Főkép

Amikor annak idején először olvastam a Harry Potter heptalógia első részét – eredetiben, tehát a magyar fordító nyelvi leleményei és óhatatlan stiláris egységesítése nélkül –, parányit elborzasztott, milyen mértékben másoktól összeollózott az egész, ha csupán a szöveget és a motívumokat figyeljük. Kizárólag a teljesen magába szippantó világ mentette meg a történetet, no meg a filmváltozat, amelyet annyira aranyosnak találtam, hogy felülírta a könyvről szerzett első benyomásaimat. Ezek után arra is rá kellett jönnöm, hogy némileg igazságtalanul bántam az írónővel, hiszen nem könnyű megalkotni egy olyan egységes kitalált világot, melyben hihetően bonyolódnak az amúgy elképzelhetetlen események.

 

És most itt egy magyar író, aki egy hasonlóan ígéretes ötlettel jelentkezik, ráadásul itt is egy iskola adja a cselekmény kibontakozásának kereteit. Ebből részben következik, hogy ez esetben ugyancsak viszonylag könnyű párhuzamokat találni más fiktív univerzumokkal, elsősorban épp a fent említett regényfolyammal, végtére itt is épp középiskolai tanulmányaikat kezdő, kivételes képességű gyerekek a főhősök. Ám abban az iskolában, amelyikbe ők kerültek, nem a varázslás mesterségére tanítják őket, sokkal inkább egymástól jelentősen eltérő, ugyanakkor mégis rendkívüli adottságaik miatt kerültek beválogatásra. Ezenkívül cseppet sem élvezik az odabent uralkodó szigort és az iskola céljainak eltitkolását, ezért aztán önálló nyomozásba kezdenek, hogy megfejtsék odakerülésük rejtélyét. Ebből egyenesen következik, hogy az X-men rajongók éppúgy ismerős témákra és fordulatokra bukkanhatnak a regényben, mint a keményebb sci-fi kedvelői, akik esetleg olvasták A gyermekkor végét, vagy a Több, mint emberit. A leghatározottabb hatás mégis A Da Vinci-kód lehet, már ami a rejtélyfejtés folyamatát és az akciódús cselekményvezetést illeti.

 

Szabó Tibor Benjámin regénye ugyanakkor tökéletesen egyedi tud maradni, nem kis mértékben valószínűleg épp azért, mert Budapesten játszódik, és a feltörendő „kód” is kifejezetten a magyarság feltételezett őstörténetéhez kapcsolható. Ha ennél többet elárulnék a történetről, azzal már óhatatlanul lelőnék bizonyos poénokat, ezért inkább a könyv egyéb erényeire koncentrálnék. Mindenekelőtt a topográfia, a környezet abszolút hitelessége az, ami engem megfogott. Mindvégig pontosan el tudom képzelni, és követni tudom a történéseket, a célkorosztály pedig meglehetősen sokat tanulhat hazánk fővárosáról, az itt lakó tizenévesek pedig kifejezetten saját szűkebb pátriájukról. Emellett izgalmasak, lélektanilag jól kidolgozottak a jellemek is, habár egyértelműen inkább kivételekről, mint a nagy átlagról olvashatunk – de hát a regényben szereplő speciális iskola sem a folyton bulizó, a tanulással mit sem törődő kamaszokat gyűjti be.

 

Az sem elhanyagolható viszont, hogy amint belemelegedtünk az olvasásba, gyakorlatilag letehetetlenné válik a regény – ha azonosulni tudunk a szereplőkkel, ha nem. Az akció és a tudásszerzés-átadás izgalmas váltakoztatása a kulcs, amihez természetesen hozzáadódik még némi szerelem és cseppnyi mindennapi élet is, mindezt tökéletes arányérzékkel adagolva. Számomra éppily fontos, hogy ugyan olvastam már a regényben feldolgozott történelemfelfogásról, alapvetően álmodozásnak, puszta kitalációnak éreztem azt, ebben a könyvben ellenben egy egész másik világ bontakozik ki előttem a találgatásokból, és mivel hőseink tudományosan, vagyis nyitottan közelítenek az ismeretlenhez, magam is elfogadóbban kezdtem viszonyulni mindehhez – legalábbis abban az értelemben, hogy most már fontosnak tartom, hogy ilyen legendákat vagy fabrikációkat is megismerjünk őseinkről, és adott esetben elgondolkozzunk a lehetséges értelmezéseken.

 

Végtelenül szerethető tehát a könyv, és egyrészt alig várom már a folytatást, másrészt, ahogy a Harry Potter esetében nem volt az, itt sem tartanám eleve elvetélt ötletnek, hogy valamiféle film készüljön a történetből. Akár olyan siker is lehetne belőle, amire mindannyian büszkék lehetünk.