Főkép

Minden Gerald Durrell-könyv igazi irodalom. Ezúttal mégis azzal kezdeném ismertetésemet, ami nem az. Egy üzenettel, amely az Életem értelme utolsó lapjain olvasható. Itt ugyanis egy üzenetet találunk a Durrell Wildlife Conservation Trusttől, amelyben többek közt e sorok szerepelnek: „E könyv végével nem ér véget Gerald Durrell története. Itt leírt élményei arra ösztönözték, hogy egész életén át keresztes hadjáratot folytasson bolygónk változatos állatpopulációjának fennmaradása érdekében. (…) Írjon nekünk, és mi megmondjuk, miképpen vehetne részt keresztes hadjáratunkban, hogy az állatokat a kihalástól megmentsük.”

 

Azért érzem fontosnak, hogy ez a könyv ma így, ezzel a felhívással fejeződik be, mert ez valamiféle ráadás, valami furcsa megkoronázása az igazán különös életműnek. Gerald Durrell élete hetven éve alatt olyan sok mindent csinált egyszerre és egymás után – volt kisállat-kereskedő, állatkerti gondozó és állatkert-alapító, természettudós, zoológus utazó és persze elképesztően népszerű író –, hogy talán el sem hitte volna, milyen sikeresek lesznek törekvései. Ma, húsz évvel a halála után is számosan dolgoznak azért, hogy az a kis állatparadicsom, amelyet Jerseyn létrehozott, fennmaradjon és fejlődjön. Napjainkban természet- és állatvédő céljai szinte népszerűbbek, mint életében voltak. Könyvei pedig, itt Magyarországon is, továbbra is olvasottak és keresettek, szinte minden család könyvespolcán megtalálhatók. S ma már aligha tudjuk elképzelni róluk, hogy szerzőjük eredetileg csak azért látott neki a megírásukhoz, élményei és élete humorral átszőtt megörökítéséhez, hogy pénzt keressen nemes céljaira és költséges természetvédő körutazásaihoz.

 

Az Életem értelme (eredeti, szintén alliteráló címén Beasts in My Belfry) viszonylag késői kötete: Durrell írói debütálása után húsz évvel, 1973-ban született. Az események viszont, amelyeket felelevenít, egészen koraiak. Durrell gyerek- és kamaszkorába visznek ugyanis vissza, amikor a természet szeretete beépült a leendő állatvédő génjeibe. A fiatal Gerry, aki kétéves korától kezdve „egy tapadókagyló elszántságával” csüng az ötleten, miszerint természetbúvár lesz, tizenéves, amikor munkába állhat a whipsnade-i állatkertben – és azonnal az oroszlánoknál kezd… A kitartó fiatalember már gyerekként befogadott egy nem is olyan ifjonti dámvadat („csak egy apró szarvasborjú, drágám” – volt rá az anyai reakció, miközben az apa az árulkodó hangok alapján Mr. Rochester őrjöngő nejét képzelte a garázsba zárt dámhölgy helyére). Így természetesen az állatkerti oroszlánoktól sem rémül meg. Továbbá a tobzódó tigrisektől, a komisz zebráktól, a játékos jegesmedvéktől és Zsigmondtól, a szeszélyes uganda-zsiráftól sem. Ehelyett mulattató kalandok esnek meg vele, melyek felidézése során szó esik a Dávid-szarvas kalandos történetéről, farkassá változott férfiakról, és hóangyalt játszó jakokról is. Mindez csodálatos, amgolszász humorral fűszerezve, Kipling idézetekkel megtűzdelve igazi, nagy olvasményélményt ad.

 

Ám mást is. Ha elolvassuk a kötetet, megérthetjük, az ifjú Gerryből lett Gerald Durrell számára miként vált az élet értelmévé a természet és az állatok megóvása. Sőt, még az is megtörténhet velünk, hogy magunk is elköteleződünk a Durrell Alapítvány nemes céljai mellett. Márpedig: telhet-e ennél több humoros irodalomtól?