapestre is, ahol a 18.30-as kapunyitást követően ők melegítik be elsőként a közönséget 19 órától.

 

Forrás és további infó:

http://musicclub.barbanegra.hu/leander_kills_20161203

https://www.facebook.com/events/633507093498751/

https://www.facebook.com/leanderkills/

https://www.facebook.com/awsofficial/?fref=ts

https://www.facebook.com/ordogmusic/?fref=ts

https://www.facebook.com/whiletheheartbecomes