Főkép

A 36. HungaroCon idén a Fővárosi Művelődési Házban kerül megrendezésre 2016. szeptember 24-én. Érdemes odafigyelni erre a kulturális sci-fi rendezvényre, hiszen évről évre egyre impozánsabb a programkínálata, továbbá ez a rendezvény ad helyet három neves irodalmi díj átadásának is.

 

Idén is három előadóterem várja a vendégeket, ahol számos tudományos, sci-fi, geek előadás várja a vendégeket. Nem érdemes kihagyni a Csillagkapu sorozat szinkronszínészeivel folytatott kerekasztal beszélgetést, illetve az est fénypontját, a gálát, amikor kiosztásra kerül a Zsoldos Péter-díj, Trethon-gyűrű, Preyer-díj, valamint ámulhatunk a Cosplayversenyen a csodásabbnál csodásabb jelmezekben.

 

A rendezvény másik erőssége a számos interaktív és kézműves programok. Idén is nagyszerű lehetőségek várják a látogatókat szó szerint, hiszen 4.2 méteres Csillagkapu várja a rajongóit, ahol a jól ismert jelenetet rekonstruálva mini golfozni is lehet előtte. Akiket a modern technika jobban mozgat, azok is megtalálják a megfelelő szórakozási lehetőséget, hiszen a rendezvényen elérhető lesz HTC Vive, amely elrepíti játékosát a kézzel fogható virtuális valóságba. Továbbá arc-és testfestés, társasjátékok, kreatív workshopok sokasága várja a rendezvényt látogatókat.

 

A rendezvényt erősíti az 501-es Légió Magyarországi helyőrsége illetve a Csillagkapu Cosplay Klub, és más jól ismert karaktereket felsorakoztató sci-fi, fantasy körben mozgó jelmezes klubok, hogy minden vendég megtalálhassa kedvenc szuperhősét, gamer karakterét és az örök emlék reményében egy közös képpel legyenek gazdagabbak a Hungarocon napján. Rajtuk kívül számos más cosplayerekkel is lehet majd a rendezvényen találkozni, például Enji Night-tal, aki a rendezvény egyik fő műsorvezetője is egyben.

 

 A rendezvényen képviselteti magát a legtöbb hazai könyvkiadó, akiknek a standjuknál meg is vásárolhatók a legújabb kiadások, továbbá számos más kézműves árusítók portékájából is válogathatunk.

 

Mindezek csak a jéghegy csúcsa! Kövessétek a rendezvény eseményét, hogy le ne maradjatok semmiről és naprakész információitok legyenek a rendezvény előadásairól, és különböző programjairól. A helyszín teljesen akadálymentesített, így bárki által látogatható és megközelíthető a rendezvény minden pontja.

 

A Cosplay versenyre szeptember 17-ig lehet jelentkezni. Bővebben információ erről itt: http://www.hungarocon.hu/cosplayverseny

 

Az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1640127199611897/

 

A rendezvény weboldala: www.hungarocon.hu