Főkép

Egy isten háta mögötti kisváros. Két eltűnt lány számtalan múltbéli és jelenbéli titok fogságába esve. Három barátnő – Corinne, Nic és Bailey –, akik tíz éve elválaszthatatlanok voltak egymástól. Három fiú – Daniel, Nic bátyja; Tyler, Nic egykori barátja és Jackson, Corinne volt barátja –, akikről mindenki tudja, hogy titkolnak valamit. Egy idős apa, aki elveszik az emlékei ködében. Egy fiatal lány, Annaleise, aki tíz éve kulcsfontosságú volt a baráti társaság alibijéhez... és aki mostanság Tylerrel találkozgat. Tíz éve Corinne nyomtalanul eltűnt, nem hagyva mást hátra, csak titkokat, elfojtott kérdéseket és célozgatásokat. Nic teljesen összetört legjobb barátnője eltűnése miatt, és elmenekült korábbi életéből. Azóta jó munkája és szerető vőlegénye van, akik tökéletesen el tudják vele feledtetni a múltjában rejtőző árnyakat. Amikor azonban haza kell térnie az időskori demenciában szenvedő édesapjához, hogy testvérével eladják az egykori házukat, minden megváltozik. Annaleise szintén eltűnik, Nic pedig pontosan tudja, hogy akárcsak tíz éve, most sem mondanak el a barátaival mindent a rendőrségnek.

 

Aki csak a fenti, dióhéjban összefoglalt felütést olvassa el, valószínűleg arra gondol, hogy Megan Miranda nem szakad el túlzottan a thriller hagyományaitól. Múltbéli titkok, amik feltehetően szép lassan a felszínre kúsznak; egymásban csalódó emberek, akik szörnyűségeket rejtegetnek magukban, no és persze két bűnügy, amik tönkretették szereplőink életét. És aki erre gondol, nem is téved nagyot – a Minden eltűnt lány akár szokványos thriller is lehetne. Nem túl eredeti koncepcióval, de izgalmasan és szórakoztatóan előadva, vájkálva kicsit az emberek életében és a nagy kérdésben, vajon hogyan torzul az ember személyisége ilyen súlyos titkok által. Azonban Miranda merészen csavar egyet a történeten: azt a két hetet, amíg a cselekmény legnagyobb része zajlik, visszafelé olvashatjuk el.

 

Bizony, a napok nem lineárisan követik egymást: először a sorsdöntő 15. napot kezdjük el, hogy aztán a 14. eseményeivel ismerkedjünk meg, és így tovább, egészen az első napig, amíg Nic visszatér szülővárosába. Ez pedig rögtön sokkal érdekesebbé teszi ezt a regényt (a bennem élő kisördögben fel is merül, hogy vajon e narratív trükk nélkül is beszélnénk-e erről a könyvről). Nincs ugyanis egyszerű dolga Mirandának: egyszerre kell elkalauzolnia minket a rejtélyek között, és közben elhitetnie velünk, hogy a szereplők már közel mindent pontosan tudnak. Hiszen azokat az eseményeket, amik az első és második napon történnek, mi csak a regény végén ismerjük meg – az első oldalakon Nic és társai viszont már két héttel korábban tudnak róluk. Ettől pedig nemcsak a puzzle megfejtése lesz izgalmas szellemi játék, hanem a szerzővel való csatározás is (hibán tudjuk-e kapni?).

 

A napok visszafele haladásának van egy olyan következménye is, hogy az egyes napok eseményeit mindig újra és újra kell értelmeznünk, a kronológiailag korábban történtek folyton átírják a már kialakult forgatókönyvünket, újabb réteget hozzáadva az agytornánkhoz. Ám a rejtélyekkel való harcunk mit sem érne, ha nem jutnánk ilyen mélyre Nic elméjében. Jó pszichothrillerként a Minden eltűnt lány legérdekesebb része az, ahogy megismerjük Nic személyiségét – és látjuk, hogyan formálják át a titkok, miként értelmezi újra ő is a körülötte lévő valóságot. Hogyan birkózik meg a tényekkel, hogyan próbálja ő is összerakni magában az igazságot – miközben reménykedik abban, hogy attól nem fog az élete újra tönkremenni. Képes lesz valaha is maga mögött hagyni szülővárosát? Talán ez a legfontosabb kérdés, amire választ kell találnia.

 

Le a kalappal Megan Miranda előtt – valószínűleg a thrillerírás egyik legnehezebb módját választotta. És milyen jól sikerült neki! A Minden eltűnt lány pillanatok alatt magával ragad, hogy aztán egészen a végéig ne is eresszen: muszáj minden mondatra odafigyelned, hogy ne maradj le semmiről, és hogy az összezavart eseménysorrend közben te is össze tudd rakni a fejedben a lehetséges igazságot. Nem szoktam ilyet csinálni, de most én sem bírtam ki, és egy nap alatt végigolvastam a nem is olyan rövid regényt, annyira beszippantott – sajátos formátumának köszönhetően pedig még ahhoz is kedvet kaptam, hogy rögtön nekikezdjek újra. Mondanám, hogy akinek a Holtodiglan vagy A lány a vonaton tetszett, az olvassa el ezt is, hiszen új kedvencet fog találni, de szerintem a Minden eltűnt lány nem szorul ilyen összehasonlításokra. Olvassa el mindenki, aki egy ügyesen összerakott és nagyon szórakoztató pszichothrillert szeretne kézbe venni – nem fog csalódni.