Főkép

A borító általában rengeteget elárul a tokban lévő korongról, így az Artemis Vonósnégyes rock zenekarokét idéző arculata egyértelműen korszerűséget sejtet. Természetesen akadt már arra példa, hogy egy komoly előadó a könnyebb műfajokból merített ihletet, és nem csupán az önmagáról kialakítani próbált képhez, hanem a művek értelmezéséhez, a zenei szemlélethez is. Elsőként valószínűleg Nigel Kennedy extravaganciája juthat az eszünkbe, ám míg az ő punkos, gyermeki csintalanságot sugalló öltözéke és frizurája eleve inkább játékossággal és váratlan, formabontó megoldásokkal kecsegtetett, addig a Felix Mendelssohn vonónégyesei közül három felvételével jelentkező berlini kvartett megjelenése határozottságra, precizitásra és szenvedélyességre utal.

 

Pontosan ezek a kvalitások szükségesek annak a német zeneszerzőnek a kamaraműveihez, aki a klasszikát – és kisebb mértékben a barokkot és a rokokót – ötvözte a romantikával, a szigorú rendet vegyítette a heves érzelmi megnyilvánulásokkal. Manapság ráadásul a technikai tökély nem elégséges a kiemelkedő felvételek elkészítéséhez; valamiféle mély és elemi azonosulás szükséges mű és megszólaltatója között. Mondhatnánk azt is, hogy leghitelesebben ugyanannak a földnek a szülöttei képesek megszólaltatni egy-egy darabot, ahonnan annak szerzője származik, ám ez badarság, és számtalan ellenpéldát lehetne felhozni rá. Ennek ellenére szimbolikus értéke van, hogy németek adják elő ennyire hibátlanul és lehengerlően a német zenei romantika egyik valódi nagyságának kompozícióit. Ugyanakkor ez elsődlegesen mégis a zenei szöveggel való alapos ismerkedésből, a művek szerető és értő megközelítéséből, a teljes odaadásból eredeztethető. Legalábbis ezt lehet kiérezni a diszkeken hallható, csodálatos meggyőző erővel átadott műveken.

 

A felvétel legfeljebb a válogatás szűkössége miatt kritizálható, hiszen nem elég, hogy nem „összes” művet kapunk az adott műfajon, a vonósnégyesen belül, de a két lemezre elosztott három darab játékideje együttesen a másfél órát sem haladja meg. Ám ezt ellentételezi a mögöttes koncepció, és ugyan az időrendben legkorábbi, 1827-ből származó op. 13 egymagában áll a második korongon, ezért, ha úgy tetszik, ezzel is kezdhetjük a hallgatást, a kiadvány szerkesztésének logikája azt diktálja, hogy utolsónak hagyjuk meg ezt az ifjúkori, Beethoven előtt tisztelgő művet. A kirobbanóan vidám, élettel teli op. 44/1-et ugyanis a Mendelssohn nővére, Fanny halála kiváltotta gyászt hangokba öntő op. 80, az utolsó alkotói év műveinek egyike követi, a műjegyzékekben másodikként lajstromozott vonósnégyes megírásának apropója pedig voltaképp ugyancsak valaki – ha nem is a legközelebb rokon, hanem egy szellemi előd – elvesztése volt.

 

A három kvartett ezenkívül három évtizedet is képvisel – ezzel együtt pedig a művészi fejlődés három különböző fokát. Az op. 13-ban a példakép előtti leplezetlen tisztelgés mellett gyakran találkozhatunk fúgás szerkesztéssel. A szerző halála után még csaknem másfél évszázadig kiadatlanul maradt gyerekkori vonósszimfóniák ismerői pontosan tudják, mennyire fontos szerepet játszott a mendelssohni stílus kialakításában-kiérlelésében a szigorú szerkesztési elvek elsajátítása, még ha a kereteket később ilyen-olyan fokon túlhaladta, széttörte is a kor zabolázhatatlan romantikája. Emellett az idézetek és utalások beépítése sem állt távol az ifjú Mendelssohntól, még ha itt alapvetően önmagától vesz is át. Ennek továbbvitele és meghaladása az érett, a hangokkal már minden szempontból fölényesen bánó komponista D-dúr vonósnégyese. És ha felidézzük, hogy a szerző miféle fontosságot tulajdonított a hangnemeknek, könnyen megsejthető, hogy ez a darab fényes, néhol dicsőséges felhangokkal gazdagodik. Ahogy Johann Sebastian Bach invenciónak tanulmányozásából az is jósolható meg, hogy az op. 80 f-moll előjegyzése végtelen fájdalmat ígér. Ehhez a személyes gyász zaklatottsága adódik, és talán éppen e bensőségesség miatt, vagy egészen egyszerűen azért, mert ez a legérettebb darab, a másik kettőben nem tapasztalt érzelmi mélységekig és zenei magasságokig jutunk.

 

Lehetséges, hogy sokak számára nem Mendelsson jelenti a német romantika csúcsát, vagy épp nem lelkesedik különösebben a kamaramuzsikáért, az Artemis Vonósnégyes felvétele azonban könnyen álláspontjuk módosítására késztetheti őket, ha az első kérdésben talán nem is, a másodikban mindenképp. E vonósnégyesek kétségkívül fontos láncszemet jelentenek a bécsi klasszika nagyjai, Haydn, és mindenekelőtt Beethoven, valamint a későbbi romantikusok, rajtuk keresztül pedig a modernizmus között. Aki pedig nem Mendelssonért, az az Artemis Vonósnégyes rendkívüli erejű és minden ízében mai teljesítménye miatt vegye meg a lemezt.

 

Előadók:

Artemis Quartet

 

A lemezen elhangzó művek listája:

CD 1

1-4. String Quartet No. 3 Op. 44 No. 1 in D major

5-8. String Quartet No. 6 Op. 80 in F minor

 

CD 2

1-4. String Quartet No. 2 Op. 13 n A minor