Főkép

Bár Nebula- és World Fantasy-díjra is jelölték, és két természetfeletti lény a főszereplője, én legalább annyira ajánlanám a történelmi regények és a szépirodalom kedvelőinek Helene Wecker első könyvét, mint azon fantasy rajongóknak, akik az üdítően újat, a kevésbé kliséset szeretik. Az Illinois államból származó írónő ugyanis elsősorban az emberről, az emberiről mesél.

 

A regény java New Yorkban játszódik, a 20. század elején. Erről nyomban eszembe jut Mark Helprin Téli meséje, mely szintén rétegzett történet egy vaskos kötetben, de van különbség is elég. Wecker története kevésbé monumentális, nem akar annyi mindenről szólni, annyi mindent mondani – de csak ahhoz képest. Egyébként erre is igaz, hogy fizikailag beleférne két-három átlagos regény, tartalom szempontjából azonban annál is több.

 

A gólemet egy rabbi alkotta, egy lengyel zsidó férfi feleségéül, aki aztán átviszi őt New Yorkba, ahova azonban már gazdája nélkül érkezik a különös teremtmény. Oda, ahol egy arab bádogos felébreszt egy dzsinnt ezeréves álmából, mikor megpróbálja megjavítani a lámpást, ahova a tűzszellemet zárták. Mindkét lénynek megvannak a maga korlátai, egyébként viszont nem is különbözhetnének jobban, és szerencsére Wecker elkerüli a közhelyes húzásokat kettejük kapcsolatát illetően (is).

 

Miközben kettejük történetét követjük, jó néhány remekül kidolgozott emberi szereplővel is találkozunk, a maguk saját sorsával, jellemével, melyeket Wecker szépirodalmi színvonalon tár elénk. Ezek külön mesék a nagy mesében, és épp úgy gazdagítják az élményt, ahogy az arab mítoszok és a zsidó misztika szintén a regénybe szőtt elemei. A mágikus momentumok ugyanolyan ragyogóak ebben a könyvben, mint az emberi részletek, az elmesélt szerelmek, tragédiák, életbölcsességek. Maga New York is ott van, „szokásához híven” főszereplőként, de az ősi Közel-Kelet és Európa 19. század végi történelme is felbukkan a lapokon.

 

Lassú folyású, de épp elég izgalmat hordozó regény ez, melybe bele lehet veszni, elmerülni benne, izgulni a gólemért és a dzsinnért, és a többi szereplőért, és tanulni belőle a világról és az emberekről.