Főkép

Stefano Bollani (zongora) újabb és újabb zenei arcait mutatja felénk, amit önmagában az ECM-nél megjelentetett számos lemeze is jól reprezentál. 2006-ban debütált egy szóló koronggal (Piano Solo), majd egy örömteli dialógussal folytatta Chick Coreával (zongora) (Orvieto, 2011), hogy aztán a brazil bandolim művésszel, Hamilton de Holandával is rögzítsen a híres kiadónál egy lemezt (O Que Sera, 2013). A szóló és duó játékok után most egy kvintettet vezet, méghozzá nem is akármilyen közreműködő művészekkel.

 

A dán ritmusszekció, Jesper Bodilsen (nagybőgő) és Morten Lund (dobok) már 2004-es Mi Ritorni in Mente korongja óta együtt játszik vele habkönnyű, de gyakran komplikált ritmusokra táncoló dallamok alapjainak a megteremtőjeként. Bodilsen érzékenysége első hallgatásra talán fel sem tűnik, de a minden szerzeményt jegyző Bollani „No Pope No Party” kompozícióján egészen dinamikusan reagál Mark Turner (szaxofon) szólójának ütemeire.

 

Turnerrel utoljára Enrico Rava New York Days 2008-as lemezén működött közre Bollani: a kortárs olasz jazz kiválóságai a fiatal, de roppant érett amerikai szaxofonossal, aki talán a legsúlyosabban van jelen – ha nem is állandóan – ezen az új albumon. A balladaszerű „Las Hortensias”-on halhangzó szólója az album egyik gyöngyszeme a sok közül, amelyeket nemcsak Turner, hanem Bill Frisell (gitár) vendégjátéka is mindvégig ont magából. Frisell muzsikájára mindig is a túláradó líricizmus volt a jellemző és ez most sincsen másként; minden rajongónak vagy a jazz-el még csak éppen ismerkedőnek fontos darab ez az album. Akiknek még új ez a terület, azoknak Bollani könnyen fogyasztható, ám rendkívül szofisztikált kompozíciói jelentenek kapaszkodót, illetve a lemezen állandóan, de nem zavaróan váltakozó felállások. Egy egészen kiválóan szerkesztett hanganyagot hallgathatnak meg, ahol elsőre talán az sem tűnik fel, ahogyan a kvintettet lecseréli egy zongoratrió, majd Frisell marad el egy téma erejéig, hogy másutt csak Bollani és Frisell játsszon duóban (Teddy), a témák teljesen magától értetődő váltakozásában.

 

A rendkívül szerteágazónak tűnő hanganyagot az a hihetetlen természetesség tartja egyben, ahogyan Bollani muzsikáját előadják. A zene egy pillanatra sem válik érdektelenné, folyamatosan szárnyal, mégis rengeteg figyelmet követel, mivel halkan, puhán és a lágy többféle minőségében hangszerelt muzsikusokról van szó, akik a dráma és az öröm kettőségének jegyében az utóbbira koncentrálnak, mint ahogyan azt album címe is jelzi.

 

 

„Öröm mindennek ellenére”, amelyet a szokásostól eltérő ECM borító is tovább stilizál: egy színesen felöltözött párocska mereng egy bombatalálatot kapott vagy csak éppen építkezés céljából felrobbantott és leomlófélben levő ház előtt. Meglehetősen bizarr és mégis olyan kiegyensúlyozott. Mindazonáltal mintha azt az üzenetet hordozná, hogy élni minden borzalom ellenére is jó és ez a muzsika egészen biztosan mindenkinek, aki hallgatja, örömet fog nyújtani minden nehézség közepette is.

 

Előadók:

Mark Turner – szaxofon

Bill Frisell – gitár

Stefano Bollani – zongora

Jesper Bodilsen – nagybőgő

Morten Lund – dobok

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Easy Healing

2. No Pope No Party

3. Alobar e Kudra

4. Las Hortensias

5. Vale

6. Teddy

7. Ismene

8. Tales From The Time Loop

9. Joy In Spite Of Everything