Főkép

Szathmáry Eörs és John Maynard Smith ismeretterjesztő könyvükben igen nagyra törő célt tűznek ki maguk elé: a genetikai evolúció fogalmát és rövid történetét szeretnék bemutatni a laikusok számára. A téma összetettsége és bonyolultsága ellenére maga a könyv alapvető genetikai tudással rendelkező vagy némi internetes kutakodásra kapható olvasóknak nemcsak élvezhető olvasmányt nyújt, hanem egy rendkívül gondolatébresztő és izgalmas nyomozást is az élet kezdeteiről.

 

A szerzőpáros két nagyobb kérdéskört dolgozott ki ebben a három kiadást is megélt műben. Az első az élet kialakulásának mikéntjére irányul: mit nevezhetünk egyáltalán életnek? Milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy élőlénynek? Mi hajtja előre az evolúciót? Hogyan kezdődött a kémiai evolúció, és mikortól nevezhetjük biológiainak? Milyen átmenet képzelhető el a kettő között? Az ember elsőre nem is gondolná, hogy mennyi logikai (és fizikai-kémiai) buktatója van az élet kialakulásának, úgyhogy az első rész végére komolyan elcsodálkozunk azon, hogy most itt vagyunk, és olvashatjuk ezt a könyvet – azoknak a sokszor még csak félig megfejtett (látszólagos) paradoxonoknak a következményeként, amelyek az évmilliárdok során egyre komplexebb életformákat hoztak létre.

 

Az egyes lépések tárgyalásakor sokszor visszaköszönnek Dawkins önző génjei – például ki gondolta volna, hogy a gének közötti háborút nem nyelte el az évmilliók hosszú sora, hanem még a mai napig is folyamatosan próbálnak kitolni egymással, egy egyed genomján belül is? Ahogy a szerzőpáros is rámutat: tulajdonképpen nem az a csoda, hogy léteznek rákos sejtvonalak, hanem az, hogy nem lesz minden sejtünk korlátlanul osztódó, elvégre a saját szempontjukból ez lenne a legértelmesebb „cselekedet”. De a hetvenes évek közepe óta sokat haladt a tudomány, ezért nem kell attól tartani, hogy ez a könyv csupán Dawkins gondolatainak ismétlése lenne.

 

Miután Szathmáry és Maynard Smith sikeresen meggyőzik az olvasót arról, hogy ő csupán egy félig megmagyarázható paradoxon, egy még kényesebb és nehezebben kutatható téma felé veszik az irányt, ez pedig a nyelv kialakulása és fennmaradása. Elsőre talán meghökkentő lehet a gondolat, hogy a nyelvi és a genetikai evolúció nemcsak összehasonlítható egymással, de sok tulajdonságukban meg is egyeznek. Más szempontból pedig természetesen eltérnek, például a genetikai információ (általában) csak a szülőtől a gyerek felé, azaz vertikálisan áramolhat, míg egy nyelvi változás nemcsak az egyes generációk között, hanem a generációkon belül az egyes egyedek közt (azaz horizontálisan) is átadódhat, csak hogy a legegyszerűbbet említsem.

 

A második témakör elején először tehát a nyelvi és genetikai evolúció összefüggéseit kell tisztázni, utána egy jó nagy lélegzetvétellel egy elképesztően izgalmas témába vetheti bele magát az olvasó: az élet kialakulása után most a nyelv kialakulásának és fejlődésének próbálunk utánajárni. Ez a feladat természetéből adódóan jóval nehezebb, mint a genetikai evolúció kutatása: ma nem ismerünk olyan fajokat, amik átmeneti nyelveket beszélnek (tehát olyasvalamit, ami hidat képez az állatok nem-nyelvi kommunikációja és a nyelv között), míg a genetikusoknak nem egy lehetőségük van ilyen átmeneti jelenségeket vizsgálni. A nyelv evolúciójával kapcsolatban nem áll rendelkezésre semmiféle kövület vagy fizikai segítség, csupán elméletekre támaszkodhatunk.

 

A szerzők által ismertetett és szépen levezetett elmélet megdönti azt a romantikus mítoszt, miszerint az ember vadászat közben fejlesztette ki a nyelvet, mintegy segédeszközként az együttműködés javítására. Az általuk felhozott bizonyítékok egy sokkal kevésbé dicső történetet mesélnek el: az emberek eredetileg dögevő életmódot folytattak, és csak később, a nyelv segítségével kezdtek maguk is vadászni. A nyelv konkrét fejlődésével és terjedésével kapcsolatban pedig még provokatívabb elméletek kerülnek elő, amik igencsak megmozgatják az olvasó elméjét.

 

A könyvet elsősorban azoknak ajánlanám, akiknek még dereng a lényeg a középiskolai vagy egyetemi tanulmányokból, vagy ennek hiányában rendelkeznek némi hajlandósággal arra, hogy interneten kutakodjanak egy kicsit, ha elakadnak valahol. A szerzőpáros ugyan viszonylag egyszerűen elmagyarázza a genetikai alapokat, azonban a bonyolultabb folyamatok megértéséhez fontos, hogy az olvasó ne ragadjon meg az alapfogalmak értelmezésénél (gondolok itt a DNS és az RNS szerkezetére vagy a mitózis és a meiózis működésére). Az egyes fejezetek és magyarázatok lelkiismeretesen és alaposan vannak összeállítva, a szerzők kézen fogva segítik végig az olvasót az élet és a nyelv kialakulását magyarázó logikai buktatókon, hozzájárulva ahhoz, hogy többet értsünk meg abból, hogy mi az az élet, és mi, mint emberek, kik is vagyunk valójában.